Elégedetlen a magyar igazságügyi reformmal az EP négy frakciója, nem javasolják a pénzek felszabadítását

2023. október 24. – 07:52

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar igazságügyi rendszer függetlenségét biztosító reformok még teljes körű végrehajtásuk esetén is elégtelenek, ezért több időre van szükség az értékelésükhöz, az ellenőrzést végző Európai Bizottságnak pedig várnia kell a zárolt uniós támogatások felszabadításával – ezt a véleményt fogalmazták meg hétfőn az Európai Parlament azon képviselői, akik aktívan foglalkoznak a magyar jogállamisági helyzettel. A Népszava cikke szerint a képviselők az EP négy nagy frakciójának – a kereszténydemokrata EPP, a szociáldemokrata S&D, liberális Renew és a Zöldek – véleményét mondták el a hétfői sajtótájékoztatón, ahol a reform megvalósításáról szóló jogi tanulmányt is bemutatták.

A vélemény érzékeny időpontban jött, nem sokkal azelőtt, hogy az Európai Bizottság döntést hoz a befagyasztott felzárkóztatási pénzek egy részének felszabadításáról. A nagyobb részt ugyanis, kb. 13 milliárd eurót az igazságügyi reformokhoz kötötték. Ennek érdekében a kormány nyár elején az igazságszolgáltatás függetlenségét erősítő törvényeket és intézkedést fogadott el.

A parlamenti képviselők szerint azonban ez sem elég, és arra kérik az Európai Bizottságot, hogy a döntést legalább addig halassza el, míg december elején megválasztják az Országos Bírói Tanács (OBT) új tagjait.

A Népszava cikke szerint a jogi elemzésben kitértek általános problémákra, így arra is, hogy a Kúria jelenlegi elnöke akár korlátlan ideig megtarthatja a posztját, ha nem sikerül kétharmados többséget találni utódjának az újraválasztásához.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter néhány napja derűlátóan nyilatkozott az európai pénzekről, azt mondta, szeretné, ha még idén, legkésőbb decemberben végeznének az egyeztetésekkel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!