Duda Éva Eszenyi után nagyon átgondolta, hogyan szeretne a jövőben emberekkel dolgozni

Duda Éva koreográfus, rendező, a noÁr-mozgalom társalapítója volt Veiszer Alinda vendége a műsorban, amit ezen a linken lehet megnézni előfizetés után.

Duda Éva saját társulata a műsor felvételének időpontjában már tizenöt éve létezett, az alapító elmondta, hogy annak idején még nem gondolt arra, hogy micsoda felelősséget vesz a nyakába, hogy egy ilyen szervezetnek mit kell tudnia. Fokozatosan derült ki számára, hogy nemcsak a táncosokra, hanem a háttérstáb összerakására is nagy energiát kell fektetni.

Duda nem olyan rég balesetet szenvedett egy elektromos robogóval, de már próbálja a Hairt a színpadon. Az eredeti Hair nagy hatással volt rá, de a magyarországi feldolgozásoknál mindig érezte, hogy ő ezeket máshogy csinálná. Még a koronavírus-járvány előtt akarta színpadra vinni a musicalt, de az akkor meghiúsult. Ő sosem szerette ezeknek a daloknak a magyar változatait, és disszonáns lett volna, ha a párbeszédek magyarul, a dalok pedig angolul vannak. A járvány után elkezdett önálló kezdeményezésből a Hairrel foglalkozni, és rájött, hogy őt leginkább a zene, a film soundtrackje érdekli, és nem musical, hanem inkább egy koncertshow lesz belőle.

A film kontextusával kapcsolatban Duda azt jegyezte meg, hogy a mű arra emlékeztet mindenkit, hogy a szabadság nem állandó dolog, „akár egyéni, akár a társadalom szabadságáért folyton meg kell küzdeni”. Szerinte a szabadság Magyarországon több területen is sérül, a Hair azzal foglalkozik, hogy mi a szabadság, és ez a téma nagyon egybevág azzal, ami most az országban történik. Ebbe a darabba „finomhangolással”, de bele fogja rendezni, hogy mit gondol a máról és a mai feszült geopolitikai helyzetről, de nem fog Trump- vagy Orbán-fejet kirakni a vetítőre, szerinte ez szükségtelen.

A társulat korábban Frida Kahlo életéből is készített darabot, Duda erről azt mondta, hogy leginkább a festő sorsa és élete érdekelte, de nem egy klasszikus életrajzi darabot akart létrehozni. Szerinte a Frida kilóg a repertoárból, amiben inkább a hatalom és a szabadság viszonyát, a dominanciát, az emberek egymás életére tett hatását boncolgatja. Jelenleg az emberiség sorsát mindenféle szempontból kilátástalannak tartja:

„Azt gondolom, hogy semmit nem tanultunk a történelemből, de nem is gondolom, hogy sokkal okosabbak lennénk, mint kétszáz éve.”

Szerinte a digitális tartalom nem tette bölcsebbé az embereket, és a mesterséges intelligencia előretörésétől tart – bár úgy gondolja, hogy a táncban meg kell maradnia az emberi faktornak, a robotokban nincs ott az a varázs, ami a színésszel a színpadon történik.

Duda megkapta azt a kérdést a műsorvezetőtől, hogy elgondolkodott-e már azon, hogy miért a táncot választotta kifejező közegnek. A koreográfus elmondta, hogy nem véletlenül választotta ezt, szerinte a műfaj olyan árnyalt, hogy egy érintés vagy egy jelenet rengeteget tud mesélni, és sokszor ezeket zsigerileg lehet érezni.

