Szijjártó: Jövő héten 10 db orosz vakcinaminta érkezik Magyarországra

2020. november 13. – 07:48

frissítve

Szijjártó: Jövő héten 10 db orosz vakcinaminta érkezik Magyarországra
Koronavírussal fertőzött beteget ápolnak egy texasi kórházvan 2020. november 11-én – Fotó: Go Nakamura / Getty Images / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Világszerte már 52,7 milliónál többen fertőződtek meg eddig a koronavírussal. A világot a vakcinakérdés foglalkoztatja a leginkább. A legfrissebb hírek szerint az EU olcsóbban juthat majd az egyelőre biztató eredményeket mutató BioNTech-Pfizer-oltóanyaghoz.

Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a koronavírus-járványról pénteken:

Franciaországban valamivel 5 ezer alatt stabilizálódott a koronavírus-fertőzés súlyos betegeinek száma, a napi esetszám pedig már csökkenőben van. Az elmúlt 24 órában 23 794 új esetet regisztráltak az egy héttel ezelőtti több mint 60 ezerhez képest. Az elhunytak száma csütörtök óta 467-tel 43 892-re emelkedett az előző napi 472 és a szerdai 329 után. Kórházban pénteken 32 676 beteget ápoltak, ami megfelel a tavaszi hullám tetőzési szintjének: április 14-én 32 292-en voltak a francia kórházakban. A súlyos betegek száma azonban mosta kevesebb, mint az első hullámban, amikor is a tetőzéskor 7200-an voltak lélegeztetőgépre kapcsolva. (MTI)

Olaszországban újabb régiókat soroltak a „vörös zónába”, a koronavírus-járvány terjedése szempontjából magas kockázatú térségek közé, miután új rekordot döntött a napi fertőzöttek száma. Campania és Toszkána vasárnap csatlakozik a legszigorúbb korlátozásokat és intézkedéseket bevezető régiók sorához. Ezzel a kiemelten járványveszélyes régiók száma nyolcra emelkedett. Jelenleg ebbe a veszélyességi kategóriába tartozik Lombardia, Piemonte, Valle d'Aosta, Alto Adige, Bolzano és térsége, valamint Calabria, írja az MTI.

A nápolyi hatóságok figyelmeztettek, hogy a helyi egészségügyi-ellátórendszer az összeomlás szélén van. Pénteken 40 902 új fertőzést jelentettek be, ez az eddigi legmagasabb napi új fertőzött szám az országban. A hét elején már túllépte az egymilliót a fertőzöttek száma, a járvány kitörése óta pedig több mint 44 ezer, a koronavírussal összefüggő haláleset történt Olaszországban. (BBC)

A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) a koronavírus-járvány miatt törölte a februári gyorskorcsolya-világbajnokságot. A február 25-28. közé tervezett vb mellett az összes Pekingbe tervezett olimpiai tesztversenyt kivette a naptárból, köztük a február 25. és 28. között esedékes vb-t is.

Az már korábban eldőlt, hogy nem rendezik meg a kínai fővárosban december 10. és 13. között a műkorcsolya Grand Prix-döntőt és a december 18. és 20. közé kiírt rövidpályás világkupa-versenyt sem.

Az ISU a világszerte érvényben lévő utazási korlátozásokkal indokolta döntését. (MTI)

A huszonharmadik kórházi napom után jöjjenek a tények: nagy örömhírrel jelenthetem, hogy Covid-negatívvá nyilvánítottak – jelentette egy, a Facebook-oldalára feltöltött videóban Delhusa Gjon, aki elcsukló hangon, a sírással küszködve beszélt.

