Majka visszakerült a kórházba a koronavírus miatt

2020. november 14. – 07:18

Majka visszakerült a kórházba a koronavírus miatt
Egészségügyi katona egy koronavírussal fertőzött beteg ágyánál, a belgiumi Charleroi Andre Vesale kórházában. A kórházban egészségügyi katonák vesznek részt a Covid-19 betegségből gyógyulók ápolásában, hogy tehermentesítsék az intézmény személyzetét. Fotó: Olivier Matthys / MTI / AP

Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a koronanvírus-járványról szombaton.

.

A Magyar Kézilabda Szövetség honlapjának közölte, hogy 49 éves korában meghalt Gróz János, a magyar női strandkézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. Az MTI szerint az edző a koronavírus szövődményei miatt vesztette életét.

Forrás: Magyar kézilabda válogatott / Facebook

Gróz János már a hazai strandkézilabdázás kezdeteitől a szakág meghatározó edzője volt, 2008-tól irányította a női utánpótlás-válogatottat, 2009-től emellett a felnőtt nemzeti együttes edzője, 2013 és 2016 között szövetségi kapitánya volt.

Csapataival a magyar strandkézilabdázásban páratlan eredményeket ért el: 2008-ban, 2011-ben, 2012-ben, 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben utánpótlás Európa-bajnokságot, 2013-ban és 2015-ben felnőtt Európa-bajnokságot nyert. A felnőtt válogatottal 2014-ben világbajnoki ezüstérmes, 2016-ban világbajnoki negyedik helyezett, 2013-ban a Világjátékokon ezüstérmes volt.

A Szentendrei NKE strandkézilabda-együttese a vezetése alatt 2012 és 2020 között hat alkalommal nyerte meg a bajnokságot, 2015-ben, 2016-ban és 2018-ban aranyérmes lett az európai szövetség tornasorozatában (EBT), 2015-ben és 2018-ban pedig Bajnokok Kupája-győztes volt.

Gróz Jánost a Magyar Kézilabda Szövetség saját halottjának tekinti.

Nápolyban a tengerparti sétányok, kávézók és éttermek teraszai, Firenzében a vásárlóutcák voltak tele emberekkel a vasárnap éjfélkor életbe lépő zárás előtti utolsó napon, miután Campania és Toszkána tartományt járványveszélyes, úgynevezett vörös színű zónának nyilvánították.

A régiók külső határát lezárják, belépni csak engedéllyel lehet, és a tartományon belüli mozgás sem engedélyezett, kivéve ha munkavégzés, iskolába járás, vagy más nyomós indok miatt történik. Bezárják a vendéglátóhelyeket, amelyek kizárólag elvitelre dolgozhatnak este tízig. Leáll a kereskedelem is, kivéve az élelmiszert és más alapvető cikkeket áruló üzleteket. Nem engedélyezett a sportolás sem, kivéve a lakóhely közeli szabadtéri mozgást. Campania és Toszkána mellett vörös zónába tartozik Lombardia, Piemonte, Valle d'Aosta, Calabria és Alto Adige tartomány is, valamint Bolzano térsége. (MTI)

„Kicsit elbasztam a hazamenetelt, több szempontból is… A fiam születésnapjára haza akartam menni mindenféleképpen. Haza is mentem. Jobban éreztem magam, nyilván. Különben nem is engedtek volna haza, ha nem látják, hogy jobban érzem magam”, mondta Majka a Youtube-csatornájára feltöltött videóban. Ismét kórházból jelentkezett be, pedig korábban arról adott hírt, hogy hazamehetett.

Elmondta, hogy fiának gamer monitort vett, amit fel kellett vinnie az emeletre és a cipekedés nem tett neki jót. Az estét a családjával töltötte, nem figyelt annyira oda magára és ez kicsit megerőltető volt.

„Másnapra visszament a lázam. Annyira, de annyira le voltam gyengülve, hogy nem tudtam a jobb oldalamról a bal oldalamra megfordulni, aminek az lett az eredménye, hogy kiszáradtam, nem tudtam normálisan inni.”

A láza 38,5-re szökött fel, most tart a betegség 9. napjánál, a szagokat és az ízeket továbbra is érzi, hétfőn pedig tüdőröntgene lesz, akkor derül ki, hogy hogyan reagált a szervezete a kínai gyógyszerre és a szteroidokra, amit kapott.

