Országgyűlési határozatban utasítaná el a Fidesz az EU globális minimumadós terveit

2022. június 13. – 22:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A globális minimumadó bevezetésére vonatkozó európai uniós irányelv elfogadására vonatkozó elképzelés elutasítását kéri egy határozati javaslatban a gazdasági bizottság nevében a fideszes Bánki Erik, írja a Népszava egy, a Parlament honlapján megjelent dokumentum (pdf) alapján.

Ebben az áll, hogy „az Országgyűlés ellenzi a multinacionális csoportokra az Unióban alkalmazandó globális minimum-adómértékről szóló tanácsi irányelvtervezet elfogadását.” Mindezt az orosz–ukrán háború okozta világgazdasági helyzet, illetve a kormányzati retorikában nemrég megjelenő háborús infláció és háborús gazdasági válság miatt.

Az Európai Bizottság 2021. december 22-én tett javaslatot a nagy multik minimumadójára. Az EB ezzel azt akarja elérni, hogy az Európai Unióban működő, gazdasági tevékenységet egyáltalán nem, vagy csak minimális mértékben folytató jogalanyok ne részesülhessenek adókedvezményekben, és ne rójanak pénzügyi terhet az adófizetőkre. A javaslatnak a tagállamok általi elfogadása után 2024. január 1-jén kell hatályba lépnie.

Bánki szerint a szükséges szakértői munka nem halad elég gyorsan, és nem tudni, hogy a munka mikor zárulhat le, illetve annak kimenetele is bizonytalan. „Magyarország számára a nyitott kérdések között kifejezetten fontos, hogy ha beszedésre kerül egy belföldi kiegészítő adó az érintett vállalkozásokra, akkor ezt a többletadót külföldön biztosan beszámítsák. Jelenleg ennek részletei ismeretlenek, így a korai bevezetés a magyar adórendszer egészét jelentősen befolyásolja” – áll a dokumentumban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!