Kásler Miklós: Az a megérzésem, hogy december végén, január körül tetőzik a hullám

2020. november 14. – 12:44

Másolás

Vágólapra másolva

Kásler Miklós a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, „az a megérzésem, hogy december végén, január körül tetőzik a hullám”. A járvány természete miatt kb. 2-3 hét időtartamban tudnak gondolkodni (kb. ekkor látható majd a korlátozások hatása is), és most már nem kézben tartják a járványt, mint tavasszal, hanem igazodnak hozzá. Arra a kérdésre, hogy a digitális oktatást kiterjesztik-e az általános iskolákra, ha szükséges, a miniszter azt felelte: már a főiskolák, egyetemek és középiskolák digitális tanrendre állítása is komoly megfontolás eredménye volt. „Nem szívesen vezetnénk be ezt az általános iskolákban is, de ha úgy hozza a kényszer, akkor a felső tagozaton elrendeljük a tantermen kívüli oktatást.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!