A közel-keleti helyzet még Harris és Trump versengését is eldöntheti

Napi szinten beszélnek az egyre súlyosabb közel-keleti helyzetről az elnökjelöltek, de messze nem ez a legfontosabb kérdés az amerikai választók szemében, ami eldöntheti a demokrata Kamala Harris és a republikánus Donald Trump küzdelmét. Ha azonban tovább súlyosbodna a helyzet a Közel-Keleten, és ez az olajár érezhető emelkedésével is járna, annak a hatása a november 5-i elnökválasztás előtt is érződne – még akkor is ha az Egyesült Államok nem vonódna be jobban bármilyen konfliktusba.

Ha az olajár kileng, azt mindenki megérzi

A pusztítás és az emberáldozatok mértékét látva talán meglepő lehet, de a már több mint egy éve tartó közel-keleti konfliktus világgazdaságra és az Egyesült Államok gazdaságára gyakorolt hatása mostanáig nem volt jelentős. Az USA szempontjából ugyan nem elhanyagolható, hogy az ország tavaly október óta rekordösszegért, közel 18 milliárd dollárért küldött katonai segélyt Izraelbe, amit nyilván másra is lehetne fordítani. Ám a jelek szerint ez nem zavarja az amerikaiak többségét: friss felmérések szerint 60 százalék támogatja ennek folytatását, amíg a túszokat ki nem szabadítják a 2023. október 7-i terrortámadást végrehajtó Hamász fogságából.

Helyben persze a háború gazdasági hatásai is borzalmasak: Gáza mostanra nemcsak gazdasági tevékenységekre alkalmatlan, hanem gyakorlatilag lakhatatlanná vált, és becslések szerint Ciszjordániában is a negyedével zuhant a gazdasági teljesítmény. A súlyos eladósodott Libanon már az elmúlt hetekben a Hezbollah ellen megindult izraeli szárazföldi offenzíva előtt is rossz bőrben volt, de Izrael is megsínyli a helyzetet. A hitelminősítők több körben rontották az ország osztályzatát, munkaerőpiaci nehézségek vannak a katonák és a palesztin vendégmunkások kiesése miatt, a háború finanszírozása pedig elképesztő összeget emészt fel: becslések szerint az eddigi számla 66 milliárd dollár környékén áll, vagyis a háború előtti izraeli GDP 11-12 százalékát teszi ki.

Mindemellett a továbbgyűrűző hatások, amelyek az Egyesült Államokat is elkaphatták volna, mostanáig mérsékeltek maradtak. Leszámítva egy kisebb és rövid ideig tartó olajár-kilengést tavaly októberben, a piacokon nem igazán érződött a Közel-Keleten zajló véres háború. Irán október 1-i, Izrael elleni rakétatámadása óta azonban megy a találgatás arról, mikor és mekkora válaszcsapásra készül a zsidó állam. A most tapasztalható eszkalációval változhat a helyzet, minden más súlyos következménye mellett főként az olaj frontján, ami az amerikai elnökválasztási kampány hajrájában súlyos érvágás lehet a kormányzó demokratáknak. Az üzemanyagár ugyanis ott fontos szerepet játszik a regnáló elnök és pártja népszerűségében – ezt később részletesen kifejtjük.

Az olajár akkor szokott elszállni, ha valamilyen esemény miatt érezhető mennyiségű kőolaj esik ki a világpiacról. Ez lehet szándékos termelésvisszafogás miatt (pl. ha az OPEC-országok ebben állapodnak meg), de a geopolitikai jelentőségű konfliktusok is gyakran meglökik az olajárat – emiatt van az, hogy a nyugati országok valójában nem akarják megakadályozni, hogy az orosz olaj kijusson a világpiacra. Az ármaximálással csak azt akarják elérni, nem túl sikeresen, hogy a Putyin-rezsim jól keressen az eladáson. A Közel-Kelet a világ legfontosabb régiója az olaj szempontjából, és bár jelenleg az nem fenyeget, hogy a legfontosabb kitermelő országok belekeverednek a háborúba, a konfliktus egyik gócpontjában ott van az OPEC-tag Irán, amely a globális olajkészletek 9,5 százalékával rendelkezik.

