Megszavazták a globális minimumadó elutasításáról szóló határozati javaslatot a parlamentben

2022. június 21. – 16:19

Másolás

Vágólapra másolva

Mint ahogy az várható volt, az Országgyűlés kedden megszavazta a gazdasági bizottság határozati javaslatát a globális minimumadó elutasításáról. A javaslatot 118 képviselő támogatta, 32-an nemmel voksoltak, 6-an pedig tartózkodtak a szavazásnál.

A gazdasági bizottság kivételes eljárásban tárgyalt előterjesztésében az szerepel, hogy az Országgyűlés az orosz–ukrán háború és a magas infláció miatt ellenzi a multinacionális csoportokra az unióban alkalmazandó globális minimum-adómértékről szóló tanácsi irányelv elfogadását. A határozat szerint a szükséges szakértői munka nem megfelelő ütemben halad globális szinten, így az irányelv elfogadása megelőzné a globális szabályok végleges elfogadását.

„A jelenlegi háborús gazdasági válság sújtotta környezetben rendkívül magas kockázatot jelent az Európai Unió és – elsősorban – Magyarország versenyképessége szempontjából, ha a szabályokat elhamarkodottan vezeti be az Európai Unió” – áll a javaslat indoklásában, amely szerint a vállalkozások számára kevés felkészülési idő maradna a jelentős adminisztrációs teherrel is járó, rendkívül komplex szabályoknak való megfelelésre.

A minimumadó egy 15 százalékos adó lenne, amelyet a legnagyobb vállalatoknak kellene fizetniük 750 millió euró csoportszintű árbevétel fölött. Az adóelkerülések érdekében a világ több mint 140 országában vezetnék be az OECD és a G20 országok égisze alatt, de ehhez kell igazítani az EU-s szabályozást. A minimumadó bevezetése 48 milliárd eurós bevételt jelentene évente az EU számára.

Az Európai Bizottság (EB) 2021. december 22-én tett javaslatot a nagy multik minimumadójára. Az EB ezzel azt akarja elérni, hogy az Európai Unióban működő, gazdasági tevékenységet egyáltalán nem, vagy csak minimális mértékben folytató jogalanyok ne részesülhessenek adókedvezményekben, és ne rójanak pénzügyi terhet az adófizetőkre. A javaslatnak a tagállamok általi elfogadása után 2024. január 1-jén kell hatályba lépnie.

Varga Mihály pénzügyminiszter tavaly októberben még úgy nyilatkozott, hogy sikerült kompromisszumra jutni a minimumadó kérdésében, és Magyarország is csatlakozik az arról szóló nemzetközi megállapodáshoz. Ehhez képest az elmúlt hetekben a magyar kormány határozottan állást foglalt a globális minimumadó bevezetésével szemben. Varga Mihály az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács június 17-i ülését követően arról beszélt a sajtónak, hogy a magyar kormány nem támogatja a minimumadóról szóló uniós irányelv elfogadását, mivel álláspontjuk szerint ennek bevezetése adóemelést, a versenyképesség csökkenését és munkahelyek megszűnését jelentené Magyarországon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!