Erna Solberg norvég miniszterelnök a koronavírus-járvány miatt nem támogatja, de nem is tiltja meg, hogy országa a december 3-án kezdődő női kézilabda-Európa-bajnokság társházigazdája legyen. Az Eb-t december 3. és 20. között rendeznék a dániai Herningben és a norvégiai Trondheimben. A magyar válogatott az utóbbi helyszínen szerepelne a csoportkörben Szerbiával, Horvátországgal és a világbajnoki címvédő Hollandiával együtt. Szeptember elején a Norvég Kézilabda-szövetség (NHF) megerősítette, hogy otthont adnak a tornának.

Október végén kiderült, hogy a világjárvány miatt a vártnál is szigorúbb szabályokat hoznak: amennyiben egy játékos koronavírustesztje pozitív lesz, azonnal karanténba küldik a csapatát, sőt azt a válogatottat is, amellyel legutóbb játszott. Vagyis egy eset miatt két együttes számára érhet véget a torna. Az európai szövetség (EHF) pénteki közleménye szerint legkésőbb kedden délelőtt megszületik a végső döntés az Európa-bajnokság megrendezéséről, amelyen 16 csapat szerepelne és 47 mérkőzést játszanának. A koronavírus-járvány miatt korábban a norvégiai Stavanger és Oslo, illetve a dániai Frederikshavn kikerült a helyszínek közül. (MTI)

Pozitív lett a koronavírustesztje a Liverpool egyiptomi támadójának, Mohamed Szalahnak. A 28 éves játékos jelenleg az egyiptomi válogatottnál van, a szombati, Togo elleni Afrikai Nemzetek Kupája-selejtezőre készült, amikor kiderült, hogy elkapta a koronavírust. Az Egyiptomi Labdarúgó-szövetség pénteki közleménye szerint nincsenek tünetei. Az egyiptomi válogatott más játékosai nem fertőződtek meg.

Szalah így biztosan kihagyja az angol bajnok következő két meccsét, november 21-én a Leicester City lesz az ellenfelük a Premier League-ben, majd november 25-én az Atalantát fogadják a Bajnokok Ligájában. Szalah ebben a szezonban a Liverpool mind a nyolc bajnokiján kezdő volt, ezeken a meccseken nyolc gólt szerzett.

(BBC)

Az ázsiai származásúaknál és a fekete bőrűeknél nagyobb a koronavírussal való fertőződés kockázata, mint a fehérek esetében, legalábbis ezt állapította meg egy kiterjedt brit vizsgálat.

A fekete bőrűek kétszer akkora valószínűséggel fertőződhetnek meg, mint a fehérek, az ázsiai származásúak pedig 1,5-szer nagyobb valószínűséggel, számol be az MTI a Leicesteri és a Nottinghami Egyetem kutatóinak vizsgálatáról. A kutatók 8 brit és 42 amerikai vizsgálatot elemeztek, melyekben összesen mintegy 19 millió koronavírusos páciens adatai szerepeltek. (A tanulmány itt olvasható angolul.)

A koronavírusnak a különböző csoportokra való eltérő hatása a szakértők szerint vélhetően különböző tényezőkhöz köthető, például a nélkülözéshez, a nagyobb, többgenerációs háztartásokban való együttéléshez vagy ahhoz, hogy nagyobb arányban dolgoznak olyan munkahelyeken, ahol több emberrel találkoznak, és végeznek otthonról nem végezhető munkát.

Ezt Kiriákosz Mícotákisz görög miniszterelnök ígérte meg pénteken a görög a kormány vakcinastratégiájáról tarott miniszteri értekezletén. „Ragaszkodom ahhoz, hogy minden görögnek ingyen jusson oltás, mivel a kormány a járvány elejétől kezdve a közjó kulcsaként tekint a vakcinára” – mondta, hozzátéve, hogy azt kivétel nélkül mindenki ingyen kapja majd.