Az ellátásban nincs ekkora szerepe a nemzetközi szankcióktól sújtott Iránnak, a piacra kikerülő nyersolaj mindössze 3-4 százaléka, az utóbbi időben napi 3,2 millió hordó érkezik onnan. A vevő pedig szinte teljes egészében Kína. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne okozna átmeneti olajársokkot, ha valami történne az ottani kitermelési, szállítási és finomítási kapacitásokkal, hiszen az olaj (szemben például az infrastruktúrához kötött földgázzal) globális piaccal rendelkező nyersanyag. A Goldman Sachs becslése szerint jelentős pluszt jelentene a világpiaci árban, ha komolyan visszaesne az onnan érkező mennyiség. A bank szakértője szerint ha az iráni termelés tartósan napi egymillió hordóval csökkenne, és ezt nem pótolnák ki, az az olaj jelenlegi, 70 dolláros hordónkénti árszintjét 90 dollár köré tolná jövőre. Ha az OPEC+ országai (elsősorban Szaúd-Arábia) fokoznák a kitermelést, akkor ez megállhatna 10 dollár alatti pluszban is.

Az amerikai elnökválasztás szempontjából viszont most nem ez, hanem a következő napokban, hetekben realizálódó hatások számítanak. Ha Izrael úgy dönt, hogy az iráni atomprogram célbavétele mellett a legkeményebb válaszlépést húzza meg az iráni rakétatámadás után, és csapást mér az iráni olajinfrastruktúrára, az azonnali olajársokkot is okozna. Ennek mértékét nehéz megbecsülni, különösen azért, mert még az is benne van a pakliban, hogy a Hamászt és a Hezbollahot is támogató Irán bosszúból lezárná a Hormuzi-szorost.

Ezen a szűk tengeri átjárón naponta 15,5 millió hordó olaj halad át, vagyis a világ olajkereskedelmének közel harmadát érinti, ha itt valami probléma adódik. Ez Irán részéről komoly zsarolási potenciál, egy egyszerű lépéssel lebéníthatják az olajkereskedelem egyik legfontosabb folyosóját, becslések szerint azonnal 100 dollár/hordó fölé emelve az olajárat. Ugyanakkor rettentően kockázatos lépés lenne, mert könnyen magára haragíthatná mind az Öböl-beli nagy olajkitermelő országokat, mind fő vevőjét Kínát.

A fenti eszkalációs forgatókönyv bekövetkezésének az olajár potenciális kilövése miatt aligha örülne bárki, de leginkább a regnáló amerikai demokrata kormánynak fájna. A nyersolaj árának változása ugyanis villámgyorsan átszivárog az üzemanyag árába, ami az amerikai választóknak kifejezetten fontos termék: ha drágul a benzin, az emberek elégedetlenek, a bizonytalan választók kevésbé szívesen szavaznak a kormányzó párt jelöltjére. A pontos hatásokat tudományos módszerekkel is mérték már, egy 2016-os, több évtizedes adatsorral dolgozó tanulmány például kimutatta, hogy – kiszűrve más gazdasági tényezőket és jelentős eseményeket – a benzinárak 10 centes emelkedése az elnök elfogadottságának 0,6 százalékos csökkenésével jár együtt.

Frissebb kutatások azt is kimutatták, hogy nem is annyira az abszolút árszint számít, hanem inkább az, volt-e a közelmúltban jelentős ármozgás, és az emelkedések idején fontosabb tényezőként jelölik meg a választók az energiahordozók árát, mint egyébként. Paradox helyzet ez, mert mint a fentiekből látható, az amerikai elnöknek kevés közvetlen befolyása van az olaj és a benzinárra, a választók mégis őt és pártját szokták hibáztatni, ha drágul a tankolás.