Bejelentkezés közben elküldött pár embert a fenébe, mert azzal vádolták, hogy csak a pénz miatt van most kórházban. Ezeknek az embereknek azt üzente, hogy az összes vagyonát odaadná, hogy otthon lehessen, és tudhassa, hogy holnapután jobban lesz.

Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalán jelentette be, hogy újabb egymillió favipiravir hatóanyagú gyógyszer érkezett Magyarországra, ezúttal Japánból. Ez a gyógyszermennyiség megközelítőleg tízezer, tüneteket mutató vírusbeteg sikeres kórházi kezeléséhez és gyógyulásához járulhat majd hozzá, mondta a miniszter.

Szijjártó Péter a saját betegségéről is beszélt, azt mondta, hogy az elmúlt tizenkét napban, főleg annak első és középső harmadában „elég rendesen megrángatta a vírus”, de odáig nem fajult a dolog, hogy kórházba kelljen mennie. (MTI)

Világszerte jelenleg Ausztriában a legmagasabb az új koronavírus-fertőzöttek aránya a népességszámra vetítve, derül ki az Our World in Data online adatbank rangsorából.

Ausztriában a hétnapos átlagot nézve 831 új fertőzött jut egymillió lakosra, és ezzel megelőzte Georgiát (781), Svájcot (743), Csehországot (674) és Szlovéniát (668). Azonban míg Svájcnak és Csehországnak látszólag sikerült megfékeznie a járvány terjedését, Ausztriában október közepe óta meredeken emelkednek a számok.

Bár az osztrák kormány november 3-án szigorított az óvintézkedéseken, a lépés nem bizonyult elegendőnek a járvány terjedésének megfékezésére. Az egészségügyi rendszer túlterhelésének elkerülése érdekében a bécsi kabinet úgy döntött, hogy szombaton további szigorításokat léptet életbe. (MTI)

Jelenleg körülbelül hatféle olyan oltóanyagot tesztelnek a világban, amelyek különböző támadáspontokon hatnak a koronavírusra – mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. Szlávik János kifejtette, van olyan vakcina, amelyik apró genetikai információt ad át az embernek a koronavírussal szembeni ellenanyagok képzése érdekében, míg egy másik valamilyen vírusvektort használ, amely más típusú élő, vagy inaktívált vírus segítségével serkenti az ellenanyagok kiválasztását. Egy harmadik módszer – az influenza elleni védőoltáshoz hasonlóan – inaktívált, szaporodásképtelen vírust juttat az emberi szervezetbe, amely elkezd ellenanyagot termelni, a legegyszerűbb vakcinák pedig protein alapúak, amelyek különböző fehérjék bejuttatásával próbálják megvédeni az embereket. Oroszország ezek közül kétféle technológiát használ, az Egyesült Államokban, Angliában, Németországban és Kínában pedig három-négyféle oltóanyagot is fejlesztenek.

Szlávik János megerősítette, már decemberben Magyarországra érkezhet Oroszországból olyan hatékony oltóanyag, amelyet a koronavírus-fertőzés megelőzésére fejlesztettek ki. Ez egy bevizsgálandó szállítmány lesz, ami azt jelenti, hogy Magyarországon az oltóanyagkutatással foglalkozó szakemberekhez kerül. Az Oroszországból bevizsgálásra érkező oltóanyag egy úgynevezett adenovírus vakcina, amely egy emberi, jóindulatú vírusra épül úgy, hogy annak inaktivált változatát módosítják azért, hogy az emberi szervezet koronavírusként ismerje fel és ellenanyagokat képezzen. Hangsúlyozta, ezt az oltást kétszer kell beadni 28 napos különbséggel, a hatékonysága pedig az előzetes adatok alapján több mint 92 százalékos. A főorvos szerint elképzelhető, hogy a következő hónapokban kapnak engedélyt arra, hogy több száz, vagy ezer emberen kipróbálják ezt az oltóanyagot. (MTI)

