Megint ultravékony modellek lepték el a kifutókat, és ez rosszabb, mintha 1995 lenne

Applikált műmellek a Duran Lantinknál, csúcsos melltartók a Miu Miunál, ultravékony darázsderék a Givenchynél, extrémre szélesített csípő Alexander McQueennél – ezek a sziluettek határozták meg a vezető divatmárkák őszi/téli kollekcióit a nemrég véget ért londoni, milánói, párizsi és New York-i divatheteken. Csakhogy a domborulatok mind mesterségesen kreált, levehető kellékei voltak azoknak a ruháknak, amiket látványosan vékony modellek mutattak be a kifutókon.

A Vogue minden szezonban, az őszi/téli és a tavasz/nyári bemutatók után közzétesz egy riportot arról, hogy a világ négy legjelentősebb divathetén, az úgynevezett „big fouron” (New York, London, Milánó és Párizs) milyen méretű ruhákban vonultak a modellek. A magazin most is kiszámolta, hogy a márkák milyen arányban használtak normál, közép és plusz méretű ruhákat a kifutókon, és az eredmény ezúttal lesújtó: 198 show-n mindössze 12 márka bemutatóján láthatott a közönség az átlagosnál nagyobb, azaz 44-es méretű ruhákat viselő modelleket, az ún. mid-size, vagyis a 38-44-es mérettartományba eső ruhákat pedig mindenhol ugyanaz a 2-3 modell mutatta be.

A milánói divathét egyetlen bemutatóján sem szerepelt plus size modell, Párizsban pedig egyedül a Givenchy kifutóján vonultak mid-size modellek, és csak az Hermès szerepeltetett plus size modellt. Jelzésértékű egyébként, hogy mindkét divatházat női tervezők irányítják.

New Yorkban a normál és plus méretű modellek aránya a tavalyi 6 százalékról 4 százalékra csökkent, a négy divathét közül pedig a londoni volt a leginkább inkluzív, itt láthatta a legtöbb plus size modellt a közönség, de a számuk mégis majdnem a felére, 13-ról 7 százalékra csökkent a tavalyihoz képest. A trendet a Tagwalk keresőmotor adatai is megerősítik, ez az adatbázis 16 százalékos csökkenést mutat a tavalyihoz képest.

Lényegében eltűntek a plus size modellek

A számok jól illeszkednek abba a néhány éve már látható trendbe, ami alapján végképp úgy tűnik, csak múló fellángolás volt a testpozitív szemlélet a divatiparban. Ezek szerint hiába szabadulhattak fel nők milliói a 2010-es években a ‘90-es évek toxikus soványságkultusza alól, most megint ugyanott tartunk, ahonnan 30 éve indultunk:

újra kizárólag ultravékony modellek vonulnak a kifutókon, a normál és plus size modellek pedig alig láthatók.

Bár az inkluzivitás hiányának jeleire a Vogue évek óta próbálja ráirányítani a figyelmet, az irreális női testkép felépítése a magazintól sem teljesen idegen. Jól lekövethető ez a Vogue: A 90-es évek (In Vogue: The 90s) című minisorozatban is, ami bemutatja, hogyan kerültek a modellek a figyelem középpontjába, és miért számít ma is az, amit a kifutókon látunk. Ma már nehéz elképzelni, de amikor 1990-ben a Vogue a címlapjára tette Naomi Campbellt, Linda Evangelistát, Christy Turlingtont, Tatjana Patitzot és Cindy Crawfordot, a modellek szinte rögtön világhírűvé váltak, és nemcsak nők milliói akartak hasonlítani rájuk, de a kifutókra is ráirányították a figyelmet. Csak éppen akkor még az amerikai 6-os, azaz az európai 38-as méretet viselő modellek voltak többségben, például Cindy Crawford is ebbe a kategóriába tartozott. Majd hirtelen „megint minden megváltozott”, berobbant az androgün szépségű Kate Moss, magával hozta a grunge-ot és a heroin chicet, ami most újra visszaköszön.

A Vogue-doku egyetlen őszintének tűnő pontján Anna Wintour főszerkesztő az elmaradhatatlan, hatalmas fekete napszemüvegében arról beszél, mennyire nem tudott mit kezdeni a kockás inges, bakancsos, szakadt farmeres antidivat irányzattal, ami egyik napról a másikra soványra váltotta az addig elegáns, mindig összeszedett, formás nőideált. Mégis, a lázadó grunge túlméretezett ruhái alatt lányok milliói nőttek fel úgy világszerte, hogy Kate Mossra akartak hasonlítani.