Közvetett befolyásról persze azért egy világhatalom esetén beszélhetünk, és valószínűleg most is komoly demokrata lobbi megy a háttérben azért, hogy megakadályozzák az izraeli csapást az iráni olajinfrastruktúra ellen. A keddi hírek már arra utalnak, hogy ez talán nem is marad hatástalan, sajtóértesülések szerint Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő hajlik rá, hogy végül ne az USA kormánya számára legérzékenyebb pontot támadják. A Washington Post forrásai szerint Izrael csak katonai létesítményeket tervez támadni, noha ebben az esetben sem lehet kizárni a további eszkalációt.

Ha nem lesz az eddiginél is súlyosabb a helyzet az izraeli válaszcsapás után, akkor Kamala Harris átmenetileg megnyugodhat, ha viszont mégis az olajárat növelő irányba eszkalálódik a közel-keleti konfliktus, akkor ilyen szoros versenyben az akár el is döntheti az elnökválasztást Donald Trump javára. Legutóbbi Elektor műsorunk is az amerikai gazdaság helyzetéről és az elnökválasztásra gyakorolt hatásáról szólt:

Biden és Netanjahu egy éve

Miközben Biden kormánya az elmúlt egy évben folyamatosan hangsúlyozta az Izrael védelme melletti kiállását, többször is felszólalt a gázai humanitárius helyzet miatt, és az is látszott, hogy az amerikai vezetés mindenképpen el akar kerülni egy kiterjedtebb közel-keleti konfliktust.

Biden kormánya jó ideje dolgozik egy közel-keleti tűzszünet tető alá hozásán, de eddig nem sikerült áttörést elérniük. Pedig egy ilyen külpolitikai teljesítmény jól mutatna a választásokon is. Emlékezetes, hogy Donald Trump kormánya szintén a 2020-as elnökválasztás előtt jelentette be az Ábrahám-egyezményeket, azaz egyes muszlim országok – Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, valamint később Marokkó és Szudán –, valamint Izrael közötti kapcsolatfelvételt; bár ettől függetlenül végül elvesztette az amerikai elnökválasztást.

A gázai tűzszünet tető alá hozásában kirívóan sikertelen Biden-kormányzat hónapokig lobbizott – elsősorban Izraelben – a libanoni háború elkerülése érdekében is. Azonban a szeptemberi eszkalációt követően képtelen volt kieszközölni egy fegyverszünetet, sőt, miután Izrael lebegtette egy 21 napos fegyverszünet lehetőségét, a hátraarc után még a Hezbollah vezetője, Haszán Naszrallah elleni légicsapásról sem tájékoztatta Bident. Az amerikai diplomácia azonban a történtek és a kilátások ellenére is csak azt ismételgette, hogy „az Egyesült Államok diplomáciai megoldást és tűzszünetet szeretne elérni, nem pedig szárazföldi műveletet látni”.

Mivel azonban Izrael már rég felismerte, hogy az USA minden körülmények között fenntartja politikai és katonai támogatását, ezért látványosan figyelmen kívül hagyta a Fehér Ház véleményét. Ehhez érdemes hozzátenni a New York Times korábbi cikkét, ami arról szólt, amerikai kormányzati körökben idegesek az önjáróvá vált, Washingtonra nem hallgató Netanjahu miatt.

Egyre több cikk emlegeti fel azt a teóriát, hogy Netanjahu több lépésével Donald Trump malmára hajthatja a vizet, és ezt már magas rangú politikusok is emlegették. „Aggódom amiatt, hogy Netanjahu miniszterelnök az amerikai választásokat figyeli, miközben döntéseket hoz az északi és gázai hadjáratairól” – mondta Chris Murphy connecticuti demokrata szenátor, a szenátus külügyi bizottságának tagja a CNN-nek. Hozzátette, az elnökválasztás előtt nem fog Izrael semmilyen megállapodást kötni térségbeli ellenségeivel. Arra is utalt, hogy ezzel Netanjahu kormánya a Demokrata Párton belüli, a gázai háborúval kapcsolatos törésvonalakat használja ki. Murphy óvatosan megjegyezte, lehet, hogy rossz következtetésre jutott, de a bizonyítékok neki erre utalnak.