Ugyancsak pénteken a görög agrárminiszter bejelentette: két tényésztelepen is bebizonyosodott, hogy koronavírussal fertőzöttek nyérceket találtak. A vizsgálat szerint a vírus nem mutálódott, ugyanolyan, mint amilyen az embereket támadja meg. Megfertőződött az egyik telep vezetője is, ezért összes munkását tesztelik. Mindkét telep az ország északi részén van. (MTI)

Mivel a járvány miatt november 11-től minden felsőoktatási intézménynek ismét digitális oktatásra kell átállnia, ezért frissítette az Innovációs és Technológiai Minisztérium az ezekre vonatkozó eljárásrendet, írja az ITM közleménye. Eszerint

Minden felsőoktatási intézménynek rendelkeznie kell a járványügyi veszélyhelyzetet kezelő intézményi intézkedési tervvel. A fenntartó minisztérium az intézkedési terveket megvizsgálja, és ha szükséges, további lépéseket kezdeményez.

A közlemény továbbá megerősítette, hogy a kollégiumokról a rektorok dönthetnek. Az eljárásrend szerint a kollégiumban maradás elsősorban a határon túli és külföldi diákok, a hatósági házi karantén kötelezettséget a kollégiumban töltők esetén engedélyezhető.

Az elmúlt napokban 13 óvodai és bölcsődei dolgozónkról derült ki, hogy elkapták a koronavírus-fertőzést; a II. kerület eddig 178 bölcsődei, óvodai és szociális intézményekben dolgozó kollégát tesztelt – írta Facebook-oldalán Őrsi Gergely. A II. kerületi polgármester tájékoztatása szerint az intézmények az Emmi intézkedési tervének megfelelően jártak el, az Oktatási Hivatal több csoportban rendelt el rendkívüli szünetet. Őrsi azt írta, folytatják a bölcsődei, óvodai és szocális ágazatban dolgozók tesztelését, továbbá igyekeznek minden dolgozójukat megtartani a járvány alatt, és senkit nem elbocsátani.

„ Dolgozunk a tavaszi bezárások alatt már jól vizsgázott kerületi kis- és közepes vállalkozóknak, illetve a szociálisan rászorulóknak nagyobb segítséget nyújtó intézkedéscsomagokon. A maszkviseléssel kapcsolatban folyamatosan egyeztetünk a kerületi rendőrkapitánysággal, és a tapasztalatok alapján időről időre felülvizsgáljuk a kerületi szabályozást” – írta.

Péntektől két hétig teljes gyülekezési tilalom lép életbe Szlovéniába – írta a helyi sajtó. Minden összejövetel tilos, kivéve, ha családtagok vagy egy háztartásban élő emberek gyűlnek össze. Házasodni csak minisztériumi engedéllyel lehet, fogadást azonban nem lehet tartani az esküvői ceremónia után. Csütörtökig a csoportosulások maximális létszáma hat fő volt. A kormány azzal magyarázta a drasztikus szigorításokat, hogy a korábbi, a járvány megfékezését célzó intézkedések csak részben hoztak eredményt.

Az országban marad az éjszakai kijárási és napközbeni lakhelyelhagyási tilalom, és továbbra is kötelező a szájmaszk viselése mindenütt. Zárva maradnak az óvodák és az oktatási intézmények, a tanítás távoktatás formájában folyik, valamint a nem alapvető fontosságú cikkeket forgalmazó boltok, a vendéglátóhelyek, a szállodák és az ipari szolgáltatók sem nyithatnak ki. A kabinet által pénteken közzétett adatok szerint az elmúlt 24 órában 1508-cal 52 378-ra nőtt a fertőzöttek száma. Harmincnyolc beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 724-re emelkedett. A diagnosztizált betegek közül 1199-en vannak kórházban, közülük 199-et ápolnak intenzív osztályon. (MTI)