Pozitív lett az olasz labdarúgó-bajnokságban éllovas AC Milan vezetőedzőjének koronavírustesztje. A klub közlése szerint az 55 éves Stefano Piolinak nincsenek tünetei, de a szombati edzést törölték, a tréner pedig otthoni karanténba került. „Az összes többi teszt, amelyet a játékosokon és a stáb tagjain végeztek el, negatív eredményt hozott” – olvasható a Milan közleményében. A csapat további ellenőrzések után hétfőn folytatja a felkészülést a Napoli elleni, jövő vasárnapi bajnoki mérkőzésre. A Milannál korábban több játékos, köztük Zlatan Ibrahimovic és a kapus Gianluigi Donnarumma, átesett a koronavírus-fertőzésen. Jelenleg több labdarúgó különböző válogatottaknál szerepel. (MTI)

Dániában elkezdtek elpusztítani 17 millió nyércet, mert a prémjükért tartott állatok között felütötte a fejét a koronavírus több mutánsa. Az egyik már az emberre is átterjedt, és egyes szakemberek attól tartanak, hogy a készülő vakcina sem lesz ellene hatásos. Már jó pár tízezer nyércet le is mészároltak, amikor kiderült, hogy valójában nem volt törvényes az irtás elrendelése. A prémpiacon a világ egyik legjelentősebb szereplőjének számító Dániában a farmerek kétségbeejtő helyzetbe kerültek. Cikkünket itt olvashatják tovább.

Az OE24 információi szerint már „készpénznek lehet venni”, hogy többek között a bevásárlóközpontok bezárásával, kijárási tilalom szigorításával, teljes távoktatással és szigorúbb ki-beutazással kapcsolatos intézkedések várhatók következő hét keddtől az országban. A kancellár, Sebastian Kurz erről hivatalos bejelentést még nem tett, az osztrákok azonban biztos, ami biztos alapon pánikvásárlásba kezdtek szombaton, több bevásárlóközpontban százméteres sorok kígyóznak a pénztárak előtt. A főváros, Bécs bevásárlóutcáján, a Mariahilfer Strasse-n az OE24 szerint 200 méteres sor alakult ki az egyik cipőbolt előtt, ami 50%-os kedvezménnyel kezdte el árulni termékeit a hétvégére, de több ruhaüzletben is kígyózó sorok vannak.

Donald Trump pénteken először tartott sajtótájékoztatót a Fehér Házban mióta Joe Bident nevezték meg győztesként az amerikai elnökválasztáson, írja a CNBC. A még hivatalban lévő, és az eredményt vitató Trump azt mondta, hogy „New York helyett olyan államokba fogja az amerikai kormány eljuttatni a vakcinát (ha rendelkezésre áll majd), ahol hamar oda is adják az embereknek. New Yorkba pedig nem szállítana”. Azért venné el a vakcinát a New York-i emberektől Trump elnök, mert Andrew Cuomo, New York-i kormányzó korábban aggodalmát fejezte ki korábban az oltások eredetével és megbízhatóságával kapcsolatban. Nem sokkal Trump kommentjei után Letitia James New York-i legfőbb ügyész közleményt adott ki, amelyben perrel fenyegeti Trumpot, ha a kormány valóban nem küld vakcinát az államnak. „Ez nem más, mint egy béna kacsa elnök bosszúálló viselkedése, amely bosszút akar állni azokon, akik ellenzik a politikáját” – mondta James.

Trump elnök a Fehér Ház Rózsakertjében tart sajtótájékoztatót november 13-én. Forrás: Reuters

Kásler Miklós a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, „az a megérzésem, hogy december végén, január körül tetőzik a hullám”. A járvány természete miatt kb. 2-3 hét időtartamban tudnak gondolkodni (kb. ekkor látható majd a korlátozások hatása is), és most már nem kézben tartják a járványt, mint tavasszal, hanem igazodnak hozzá. Arra a kérdésre, hogy a digitális oktatást kiterjesztik-e az általános iskolákra, ha szükséges, a miniszter azt felelte: már a főiskolák, egyetemek és középiskolák digitális tanrendre állítása is komoly megfontolás eredménye volt. „Nem szívesen vezetnénk be ezt az általános iskolákban is, de ha úgy hozza a kényszer, akkor a felső tagozaton elrendeljük a tantermen kívüli oktatást.”

Tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, egymás után három napon döntve meg a korábbi csúcsot, szombatra már több mint 12,5 ezer új fertőzöttet jegyeztek fel egy nap alatt, a halálos áldozatok száma pedig átlépte a 9,5 ezret. Az elmúlt napon is sok, 1525 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba.