Murphy mondataira Bidennek is reagálnia kellett. „Hogy megpróbálja-e befolyásolni a választást, nem tudom, de nem is számolok ezzel” – mondta a BBC szerint szerint egy Fehér Házban tartott sajtóeseményen. Kijelentette, soha egyetlen amerikai adminisztráció nem segített még ennyit Izraelnek, és Netanjahunak „emlékeznie kellene erre”.

Az Independentbe írt véleménycikkében Mark Almond, az oxfordi Válságkutatási Intézet igazgatója arról írt, szerinte Netanjahu fejében „élet-halál kérdése”, hogy ki nyeri a novemberi amerikai választást. A cikk megemlíti, ahhoz már lassan hozzászoktak az amerikaiak, hogy Kína vagy Oroszország, szóval nem baráti hatalmak befolyásolni akarják a politikai történéseket náluk, volt már erre példa. Almond véleménye szerint egy Irán ellen Izraelt nem (eléggé) segítő Biden-kormány Trump és a republikánusok karjaiba lökheti Izraelt.

Hozzáteszi, Netanjahu maga is tisztában van vele, mennyire népszerűtlen egyes demokrata körökben, így inkább azt a Trumpot részesítheti előnyben, aki előző elnöksége idején elismerte Jeruzsálemet mint Izrael fővárosát, valamint felmondta az Irán és több nyugati ország közti atomalkut. Márpedig benne van a pakliban, hogy Netanjahu azzal számol, könnyebb lesz befolyásolnia Trumpot az elnöki székben, mint Harrist. A Guardian cikke szerint az izraeli jobboldal által vágyott, a kétállami megoldást aláaknázó lépést, Ciszjordánia teljes izraeli bekebelezését is megléphetné Netanjahu, ha Trump kerülne a Fehér Házba.

Azonban az egészen eltérő véleményekre jó példa a gazdasági hatásokkal szemben a helyzetet egészen más szemüvegen keresztül néző szerző írása a Jerusalem Postban. A véleménycikkében azzal is érvelt, hogy ha Amerika még november 5-ig beleáll az Irán elleni bosszúba Izrael oldalán, az szerinte Harrisnek nyerheti meg a választást.

Harris alelnökként és elnökjelöltként is reagált

Irán október 1-jei rakétatámadása után Kamala Harris arról beszélt, hogy Irán egy veszélyes, destabilizáló erő a régióban, és örül, hogy Joe Biden utasította az amerikai hadihajókat, hogy segítsenek az izraeli légvédelemnek kivédeni a támadást. Kijelentette, hogy mindig is támogatni fogja Izraelt az Irán és az Irán által segített terrorista csoportok elleni önvédelemben. Hozzátette, hogy soha nem fognak habozni, hogy megvédjék az érdekeiket Iránnal szemben.

„Túl sok ártatlan palesztint öltek már meg” – idézte még tavaly decemberben a CNN Harrist, aki a Gázai övezetből érkező képek, felvételek megsemmisítő erejéről beszélt. Harris a CBS News 60 Minutes című műsorának vendége volt múlt hét kedden, ahol szintén szóba került a Közel-Kelet. Kitért a válaszadás alól, miután a riporter megkérdezte, hogy „erős szövetséges”-e Netanjahu. Kijelentette viszont, hogy az Izraellel való diplomáciai munka lényege, hogy világossá tegyék az elveiket, és hogy az amerikai és izraeli nép között fontos szövetség áll fenn.