Péntekre már csaknem 12 ezer új fertőzöttet jegyeztek fel egy nap alatt Ukrajnában, az aktív betegek száma pedig megközelítette a 270 ezret. A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napon az előző napi csúcsot is meghaladó, 11 787 esettel 512 652-re nőtt az eddig azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig újabb 172 áldozattal 9317-re. Eddig 233 849-en gyógyultak meg, viszont az aktív betegek száma 269 486-re emelkedett. Több vidéki kórház után a kelet-ukrajnai Poltava megyéből jelezte az egyik helyi intézmény vezetőorvosa, hogy náluk a Covid-19-betegek számára elkülönített ágyak kihasználtsága 86 százalékos, és már most nem tudnak minden beteget felvenni – számolt be pénteken az UNIAN ukrán hírügynökség. Anatolij Hlebov, a poltavai 3. számú kórház főorvosa elmondta, hogy négy ápolóra 60 beteg jut. Orvosi oxigénből pedig fele van a szükségesnek, a betegeket felváltva lélegeztetik.

Az ukrán alkotmánybíróság már egy hete nem tud ülésezni, miután több bíró is elkapta a vírust, illetve fertőzés gyanújával házi karanténban van. A parlamentben Dmitro Razumkov házelnök után első helyettese, Ruszlan Sztefancsuk közölte, hogy ő is megfertőződött koronavírussal. Az ukrán törvényhozásban a járvány kezdete óta legalább 75 képviselő fertőződött meg, azaz minden hatodik. Ihor Szemenyiv, a kijevi Feofanyija klinika főorvosa pénteken arról beszélt, hogy a koronavírussal megfertőződött Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ugyanolyan ellátást kap az intézményben, mint más betegek, kezelésének költsége is azonos. Elmondta, hogy az államfő egyelőre jól érzi magát, jó esély van arra, hogy szövődmények nélkül esik át a betegségen. (MTI)

Szombattól újabb 30 napra meghosszabbították Romániában a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet – közölte a kormány sajtóirodája pénteken. A kormányhatározat további megszorításokat nem tartalmaz az eddigieken túl, de kitért az általános egészségügyi óvintézkedésekre, illetve a december 6-i parlamenti választások, a választási kampányban és a december elsejei nemzeti ünnepségek alkalmával betartandó szabályokra is.

Veszélyhelyzet idején közterületen zárt térben és a szabadban is kötelező védőmaszkot viselni, tilos magánünnepségeket, társas összejöveteleket tartani, az üzleteknek legkésőbb 21 órakor be kell zárniuk, éjszaka 23 és 5 óra között pedig országos kijárási tilalom van érvényben. A december 6-i választások alkalmával és a megelőző kampány során is érvényesek lesznek a szeptemberi önkormányzati voksolásnál bevezetett óvintézkedések, a nemzeti ünnep alkalmával rendezett szabadtéri ünnepségeket pedig Bukarestben legfeljebb négyszáz, a megyeszékhelyeken pedig legfeljebb száz résztvevővel, a távolságtartási szabályok betartásával szervezik meg.

A magas kockázati besorolású országokból, így a Magyarországról érkezőknek is kötelező 14 napos karantént írnak elő Romániában. A pénteki jelentés szerint az utóbbi napon újabb 9489 embernél mutatták ki a koronavírust Romániában, ami több mint 25 százalékos növekedés az utóbbi két hét átlagához képest, de csak 15 százalékkal haladja meg az utóbbi hét átlagát. Klaus Iohannis államfő pénteken úgy értékelte, hogy az utóbbi két hétben stabilizálódott a fertőzések üteme, amit az októberi szigorításoknak tulajdonított. (MTI)

A járvány egyelőre nem mérséklődik, ezért újabb korlátozó intézkedésekre készülnek Ausztriában – írja az MTI az osztrák oe24 értesüléseire hivatkozva. Sebastian Kurz osztrák kancellár várhatóan szombaton délután jelenti be az új megkötéseket. A lap úgy tudja, az országban be kell zárniuk a bevásárlóközpontoknak, a kisebb üzletek nyitva maradhatnak.