Eközben életbe lépett a kormány által elrendelt úgynevezett hétvégi karantén, amely alapján az élelmiszerboltokon, a gyógyszertárakon, illetve a közösségi közlekedésen kívül semmi sem működhet. Egyúttal a kormány megszüntette a korlátozások adaptív, azaz régiónként eltérő jellegét is, mostantól az egész országban a korábbi „narancs” besorolásra vonatkozó szabályozások vannak érvényben.

Több vidéki nagyváros, az ország nyugati részén Lviv, Ternopil, Zsitomir, Ivano-Frankivszk, továbbá Cserkaszi, valamint a kelet-ukrajnai Dnyipro helyi vezetése bejelentette, nem vezetik be a hétvégi karantént, hiába figyelmeztetett Denisz Smihal miniszterelnök, hogy a rendelet végrehajtása kötelező. Kijev városvezetése viszont engedelmeskedett. A romániai határnál lévő Csernyivciben több száz vállalkozó útelzárással tiltakozott szombaton a hétvégi karantén bevezetése ellen. (MTI)

Csehországban tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése. Az egészségügyi minisztérium szombat reggeli kimutatása szerint pénteken 7357 új igazolt fertőzöttet vettek nyilvántartásba, ami 4200-al kevesebb, mint egy hete volt. Csökkent a kórházban kezeltek, a súlyos esetek és az elhalálozások napi száma is.

Ladislav Dusek, az Egészségügyi Információk és Statisztikák Intézetének (ÚZIS) igazgatója péntek este bejelentette, hogy a járvány terjedési mutatója 0,7-0,8-ra csökkent, ami a helyzet javulásáról tanúskodik. Dusek ennek ellenére továbbra is szükségesnek tartja az óvintézkedések fenntartását, mert szerinte a járvány adatai még mindig veszélyesen magasak.

Az egészségügyi és az oktatási minisztériumok megállapodása alapján az általános iskolák első és második osztályos tanulói jövő szerdán visszatérnek az iskolapadokba. A szigorú óvintézkedések további lazítását a hatóságok mérlegelik, és a témát várhatóan a hétfői kormányülésen is napirendre tűzik. (MTI)

Aláírta Orbán Viktor miniszterelnök azt a kormányrendeletet, amelynek értelmében ingyen internetet használhatnak a digitális oktatásban tanulók.

Orbán Viktor szombaton, a Facebookon megosztott videójában beszélt a digitális oktatással érintett családokat segítő intézkedésről. A kormányrendelet szó szerint azt mondja, hogy a helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatás harminc napra ingyenesen vehető igénybe a köznevelésben és a szakképzésben, a nappali rendszerű nevelés-oktatásban és szakmai oktatásban elrendelt tantermen kívüli, digitális munkarendben működő, középfokú iskolával fennálló jogviszonyra tekintettel, írja az MTI.

„Ez magyarul annyit jelent, hogy akik digitális oktatásban vesznek részt, és ezért internetet használnak, erre az időszakra ingyen használhatják az internetet. Majd lesz egy vita erről a cégekkel, de most fontos, hogy a családok ezt a segítséget megkapják”

– mondta Orbán, és a fiatalokat egyúttal arra kérte, hogy a digitális oktatást ne tekintsék vakációnak, hanem tanuljanak.

Szombaton már meg is jelent az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben, és egy részlet kivételével holnap, azaz vasárnap hatályba is lép. A szabályok szerint az internet-hozzáférés 30 napra ingyenes a

„a köznevelésben és a szakképzésben, nappali rendszerű nevelés-oktatásban és szakmai oktatásban, a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelettel összhangban elrendelt tantermen kívüli, digitális munkarendben működő középfokú iskolával fennálló jogviszonyra tekintettel” a meghatározott jogosultak által – ide tartoznak a középfokú iskolákkal jogviszonyban álló tanárok és a diákok. A kedvezményt már a decemberben kibocsátott számlán jóvá kell írni. Az ingyenes szolgáltatás iránti igényt a szolgáltató felé, lehetőleg, elektronikus úton jelezni kell.

A Vodafone Magyarország sajtóosztálya a Telexet arról tájékoztatta, hogy a szolgáltató továbbra is a kormánnyal szorosan együttműködve alakítja ki az oktatást, a lakosságot és a vállalkozásokat támogató lépéseit a koronavírus második hulláma alatt. Wnnek részeként adathasználat nélkül teszik elérhetővé a legfontosabb oktatási oldalakat, hogy a digitális oktatásra átállt diákokat és tanárokat ezzel is segítsék. A jóváírás menetéről a honlapjukon tesznek majd közzé információkat.