Harris az Irán által végrehajtott ballisztikus rakétatámadásra várható izraeli válaszcsapás kérdésében kevéssé nyilvánult meg, Biden volt az, aki kijelentette, nem támogatja, hogy azok iráni atomlétesítményeket célozzanak. Harris előtt a New York Times szerint nehéz dilemma áll. Egyfelől ha teljesen kiállna egy válaszcsapás mellett, az szembemenne a kormány érvelésével, és a demokraták progresszív szárnyából is kritikákat kapna érte. Ha viszont kritizál bármilyen izraeli katonai lépést, akkor Trump és ellenfelei azzal vádolnák, hogy nem elég eltökélt Izrael védelmének kérdésében és gyenge Iránnal szemben.

Több szakértő szerint ha viszont Netanjahu a legfrissebb hírek ellenére egy kemény csapással vág vissza a rakétázó Iránnak, az még keményebb válasz-válaszcsapást intézhet Izrael ellen. Ez beindíthatja a teljeskörű háborúhoz vezető erőszakspirált, amiben az Egyesült Államok is benne ragadhatna.

Trump szerint alatta ezek nem történtek volna meg

Trump az iráni támadás utáni első kampányrendezvényén azt mondta, hogy a világ lángokban áll, miközben az amerikai vezetés semmit nem lépett. Első szám harmadik személyben utalva saját magára azt mondta: „Trump elnök alatt nem volt háború a Közel-Keleten”. Azt is megismételte, hogy ahogy a Hamász terrortámadása, úgy az iráni rakétacsapás sem történt volna meg, ha ő lenne az elnök. Megjegyezte, hogy már régóta emlegeti a harmadik világháborút, de nem akar jóslatokba bocsátkozni, mert „a jóslatok mindig valósággá válnak”.

Trump egy keddi kampányrendezvényen már egyenesen arról beszélt, hogy régóta pedzegeti, közel a harmadik világháború és a globális katasztrófa. „Van egy nemlétező elnökünk és egy nemlétező alelnökünk, akiknek irányítani kéne” – kritizált a republikánus jelölt.

Trump a Barack Obama kormánya által 2019-ben kötött atomegyezmény felmondása után valószínűleg örülne, ha Izrael lecsapna a natanzi és fordói iráni atomlétesítményekre. Iránnak úgy tudni, még mindig nincs atomfegyvere, de évről évre közelebb kerül hozzá, amiben Izrael a létét alapvetően veszélyeztető fenyegetést lát, hiszen iráni politikusok többször beszéltek már Izrael eltörléséről. Irán a New York Times szerint pont az Izrael felé engedékenyebb Trump miatt nem szeretne republikánus kormányt Washingtonban. Szeptember végén a volt elnök sajtófőnöke a hírszerzésre hivatkozva beszélt egy iráni tervről, miszerint meg akarták öletni Trumpot.

A CNN szerint a belbiztonsági minisztérium tisztviselője is arról beszélt október elején a sajtónak, hogy magas a fenyegetettség szintje Amerikában az elnökválasztás előtt, és jelentős részben a közel-keleti helyzet miatt az. Ide kapcsolódik az is, ha dezinformációt terjesztenek a jelöltekről vagy magáról a választásról. Az ilyen jellegű fenyegetések persze nem feltétlen csak iszlamista vagy iráni támogatású egyének és csoportok felől érkeznek, a kínai, orosz kormányok, és az erőszakossá vált, sokszor konteóhívő, szélsőséges amerikai csoportok irányából is jöhetnek.

Mit gondol a közvélemény?

Az ABC News a múlt héten idézett egy szeptember 8-22. között, Izraelben készült közvélemény-kutatást arról, kit preferálnak az izraeliek a Fehér Házban, ha országuk biztonsága a tét. 58 százalékuk Trumpot nevezte meg, Harrisre csupán 20 százalék gondolt, hogy jobb lenne Izrael biztonsága szempontjából. Ha szavazhatnának az amerikai elnökválasztáson, akkor 54-24 arányban Trump nyerne Harrisszel szemben. A kormányzó, erősen nacionalista koalíció támogatóinál 80 százalék feletti Trump támogatottsága mindkét kérdésben, az ellenzéki érzelműeknél pedig kiegyenlített.