A döntés hátterében az állhat, írja az oe24, hogy a kormány szerint a teljes zárlat a gazdaság összeomlásához vezetne, így köztes megoldásként csak azokat a boltokat csukják be, ahol nagyobb tömeg gyűlhet össze. Az óvodáknak nem, az iskoláknak azonban be kell zárniuk, és át kell állniuk digitális oktatásra, egyes helyeken az alsó tagozatok tovább működhetnek. A tervezett korlátozások között szerepel, hogy nem fogadhatnak majd vendéget sem a kozmetikák, sem a masszőrök, a fodrászatokról állítólag még nem döntöttek. A lap úgy tudja, az intézkedések kedden nulla órakor lépnek majd életbe.

Lezajlott az egyeztetés az orosz vakcináról az orosz kormány delegációjával, és már csak az utolsó orosz egészségügyi minisztériumi engedély hiányzik ahhoz, hogy a tervezettnél korábban, már a jövő héten tíz dózis vakcinamintát küldjön az oltóanyagból Oroszország. Az ígéretek szerint a jövő hét elején megkapják az engedélyt, így a jövő hét folyamán első európai országként Magyarországra érkezik az orosz oltóanyag – beszélt a legfrissebb fejleményekről a koronavírussal szintén megfertőződött Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon. Szijjártó elmondta azt is, hogy a mintákat ezután a magyar hatóságok laboratóriumi vizsgálat alá vetik, hogy a „legbiztosabb döntést tudják hozni az oltóanyag magyarországi használhatóságáról.”

Hozzátette: „aki politikát csinál a vakcinabeszerzésből, az a magyar emberek életével játszik”. A járvány ugyanis nem ismer sem földrajzi irányultságot, sem politikai ideológiát – magyarázta. Hozzátette: ez a járvány emberek életét veszélyezteti, ezért egyértelműen az a kormány kötelessége, hogy a lehető legtöbb forrásból, a lehető leggyorsabban a lehető legtöbb oltóanyagot szerezze be.

A külügyminiszter kitért rá: emellett folytatták a tárgyalásokat az oltóanyag esetleges magyarországi gyártásáról, az erre alkalmas magyar vállalat már megkapta az orosz előkészítő dokumentációkat, és a jövő héten már tudni fogják, milyen ütemben, milyen kapacitással tudnak ezen dolgozni.

A csütörtöki kormányinfón azt mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy bármilyen vakcinát is szerez a kormány, az oltás önkéntes és ingyenes lesz. A magyar állam kezeskedik azért, hogy olyan oltást hagyjanak jóvá, ami nem káros az egészségre.

A Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetője is elkapta a koronavírust-fertőzést, két tesztje is pozitív lett. A 69 éves lelkész felesége is megbetegedett, mindketten karanténban vannak az otthonukban. Iványi Gábor a Hírklikknek azt mondta, viszonylag jól van, a jellemző tünetek közül egyedül a lázról számolt be. (Hírklikk)

Levélben kéri a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete Palkovics László felnőttképzésért felelős minisztert: járjon közbe abban, hogy a kormány a veszélyhelyet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló rendeletébe vegye fel a TEÁOR 8559 (egyéb oktatás) főtevékenységet folytató gazdasági szereplőket is, mivel a nyelviskolákat is súlyos mértékben érinti mind a koronavírus-járvány, mind az, hogy a kormány elengedte a nyelvvizsgákat a diplomák esetében azoknál, akik 2020. augusztus 31. előtt záróvizsgát tettek – írja közleményében a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete.

A Nyelviskolák Szakmai Egyesületének felmérése alapján ez 20-30 ezerrel kevesebb beiratkozót jelentett a nyelviskolák számára összesen. A nyelvtanfolyamok március közepén a koronavírus miatt kezdtek leállni, a folyamatban lévő képzések pedig jellemzően az online térbe költöztek. A járványhelyzet miatt az előzetesen tervezett tanfolyamok alig 50 százalékát tudták átköltöztetni az online térbe az iskolák. A szakmai egyesület szerint a jellemzően családi kisvállalkozásként működő felnőttképzők (nem nyelviskolák) jelentős hányada a képzés jellegéből adódóan nem tudta a képzéseket online térbe áttenni (személyes jelenlétet igénylő képzések pl. szakmai képzések, tréningek, számítástechnikai képzések) így náluk még ennél is rosszabb a helyzet.