A Magyar Telekomtól megtudtuk, hogy az ingyenes internetre jogosult Telekom ügyfelek a Telekom honlapján, a Flip ügyfelek a Flip honlapján jelezhetik igényüket a 30 nap ingyenes internet szolgáltatásra november 18. és 27. között. Az igény feladásához Telekom ügyfél esetén egy számlára (a számla bal felső részében található MT ügyfélazonosítóra és folyószámlaszámra), Flip ügyfél esetén szintén egy számlára (a számla jobb felső részében található ügyfélazonosítóra és folyószámlaszámra), valamint az oktatási jogviszonyt bizonyító ún. oktatási azonosítóra lesz szükség. A 30 nap díjmentesség az ügyfelek decemberben kézhez kapott számláján jelenik meg. A 30 napos ingyenességet az integrált csomagot használó ügyfeleink is igénybe tudják venni, mert a számlán az 5% ÁFA-tartalommal bíró internetszolgáltatás eleve külön tételként jelenik meg.

A koronavírus terjedését lassító további intézkedések bevezetését, többek között a bevásárlóközpontok és az iskolák bezárását kérte a török kormánytól az isztambuli orvosi kamara elnöke, aki arra figyelmeztetett, hogy Isztambulban már most a teljes kapacitását kihasználva működik számos egészségügyi intézmény, és az egészségügyi dolgozók rendkívül leterheltek. Az isztambuli orvosi kamara elnöke szerint ideje lenne ismét kijárási korlátozásokat bevezetni Törökország nagy részén.

A májusban a Covid-19-betegek fogadására Isztambulban kijelölt két, egyenként ezerágyas kórház megtelt. A török metropoliszban működő nagyjából 70 közkórházban ezért újabb és újabb ágyakat szabadítanak föl az újonnan érkező koronavírus-fertőzötteknek. A török egészségügyi miniszter azt közölte, hogy az országban jelenleg az intenzív ágyak 70 százaléka foglalt. A dpa hírügynökség által idézett orvosok szerint ez valószínűleg azt jelenti, hogy az állami kórházak intenzív osztályai lényegében megteltek, és már a magánintézmények kapacitásait is igénybe kell venni. A 83 millió lakosú Törökországban a hivatalos adatok szerint nem egészen 408 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig. (MTI)

Az Egyesült Államokban 11 millióhoz közelít az igazoltan koronavírusos fertőzöttek száma, csak pénteken több mint 170 ezer új fertőzöttet regisztráltak az országban. A Johns Hopkins adatai szerint már meghaladta a 244 ezret a koronavírus okozta Covid-19 betegségben és szövődményeiben elhunytak száma.

Több tagállamban ismét rekordot döntött az újonnan fertőzöttek száma, és több tagállamban szombattól vagy vasárnaptól további szigorításokat vezetnek be a járvány visszaszorítása érdekében:

  • Vermontban Phil Scott kormányzó bejelentette: szombattól minden kávézónak, szórakozóhelynek és étteremnek este tízkor be kell zárnia, az éttermek csakis elvitelre dolgozhatnak. A politikus aggasztónak nevezte a járvány terjedésének gyorsaságát.
  • New York államban Andrew Cuomo kormányzó hétfőtől ígért további szigorításokat, New York város polgármestere, Bill de Blasio pedig bejelentette, hogy hétfőtől bezárhatják valamennyi iskolát.
  • Nebraskában Pete Ricketts kormányzó közölte: szombattól kétméteres távolságot kell tartani presszókban. éttermekben és fitneszklubokban, és mindenütt ajánlott a szájmaszk viselése. A kormányzó leszögezte: nem akarja kötelezővé tenni a szájmaszkot, mert – mint fogalmazott – „inkább a nevelés híve”. A középnyugati államban elhalasztják a nem sürgős sebészeti beavatkozásokat is.
  • A nyugati parti Oregonban és Washington államban két hétig az élelmiszerboltok kivételével minden üzlet, étterem, sportklub, intézmény és iskola zárva tart, hatnál többen pedig még lakáson belül sem gyűlhetnek össze.
  • Új-Mexikó államban szintén kéthetes lezárást jelentett be a kormányzó, Utah államban rendkívüli állapotot hirdettek ki.