Ezzel erős kontrasztot mutat az ABC és az Ipsos közös, augusztus-szeptember fordulóján készített kutatása az amerikai zsidóságon belül. Ők 63-33 arányban Harris-pártiak. Ami még eltér az izraeli és amerikai zsidók összevetésében, hogy előbbinél a fiatalabbak a Trump-pártibbak, míg az USA-ban a fiatal zsidók inkább Harris felé húznak.

A Hill megjegyezte, hogy egyes amerikai tagállamokban – kiemelve Michiganben – sok palesztin és közel-keleti származású lakos is él. Közel 100 ezren közülük el nem kötelezettként szavaztak a februári michigani demokrata előválasztáson, tehát voltaképp tartózkodtak jelöltet választani, miközben akkor még Biden volt az egyetlen komolyan vehető induló. Ennek okaként a Biden-kormánynak a gázai háborút érintő politikáját hozták fel. Márpedig a szorosabb eredményt ígérő, ún. csatatérállamokban ennyi szavazat bőven befolyásoló tényező lehet a választásokon.

A Conversationön megjelent cikk szerint míg a zsidó amerikaiak inkább az Izraellel amúgy kritikusabb demokrata oldalt támogatják, addig az arab amerikaiak az Izraelt feltétel nélkül támogató republikánusokat. Ez annak is köszönhető, hogy miközben szóban Izrael megregulázása is fel-felmerült a Biden-kormányzat részéről, addig tettekben a zsidó állam pártján állnak, nemrég újabb 20 millió dollár értékben adtak harci repülőket és fegyvereket Izraelnek. Mivel az arab amerikai szavazóknak kiemelt fontosságú Gáza ügye, Biden sokkal antipatikusabb a számukra, 80 százalék nem szereti az elnököt, szemben Trump 55 százalékával (májusi adatok). Ha szavazni kell majd, sokuk vagy nem fog elmenni voksolni, vagy kisebb pártok ún. harmadik jelöltjeire adja le voksát.

Jill Stein, az Amerikai Zöld Párt elnökjelöltje a Reutersnek még október 8-án azt mondta, Harris elbukhatja a választást az arab amerikaiak közt. Stein abban reménykedik, hogy ezeket a szavazókat becsatornázhatja magához – mivel 2020-hoz hasonlóan országosan 1 százalék körüli eredményre számít, ez nem oszt, nem szoroz a nagyképben. A gázai fegyverszünet és az izraeli fegyverembargó követelésével kampányoló Zöldek egy augusztusi felmérés szerint viszont számos szavazót elcsábíthatnak Harristől az ingaállamokban. Stein arra a felvetésre, hogy ezzel Trumpot segítheti hatalomra, azt mondta, az „szörnyű” lenne, de az lenne még négy év demokrata kormányzás is. A demokraták felől is az a kommunikáció, hogy Stein miatt került Trump a hatalomba 2016-ban, „és kész megint megtenni ezt”, valamint aki Steinre szavaz, az voltaképp Trumpra voksol.

A Reuters megemlítette, hogy egyes arab amerikai választói-politikai csoportok végül beálltak Harris mögé, mondván Trump kormányzása még rosszabb lenne, de volt olyan csoport is, ami Stein felé orientálódik. Trump se rest becsatornázni az arabok voksait, Detroit egy olyan elővárosában már irodát is nyitott, ahol jemeni származású a polgármester, és őt támogatja.

Az arab amerikaiak ráadásul pont a választásokon kritikus fontosságú ingaállamokban laknak nagy számban. Michiganben 392 ezren, Pennsylvaniában 126 ezren élnek közülük, előbbi államban kb. 154 ezer, utóbbiban 80 ezer vokson múlt legutóbb az elnökválasztás. Márpedig Michiganben 2020-ban az arab amerikai voksok 70 százalékával nyert Biden. Ez most valószínűleg nem lesz meg Harrisnek, sok arab úgy véli, az ő közel-keleti politikája nem fog érdemi elmozdulást hozni Bidenéhez képest.