Mint írják, hiába a felkészülés a második hullámra, a felnőttképző intézmények oktató és ügyviteli munkatársaik kb. felét tudják megtartani, az óraadó tanáraik pedig kb. 40-50%-át nem tudják foglalkoztatni a képzésszámok drasztikus csökkenése miatt. A 25-30 éves szakmai múltra visszatekintő vállalkozások ezért utolsó anyagi tartalékaikat élik fel.

Mostantól szűrőbuszok is közreműködnek a koronavírus-gyanús esetek tesztelésében – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken, a csepeli piac parkolójában az első szűrőbusznál tartott sajtótájékoztatón. Tájékoztatása szerint a szűrőbuszok korábban betegségmegelőzési célból járták az országot, a koronavírus-járvány idején azonban más feladatot kapnak és részt vesznek azok tesztelésében, akiknek a háziorvos előírta a koronavírus-tesztet, és a mentőszolgálat felvette velük a kapcsolatot.

Rétvári kiemelte: a mobil szűrőbusznál a tisztiorvosi szolgálat és a mentőszolgálat munkatársai együttműködnek. Hangsúlyozta: a szűrőbusszal gyorsítani lehet a tesztelés folyamatát, és elmondta, hogy hat ilyen szűrőbusz járja majd a közép-magyarországi régiót. Felidézte: a mentőszolgálat korábban 50 állandó mintavételezési pontot is felállított. (MTI)

„Elképesztően fontos lenne, hogy a valósággal szólítsuk meg a polgárokat, és tegyük egyértelművé, hogy emberek, szar van a palacsintában!” – ezt is mondta a Magyar Hangnak adott interjújában Zacher Gábor toxikológus, aki beszámolt arról is, hogy a hatvani kórházban, ahol mentőzés mellett dolgozik, már a hónap elején csak hét vagy nyolc szabad ágy volt a Covid-részlegen, pedig másfél emeletnyi helyről van szó, ráadásul a kórház a negyedik vonalban kijelölt járványellátó intézmény. Az orvos fontosnak tartja, hogy bemutassák, milyen a frontvonalbeli ellátás – többek között ez a célja a Magyar Orvosi Kamara Realitás projektjének is.

Zacher tart attól, hogy a közvéleményben sokan azt sem tudják, milyen rosszul tudnak lenni a koronavírusos betegek nagyon rövid idő alatt. „A délelőtt ”még kedélyesen beszélgettem vele„-pácienst délután már lélegeztetőgépre kell tenni. Ez a betegség kiszámíthatatlan” – mondta. (Magyar Hang)

Sokkal több beteg érkezik, mint amennyien elhagyják a szerb főváros Aréna sportcsarnokában létesített ideiglenes Covid-kórházat, így az intézmény nem tud már több beteget fogadni, teljesen megteltek – ezt Zlatibor Lončar szerb egészségügyi miniszter jelentette be csütörtökön este, a Pink TV-ben. „Belgrádban ma (csütörtökön) 600 fertőzöttet helyeztek el kórházban, és 250-et engedtek haza, egyszerűen már nincs szabad helyünk, újabb osztályokat kell megnyitnunk” – mondta a miniszter, és hozzátette, hogy egyre több vidéki kórházat vonnak be a covid-rendszerbe. Az Arénát október közepén nyitották meg a Covid-betegek számára. A szerb egészségügyi miniszter megjegyezte, hogy újabb kapacitásokat készítenek elő Banja Koviljačán és Sokobanján, valamint „vannak még szabad helyek Nišben és Kragujevacon”.