Szerinte fiatalkorban, gyerekként még „nyitottabbak az antennák” a művészetre, csak az iskolai képzés verbalitásra helyezi a hangsúlyt. Duda szerint fontos lenne művészeti oktatás és a táncművészet oktatása is iskolákban, mert elveszítjük a kapcsolatot a testünkkel. Fiatalkorában Nagy József Habakuk-kommentárok című rendezése volt nagy hatással rá, de emlegette Juronics Tamást is, tőle sok segítséget kapott. Miután Szegedről Budapestre költözött, Angelus Ivánnál tanult egy évet, majd a koreográfus szakon folytatta a tanulmányait. Édesanyja biokkémikus, édesapja neurobiológus és virológus, a szegedi egyetem volt professzora, de neki „lövése sincsen ehhez”, ő családi ebédeknél csak csendben kanalazza a levest. Édesapja nyugdíjasként is szerinte napi nettó hat órányi szakirodalmat olvas.

Duda iskolás korában a szülei munkája miatt élt Kanadában és az Egyesült Államokban is, de nehezen tudott beilleszkedni, az új közege teljesen más volt, nem tudott barátkozni. Ez a fajta magány hagyott benne nyomokat, de azt érzékelte, hogy nem vele van a baj. Érzelmi kapcsolata nem lett az országgal, de New York városában érezte a pezsgést, ott azt érezte, tudna ott élni.

Még az egyetemre járt koreográfus szakra, amikor egy színházi munka kapcsán megismerkedett Kerényi Miklós Gáborral, akivel többször is dolgozott együtt, főleg az Operettszínházban. Duda egy időben úgy érezte, hogy ő szakmailag akarja magát prezentálni, nem akar barátkozni, nem akar jó fej lenni a kollégákkal – számonkérő, szigorú, de tudatos volt. „Van egy ilyen részem, de már abszolút nem így dolgozom” – mondta. A társulat alapításának idején már egy sokkal emberibb oldalát mutatta.

Kerényi, azaz Kero neve zaklatási ügyben merült fel 2017-ben, ekkor felmentették az Operettszínházból. Hozzátette, hogy nagyon nehéz volt az az időszak, amikor szintén többszöri alkotótársát, Eszenyi Enikőt vádolták meg azzal, hogy mérgező légkört teremtett a színházban. Állítása szerint elég közelről nézte végig Eszenyi „emberi és szakmai” változását, és elég nehéz volt ezeket kezelnie. Duda emiatt nagyon átgondolta, hogyan szeretne a jövőben emberekkel dolgozni, önvizsgálatot tartott, hogy kit bánthatott meg. Az ő esetében olyan is volt, hogy felhívott valakit, hogy beismerje, mit tett, de még állítása szerint van restanciája.

Duda szerint létezik a magyar kulturális világban, de főképp a táncművészet terén egy kasztrendszer: léteznek nemzeti, kiemelt és független társulatok. Duda társulata a független kategóriában rekedt az elmondása szerint, pedig már sok szempontból máshol tartanak, mint amióta elindultak. Szerinte az nem baj, ha egy támogatási rendszer megszűnik, de ha már nem létezik, akkor legyen helyette valami más. Ők évente rengeteg pályázatot adtak be, ami nagyon nagy munka volt, és ezért cserébe nagyon kevés pénzt kaptak.

Szerinte sok alkotói közösség nincs arra felkészülve, hogy önmagát menedzselje, de most csak azok élnek túl, akikben ez a képesség megvan. A társulatának sok túlélési technikát sikerült kifejlesztenie, pont akkor, amikor kihúzták alóluk a talajt. Benne is volt egy dac, de leült rengeteg szakértővel átbeszélni a jövőt, tudták, hogy támogatókra és mecénásokra van szükségük, ezért új kampányokba, eseményekbe, együttműködésekbe vágták a fejszéjüket. Számára nagyon fontos, hogy elsősorban ne olyan darabokat készüljenek, ami bevételt hoz, hanem olyanokat is, ami művészileg kielégítő. Most egy olyan ötleten gondolkodik, aminek a mozgóképhez jobban köze lesz, korábban a társulat készített olyan rövid táncfilmeket a klímavédelemről, amiket nem mutattak be sehol, ezt a vonalat szeretné tovább vinni.