Az ultravékony alkat azóta is uralja a kifutókat, és persze számtalan lány születetten ilyen alkat is – a gond sokkal inkább az, hogy rengetegen éheztették magukat azért, hogy az egyébként is vékony 36-osról 32-es méretűre fogyjanak amiatt, hogy egy-egy nagy márka kiválassza őket. Úgy tűnik, mintha hiába mondta volna el több volt modell is az evészavarainak történetét, hiába vállalta fel nyíltan maga Kate Moss is, hogy azért volt annyira sovány, mert a fotózások alatt nem evett, az XXS-es modellek uralma töretlen maradt. Azt is gondolhatnánk, hogy ezek már régi történetek, ilyen ma már nincs, pedig Inès Céline brit-francia modell épp nemrég írt erről egy személyes beszámolót a Guardianen. „A divatiparban eltöltött néhány év alatt sokat ingadozott a súlyom, de mindig is vékony voltam, még a legnagyobb méretem is kisebb volt, mint 8-as.

A high fashion viszont a legvékonyabb formámban szeretett a legjobban, akkor, amikor láthatóan csontos voltam”

– írta saját beszámolójában a modell, aki többek között a Moncler, a Lacoste és Victoria Beckham bemutatóin is dolgozott. A 90 centis csípő-, 63 centis derék-, és 83 centis mellméretével abszolút megfelel a párizsi divatházak sztenderdjeinek, mégis előfordult vele, hogy az egyik ruhapróbán nem fért bele a neki szánt ruhába, ezért azt egy 17 éves lánynak kellett átadni.

Úgy tűnik tehát, hogy bár felszabadultan nézte egy egész, a '90-es évek diétakultúrájában szocializálódott generáció az olyan teltkarcsú modellek sikereit a 2010-es években, mint Ashley Graham, Precious Lee és Paloma Elsesser, a high fashion ugyanott tart, mint 30 éve, a testalkatok szempontjából kicsit sem inkluzív. A folyamat ráadásul iszonyú gyorsan tért vissza a gyökerekhez: két éve még a plus size Paloma Elsesser volt az év modellje.

Akkor ez már örökre így marad?

A helyzet annyiban most még rosszabb, mint a 90-es években, hogy a TikToktól a Pinterestig még több platformon ömlik a soványság trendje, és őrült gyorsasággal terjednek az „ezt ettem egy nap a lapos hasért” jellegű videók. Pedig számos kutatás kimutatta, milyen negatívan hat ez a trend a testképre és az önbizalomra. Ezt csak fokozza a viszonylag könnyen elérhető, fecskendőbe töltött fogyókúrás csodaszerek gyors terjedése, amire a plus size modellek is rákaptak: ők is egyre látványosabban fogynak, így szép lassan tényleg eltűnnek a domborulatok, ívek és formák. A nagy divatházak mégis felteszik a kezüket, és azt állítják, csak azért nem válogatnak plus size modelleket a bemutatóikra, mert kevesen vannak, túl nagy a verseny értük, túl hamar lefoglalják őket. A fenti számokat látva azért ezt elég nehéz elhinni.

Változás csak felülről, a divatipar befolyásos szereplőitől és kreatív igazgatóitól indulhatna, de mivel a divat mindig is tükrözte az aktuális politikai hangulatot, ez mostanában aligha valószínű, sőt, úgy tűnik, egyre inkább zárul az ajtó. A Guardian azt írja, hogy Donald Trump és az új amerikai kormányzat politikája a luxusiparra is kihat, és ezt a nagy divatházakban uralkodó hangulat is mutatja: az európai nagy márkák igazgatótanácsai az új amerikai vámokra figyelnek, lassulásra számítanak és erős tervezőket igazolnak.

Sara Ziff, a modellek jogaiért küzdő Model Alliance alapítója szerint elkeserítő a visszalépés. „Az extrém soványság ciklikusan visszatérő probléma a modellvilágban, de most éppen a jelenlegi politikai légkörre reflektál” – mondta Ziff a New York Timesnak. Arra utalt, hogy a Trump-kormányzat sokszínűség, egyenlőség és befogadás (DEI) területét érintő intézkedései és az erőteljes konzervatív irány a divatra is hatással van, és még kevésbé valószínű, hogy a divatipar kreatívjai diverzifikálására használják majd a kifutókat. Ezzel viszont visszatérnek a hagyományos sztereotípiák, ami a kifutókon uniformizált, ultravékony modelleket jelent, még akkor is, ha a márkák tökéletesen tudják, a vásárlóik döntően nem XXS-es méretet hordanak.