Donald Trump elleni iráni merényletfenyegetésről számolt be a republikánus elnökjelölt sajtófőnöke

2024. szeptember 25. – 05:23

Másolás

Vágólapra másolva

Egy Donald Trump elleni iráni merényletfenyegetés miatt adott ki közleményt kedden a republikánus elnökjelölt sajtófőnöke – írja az MTI.

Steven Cheung az amerikai hírszerzésre hivatkozva azt állította: egy „valós és meghatározott fenyegetésről” volt szó, amelynek célja az volt, hogy destabilizálják az Egyesült Államokat és káoszt okozzanak.

A hírszerzés szerint Irán részéről ez nem egyszeri fenyegetés, „folytatódó és koordinált cselekményekről van szó” – fogalmaztak a közleményben. Tapasztalataik szerint az elmúlt néhány hónapban fokozódtak a fenyegetések.

A republikánus elnökjelöltet július 13-án lőtték meg a pennsylvaniai Butlerben tartott választási gyűlésén. A 20 éves elkövető több embert eltalált, miután leadta lövéseit. Donald Trumpnak csak a füle sérült meg, egy résztvevő viszont halálos lövést kapott, ketten pedig megsérültek a lövöldözésben. A merénylőt lelőtték. Aztán szeptember közepén is lövések dördültek el Trump közelében, ezúttal egy férfi tervezhetett merényletet a volt elnök ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!