Trump: New York állam akkor sem kap koronavírus elleni oltást, ha már lesz

2020. november 14. – 12:08

frissítve

Trump: New York állam akkor sem kap koronavírus elleni oltást, ha már lesz
Trump elnök a Fehér Ház Rózsakertjében tart sajtótájékoztatót november 13-én. Forrás: Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump pénteken először tartott sajtótájékoztatót a Fehér Házban mióta Joe Bident nevezték meg győztesként az amerikai elnökválasztáson, írja a CNBC. A még hivatalban lévő, és az eredményt vitató Trump azt mondta, hogy

New York helyett olyan államokba fogja az amerikai kormány eljuttatni a vakcinát (ha rendelkezésre áll majd), ahol hamar oda is adják az embereknek. New Yorkba pedig nem szállítana.

Azért venné el a vakcinát a New York-i emberektől Trump elnök, mert Andrew Cuomo, New York-i kormányzó korábban aggodalmát fejezte ki korábban az oltások eredetével és megbízhatóságával kapcsolatban. Szeptember végén jelentette be, hogy az állam független munkacsoportot hoz létre tudósokból, orvosokból és egészségügyi szakértőkből, amely áttekinti az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala által jóváhagyott minden Covid-19 vakcina adatait. A kormányzó szerint erre azért van szükség, hogy ellenőrizzék, politikai okokból a szövetségi kormány nem gyorsította-e túl a vakcina jóváhagyásának folyamatát a választások miatt.

UPDATE 11.15-én reggel 7kor: később például a Trump-párti Fox médiában megjelent, hogy számos médium, így a cikkünk fő forrásául szolgáló CNBC is félreértette az elnök szavait. Ezek szerint a tudósítások szerint amikor Donald Trump azt mondta, hogy New York-ba nem szállítanak majd a vakcinákból, akkor valójában azt úgy értette, hogy szerinte Cuomo nem akarja a vakcinát és erre hivatkozva a Trump-kormány addig nem szállít oda oltásokat, amíg azt a kormányzó azt kifejezetten nem kéri.

„Az elmúlt négy évben nyíltan elleneztem Trump sok politikáját, tehát problémái vannak New Yorkkal, és szeret New Yorkra mutogatni ” – mondta az MSNBC-n válaszként Cuomo, hozzátéve, hogy Trump „hatalmas különbséggel” veszített New Yorkban az elnökválasztáson, és az államügyészek adócsalás miatt is vizsgálják az elnököt.

Nem sokkal Trump kommentjei után Letitia James New York-i legfőbb ügyész közleményt adott ki, amelyben perrel fenyegeti Trumpot, ha a kormány valóban nem küld vakcinát az államnak. „Ez nem más, mint egy béna kacsa elnök bosszúálló viselkedése, amely bosszút akar állni azokon, akik ellenzik a politikáját” – mondta James. A béna kacsa elnök kifejezés az amerikai politikában a leköszönő, de még hatalomban lévő elnököknek jár.

Több államban is ellenőriznék a vakcinát

Több amerikai állam is ellenőrizné majd a vakcinát a lakossági bevezetés előtt. A New York-i kormányzót követve Gavin Newsom kaliforniai kormányzó október 19-én jelentette be, hogy az állam addig nem osztja be az oltást, amíg saját szakértői testülete nem vizsgálja meg a vakcina biztonságosságát. Washington, Oregon és Nevada október 27-én csatlakozott Kalifornia oltásbiztonsági felülvizsgálati csoportjához, kijelölve saját szakértőiket, hogy vizsgálják felül minden olyan oltást, amely szövetségi jóváhagyást kap, és ellenőrizze biztonságosságát, mielőtt a lakosságnak elérhetővé válna.

Hétfőn a Pfizer közölte, hogy a BioNTech német gyógyszergyártóval kifejlesztett Covid-19 vakcina 90%-ban hatékony, képes megakadályozni a betegség kialakulását.

Itt olvashatja el a vakcinafejlesztésekről szóló cikkünket.

Itt pedig a Telex legfrissebb híreit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!