Kizárólag a Pfizer vakcináját javasolja a harminc év alattiaknak a német oltási bizottság

2021. november 10. – 11:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A német oltási tanácsadó bizottság azt javasolja, hogy a 30 év alattiakat csak a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájával oltsák be, mert az alacsonyabb számban okoz szívgyulladást a fiatalabbaknál, mint a Moderna vakcinája.

A STIKO nevű bizottság szerdán kiadott ajánlásában a Reuters szerint azt is javasolták, hogy az állapotos nők életkoruktól függetlenül is csak a Biontech/Pfizer vakcinával legyenek beoltva.

Mint korábbi cikkünkben írtuk, az mRNS-vakcinákkal (ilyen a Pfizer–BioNTech- és a Moderna-vakcina is) kapcsolatba hozták a miokarditiszt vagy szívizomgyulladást, de ez nagyon ritka: egymillió adag beadott oltás után átlagosan 26 esetben várható a fellépése. A vakcinával összefüggésbe hozott szívizomgyulladás sokkal enyhébb, mint a Covid-19 által előidézett változata.

Kínában október végén kezdték meg a 3–11 évesek oltását két helyi gyártmánnyal, a Sinovac és a Magyarországon is használt Sinopharm vakcinájával. Mvel a Sinopharm-vakcinával nagyobb gyerekeket már korábban is oltottak, és azt a magyar gyakorlat egyelőre nem követte, várhatóan ezt sem fogja.

Magyarországon a 16–17 éveseket áprilistól, a 12–15 éveseket júniustól oltják a Pfizer–BioNTech-vakcinával.

Ennek az engedélyezésében minden lépcsőfokra eggyel előrébb lép az Egyesült Államok, úgyhogy az ottani döntések előre jelezhetik, mi várható nálunk. A Pfizer–BioNTech-vakcinát az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet (FDA) már jóváhagyta, és miután kedden a Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (CDC) tanácsadó testülete is használatra javasolta, a CDC igazgatója megadta az engedélyt az 5–11 évesek számára. A héten már meg is kezdődhet az országban ennek a korosztálynak az oltása is a jóváhagyott vakcinával. Várhatóan a Moderna vakcinája is követni fogja hamarosan.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) október közepén kezdte meg a Pfizer–BioNTech-vakcina értékelését az 5–11 évesek körében, a döntés november-decemberben várható. Ezután Magyarország is automatikusan elkezdheti a használatát, ha a magyar hatóságok ezt jónak látják. A korábbi korosztályoknál nem volt hosszú késlekedés az uniós engedély után, feltehetően ebben az esetben sem lesz. Ebben a cikkben szedtük össze a válaszok a leggyakoribb szülői aggályokra a gyerekek Covid-19 elleni oltásáról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!