Szerbiában csütörtökön döntöttek arról, hogy a jövőben az egészségügyi miniszter hatáskörébe tartozik az országban az a kérdés, hogy mely védőoltások lesznek kötelezőek vagy ajánlottak. A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában 3341-gyel 73 765-re emelkedett. A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában tizenkilenccel 955-re nőtt. (Szabad Magyar Szó)

Az egészségügyi minisztérium honlapján közölt adatok szerint csütörtökön a laboratóriumi vizsgálatok 7874 új esetet mutattak ki Csehországban, ami ezerrel kevesebb az egy nappal korábbinál és mintegy 5400-al kevesebb mint egy hete volt. A péntek reggeli adatok szerint az aktív fertőzöttek száma kilencezerrel 140 201-re csökkent, többségüknél a betegség könnyebb lefolyású. Néhány százzal visszaesett a kórházban kezelt betegek száma is. Az újonnan igazolt koronavírus-fertőződések számának mérséklődése már néhány napja tart Csehországban. Ladislav Dusek, az Egészségügyi Információk és Statisztikák Intézetének igazgatója szerint ez a két-három hete elfogadott szigorú védőintézkedéseknek köszönhető. A járvány terjedésének mutatója a héten 0,8-ra mérséklődött.

Andrej Babis kormányfő október közepén azt mondta, hogyha a reprodukciós szám az akkori 1,5-ről 0,8-ra csökken, a hatóságok mérlegelni fogják az óvintézkedések fokozatos lazítását. Jan Blatny egészségügyi miniszter közölte, hogy az óvintézkedések fellazítása fokozatos és lassú lesz. Egyelőre csak arról született döntés, hogy az általános iskolák első és második osztályos tanulói jövő szerdán szigorú higiéniai óvintézkedések mellett visszatérhetnek az iskolapadokba. Jan Hamácek belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a kormány kérni fogja a parlamentet a november 20-án lejáró szükségállapot 30 napos meghosszabbításának engedélyezésére. (MTI)

Évi több mint 150 millió adag orosz Szputnyik V vakcina dél-koreai gyártásáról állapodott meg pénteken az oltóanyag kidolgozását finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) és a dél-koreai GL Rapha biotechnológiai cég. Az RFPI közleménye szerint a felek decemberben szándékoznak megkezdeni a gyártást, az orosz vakcina globális disztribúciójával számolva. A dél-koreai gyártmányú készítmény piaci bevezetését januárra terveik, írja az MTI.

A moszkvai Gamaleja Intézet által kifejlesztett vakcina a klinikai tesztelés 3. fázisában tart, 40 ezer önkéntes bevonásával. Előállítóinak időközi jelentése szerint az oltóanyag hatékonysága 92 százalékos. Ez az a vakcina, amit Magyarországra is terveznek behozni. És ugyanerről írta meg a Moscow Times, hogy három olyan medikus is megfertőződött koronavírussal a szibériai Altaj körzetben, akiket ezzel oltottak be. A fejlesztők előbb azt állították, hogy a medikusok a klinikai tesztek során placebót kaptak, majd pedig azt, hogy talán már azelőtt megfertőződtek, hogy a vakcina hatni tudott volna, vagyis kialakult volna a védettségük.

Kirill Dmitrijev, az RFPI vezérigazgatója szerint félszáznál is több országból több mint 1,2 milliárd adagra érkezett igény az Oroszországban augusztus 11-én bejegyzett oltóanyagra.

