Elfogadta az EP plenáris ülése a Magyarországot érintő állásfoglalást

2022. július 6. – 15:00

frissítve

Elfogadta az EP plenáris ülése a Magyarországot érintő állásfoglalást
Képviselők szavaznak az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén Strasbourgban – Fotó: Alain Rolland / Európai Parlament

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy többséggel fogadta el az Európai Parlamenti szerdai plenáris ülése azt a dokumentumot, amely a globális minimumadó kivetése kapcsán emelt tagállami vétóról foglal állást, írja közleményében Ujhelyi István EP-képviselő sajtósa. Az Európai Parlament többsége kimondta, hogy az ügyben kialakult egy egység az Európai Unióban, amit jelenleg egyedül Magyarország kormánya blokkol, annak ellenére állítólag, hogy a tárgyalási folyamatok során az alapvetően gazdasági tartalmú különigényeit nagyrészt figyelembe vették.

Az állásfoglalás elítéli, hogy a magyar vétóval blokkolják a megállapodás életbe léptetését, és az EP fel is szólította az uniós intézményeket, hogy ne bocsátkozzanak alkudozásba a „nemzeti vétójukkal visszaélő” tagállamokkal; Magyarország esetében pedig mindaddig tartsák befagyasztva a helyreállítási alap sokmilliárdos forrásait, amíg Magyarország teljes mértékben eleget nem tesz a rendeletben meghatározott feltételeknek, valamint az országspecifikus ajánlásoknak, különösen a jogállamiságra, az igazságszolgáltatás függetlenségére, valamint a csalás, az összeférhetetlenség és a korrupció megelőzésére és felderítésére tekintettel.

Az EP-állásfoglalás támogatja azt a megoldást is, hogy amennyiben a magyar kormány továbbra is vétóval él az ügyben, akkor Magyarországot megkerülve, a megerősített együttműködés keretében léptessék életbe a globális minimumadóról szóló közös döntést.

Határozat a globális minimumadó elutasításáról

Az Országgyűlés június végén megszavazta a gazdasági bizottság határozati javaslatát a globális minimumadó elutasításáról. A javaslatot 118 képviselő támogatta, 32-en nemmel voksoltak, 6-an pedig tartózkodtak a szavazásnál.

A gazdasági bizottság kivételes eljárásban tárgyalt előterjesztésében az szerepel, hogy az Országgyűlés az orosz–ukrán háború és a magas infláció miatt ellenzi a multinacionális csoportokra az unióban alkalmazandó globális minimum-adómértékről szóló tanácsi irányelv elfogadását. A határozat szerint a szükséges szakértői munka nem megfelelő ütemben halad globális szinten, így az irányelv elfogadása megelőzné a globális szabályok végleges elfogadását.

„A jelenlegi háborús gazdasági válság sújtotta környezetben rendkívül magas kockázatot jelent az Európai Unió és – elsősorban – Magyarország versenyképessége szempontjából, ha a szabályokat elhamarkodottan vezeti be az Európai Unió” – áll a javaslat indoklásában, amely szerint a vállalkozások számára kevés felkészülési idő maradna a jelentős adminisztrációs teherrel is járó, rendkívül komplex szabályoknak való megfelelésre.

Az Európai Bizottság (EB) 2021. december 22-én tett javaslatot a nagy multik minimumadójára. Az EB ezzel azt akarja elérni, hogy az Európai Unióban működő, gazdasági tevékenységet egyáltalán nem, vagy csak minimális mértékben folytató jogalanyok ne részesülhessenek adókedvezményekben, és ne rójanak pénzügyi terhet az adófizetőkre. A javaslatnak a tagállamok általi elfogadása után 2024. január 1-jén kell hatályba lépnie.

Varga Mihály pénzügyminiszter tavaly októberben még úgy nyilatkozott, hogy sikerült kompromisszumra jutni a minimumadó kérdésében, és Magyarország is csatlakozik az arról szóló nemzetközi megállapodáshoz. Ehhez képest az utóbbi időben a magyar kormány határozottan állást foglalt a globális minimumadó bevezetésével szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!