Harris: Irán egy destabilizáló erő a Közel-Keleten

2024. október 1. – 23:26

Másolás

Vágólapra másolva

Kamala Harris szerint Irány egy veszélyes, destabilizáló erő a régióban, és örül, hogy Joe Biden felszólította a hadsereget, hogy segítsenek az izraeli légvédelemben. Kijelentette, hogy mindig is támogatni fogja Izraelt az Irán és az Irán által támogatott terrorista csoportok elleni önvédelemben.

A jelenlegi alelnök és demokrata elnökjelölt az amerikai közlések szerint végig az elnök mellett követte a fejleményeket, és úgy látja, hogy Izrael amerikai segítséggel sikeresen visszaverte a támadást. Hozzátette, hogy soha nem fognak habozni, hogy megvédjék az érdekeiket Iránnal szemben.

Donald Trump republikánus elnökjelölt egy kampányrendezvényén azt mondta, hogy a világ lángokban áll, miközben az amerikai vezetés semmit nem lépett. Első szám harmadik személyben utalva saját magára így nyilatkozott:

„Trump elnök alatt nem volt háború a Közel-Keleten”.

Megjegyezte, hogy már régóta emlegeti a harmadik világháborút, de nem akar jóslatokba bocsátkozni, mert „a jóslatok mindig valósággá válnak”.

(Reuters, Guardian, Times of Israel, Forbes)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!