(MTI)

Bulgáriában 4212 koronavírusos fertőzéses esetet regisztráltak pénteken, 798-cal többet, mint előző nap. A hétmilliós országban a fertőzöttek száma 94 237-re nőtt. Nyolcvanöten haltak meg egy nap alatt, a járvány kezdete óta pedig 2055-en. A kórházakban 4949 beteget kezelnek, 288-at az intenzív osztályokon. Az egészségügyi tárca adatai szerint az egészségügyiek körében 3758-an betegedtek meg a kórban. Súlyos hiány van egészségügyiekből, mentősökből és kórházi ágyakból. Bulgáriában, akárcsak sok más európai uniós országban, október elején indult rohamos emelkedésnek a fertőzöttek száma. A többi balkáni országhoz hasonlóan itt is nagyon leterheli a koronavírus-járvány az egészségügyi rendszert. Hogy kezelni tudják a koronavírussal fertőzött betegeket, betiltották a nem sürgősségi műtétek elvégzését. (MTI)

4836 újabb magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 136 723 főre nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek száma, adta közre a koronavirus.gov.hu. Meghalt 107 beteg, velük az elhunytak száma 2990 főre emelkedett, 31 126-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 102 607 fő. Az aktív fertőzöttek 24 százaléka, az elhunytak 27 százaléka, a gyógyultak 27 százaléka budapesti. 7029 koronavírusos beteget ápolnak kórházban (egy nap alatt 339-en kerültek be), közülük 531-en vannak lélegeztetőgépen. 19140 tesztet végeztek, ezeknek 25,6 százaléka lett pozitív. A magyarországi koronavírus-fertőzés terjedéséről szóló részletes cikkünket itt olvashatja el.

Olaszország újabb régiókkal bővítette a koronavírus szempontjából kiemelkedően magas kockázatú vörös zónáit. Campania és Toszkána vasárnaptól csatlakozik a legszigorúbb intézkedések hatálya alá tartozó régiókhoz. Campaniában van Nápoly is, az ottani hatóságok szerint a helyi egészségügyi rendszer összeomlani látszik, írja a BBC.

Nápolyban az egyik kórház munkatársai oxigéntartályokat és egyéb felszereléseket hurcoltak a szabadba az autóikban parkoló emberek kezelésére, mert a sürgősségi osztályon már nem fértek el.

A nápolyi Cotugno kórházban a kocsijában kezelnek egy covidos beteget november 12-én. Fotó: Filippo Monteforte / AFP

A vörös zónában jelenleg északon Lombardia, Bolzano, Piedmont és az Aosta-völgy, délen pedig Calabria található. Ezeken a területeken a lakosok csak munka, egészségügyi okok, alapvető vásárlások vagy sürgősségi helyzetek miatt hagyhatják el otthonukat. A bárok és éttermek szintén zárva vannak, az emberek otthonuk közelében edzhetnek szabadtéren, ha maszkot viselnek. A fodrászok nyitva maradhatnak.

Montenegróban éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be 21 és 5 óra között, a korlátozás egyelőre december elsejéig tart. A vendéglátóhelyek és az üzletek csak 20 óráig tarthatnak nyitva, betiltják a gyülekezést, valamint a tervek szerint a településközi hétvégi tömegközlekedést is – közölte a Vijesti című podgoricai napilap szombaton. A regisztrált fertőzöttek száma a Nyugat-Balkán országai közül Szerbiában 3449-cel 77 214-re, Koszovóban 963-mal 27 851-re, Észak-Macedóniában 1064-gyel 44 915-re, Montenegróban 601-gyel 26 109-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 1332-vel 69 612-re emelkedett. (MTI)

Világszerte már 53 319 463 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 302 008, a gyógyultaké pedig 34 402 340 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 52 733 290 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 293 183 volt. A legfertőzöttebbnek számító Egyesült Államokban 10 736 082 fertőzött volt eddig, 244 304-en haltak meg, és 4 095 146-an meggyógyultak. Indiában is nagyon sokan, 8,7 millióan kapták már el a vírust, míg Brazíliában 5,8 millió fertőzöttet jegyeztek fel. (MTI)