Uniós költségvetési biztos a blokkolt magyar EU-támogatásokról: Nem tudok újdonságról beszámolni

2023. október 27. – 15:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság folytatja a magyar kormánytól elvárt reformok értékelését, és amíg a feltételek nem teljesülnek, nem fizeti ki az ilyen okból blokkolt támogatásokat – derül ki a levélből, amelyet az uniós költségvetési biztosa jegyez és a Népszava is megszerzett.

Johannes Hahn az Európai Parlament a költségvetési és az uniós büdzsét ellenőrző bizottságok elnökeinek válaszolt. Johan van Overtveldt és Monika Hohlmeier október elején érdeklődött levélben, miután sajtóhírek jelentek meg arról, hogy az Európai Bizottság milliárdos támogatásokat készül felszabadítani Magyarországnak, hogy cserébe a kormány támogassa a közös költségvetés megnövelését.

A Népszavához is eljutott válasz szerint az uniós testület folyamatos párbeszédet folytat a magyar kormánnyal a feltételekről, amelyek miatt visszatartják a 2021-től elérhető felzárkóztatási és a helyreállítási alapból származó pénzeket.

„Ezekkel kapcsolatban nem tudok újdonságról beszámolni”

– írta Johannes Hahn.

Az Európai Bizottság korábban hivatalosan cáfolta, hogy politikai alkut kötött volna. Orbán Viktor a csütörtökön kezdődött, kétnapos uniós csúcson is ellenezte a költségvetési emelésre tett jelenlegi javaslatot, amit hol alig leplezetten, hol teljesen nyíltan igyekszik összekötni a blokkolt magyar kifizetésekkel.

Arról, hogy mit kapunk és mit nem, még májusban írtunk, de a helyzetre jellemző, hogy azóta (az „Erasmus-ügynél” egy magyar költségvetési pótlással megoldott mentésen kívül) alig változott valami a gyakorlatban. A kormány a legutóbbi állás szerint már beküldte értékelésre az igazságügyi reformot, amely akár 13 milliárd eurót szabadíthat fel, bár ehhez szakmai feltételeket is teljesítenie kell. A 22 milliárd forintnyi felzárkóztatási támogatás kifizetését részben más horizontális feltételek, részben a – vagyonkezelő alapítványok friss uniós támogatásait is blokkoló – jogállamisági eljárás miatt tartják vissza. Utóbbinál az elvárások részei a 27 szupermérföldkőnek is, amelyek a helyreállítási alaptól ütik el a költségvetést.

Johannes Hahn a levelében arról írt, hogy

„amíg a kormány nem teljesíti az összes szupermérföldkövet, addig nem folyósítható pénz a helyreállítási és alkalmazkodóképességi eszköz keretében”.

A mondat azért fontos, mert az alapnak van egy (Magyarországnak 5,8 milliárd eurós) vissza nem térítendő és egy hitelrésze. Utóbbiból a kormány csak az utolsó lehetséges napon, augusztus végén kért 3,9 milliárd eurót. Egy kiskapu miatt úgy tűnt, kaphat belőle legalább némi előleget, de Bóka János EU-ügyi miniszter szeptember közepén még nem tudott erről semmit mondani, a biztos levele pedig az ellenkezőjére utal.

A Népszava szerint a két parlamenti szakbizottság várhatóan november 7-én meghallgatja az Európai Bizottság illetékes tagjait arról, hogyan áll a tárgyalásokkal.

Az Európai Parlament közvetlenül nem vesz részt semmilyen feltétel értékelésében, az az Európai Bizottság és a jogállamisági eljárásnál bizottsági javaslatra a tagállami Tanács dolga. A képviselő-testület ugyanakkor közvetve nyomást gyakorolhat az Európai Bizottságra, amelyet a júliusi EP-választás után meg kell majd szavaznia. A nagy frakciók épp néhány napja elégedetlenkedtek a legtöbb pénzt érő jogállamisági reform hiányosságai miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!