Megtartotta szokásos tájékoztatóját a Kossuth rádióban pénteken Orbán Viktor, aki előbb a csütörtöki focimeccsről örömteli eredményeiről beszélt, majd azért a koronavírus-járvány is szóba került. Erről azt mondta, hogy jó ütemben, kellő pontossággal hozták meg a szükséges intézkedéseket, így 99 százalék feletti az esélye annak, hogy az egészségügyi rendszer működőképes marad, és minden magyar megkapja a tisztességes eljárást. (Kedden még 50 százalékosra mondta annak az esélyét, hogy kitart az egészségügy, vagy hogy a mostani orvos- és ápolószámmal már nem tudunk emberséges ellátást nyújtani.) Tájékoztatása szerint ötszáz középiskolában és 239 általános iskolában tértek át a digitális oktatásra, 208 óvodát bezártak a koronavírusos esetek magas száma miatt. A vakcináról is beszélt, cikkünket itt találja.

Tovább szigorítanak az orosz fővárosban a járvány megfékezése érdekében: a városvezetés döntése értelmében az éttermek és szórakozóhelyek péntektől kezdődően január 15-ig éjjel 11-től reggel hatig nem szolgálhatnak ki vendégeket, továbbá elmaradnak majd a fenyőfa-ünnepségek és a hagyományos újévi-karácsonyi utcai fesztivál és vásár. A közönség bevonásával tartott kulturális és szórakoztató rendezvények megtartását felfüggesztik, beleértve a kiállításokat is. A mozik és színházak nézőtermeinek kihasználtsága legfeljebb 25 százalékos lehet. A sportrendezvényeken lehetnek nézők, de csak a fővárosi sporthivatal és a fogyasztóvédelem engedélyével, az egészségvédelmi óvintézkedések betartásával.

A korábban csak az éjszakai szórakozóhelyeken alkalmazott QR-kódos bejelentkezést kiterjesztik a többi olyan szolgáltatásra is, amelynél elkerülhetetlen az ügyfelek személyes jelenléte. Felfüggesztik a gyermekszabadidő-központok, valamint az éttermek és bevásárlóközpontok gyermekmegőrzőinek munkáját is. A moszkvai egyetemek és főiskolák áttérnek a távoktatásra. Szergej Szobjanyin polgármester arra figyelmeztetett, hogy néhány hét múlva újabb korlátozások jöhetnek, ha a járványt nem sikerül feltartóztatni. Közölte, hogy az iskolák 6-11. osztályai számára valószínűleg szintén meghosszabbítják a távoktatást. Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 21 983-mal 1 880 551-re emelkedett a pénteken közzétett hivatalos adatok szerint. A terjedés mértéke 1,2 százalékos, az új esetek 25 százaléka tünetmentes. Oroszország az ötödik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve, az Egyesült Államok (10,5 millió), India (8,7 millió) és Brazília (5,8 millió) és Franciaország (1,9 millió) után. (MTI)

A kedd éjféltől életbe lépett korlátozó intézkedések a remények szerint körülbelül 60 százalékkal csökkentik az emberi érintkezések számát Magyarországon, és így próbálják meg lassítani a vírus terjedését. Ha eredményesek lesznek, legkorábban két hét múlva várható az új fertőzöttek számának csökkenése, és csak 4-6 hét múlva a halálozások mérséklődése. Mindez nem fogja azonnal csökkenteni az egészségügyre nehezedő terhelést. Bővebben itt írtunk erről.

5097 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 131 887 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 99 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 2883 főre emelkedett, 29 802-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 99 202 fő. Az aktív fertőzöttek 24 százaléka, az elhunytak 26 százaléka, a gyógyultak 27 százaléka budapesti. 6690 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 518-an vannak lélegeztetőgépen – összegezte az elmúlt 24 óra adatait pénteken a koronavírusról tájékoztató hivatalos honlap. Cikkünket itt olvashatja.

Megfázáshoz hasonló tünetei vannak a Tesla alapítójának, így egy nap alatt négy antigén gyorstesztet is csináltatott: ezekből azonban mindössze kettő lett pozitív, a másik kettő negatív eredményt hozott – számolt be róla Musk a Twitteren csütörtökön. Musk azt írta, most különböző laboratóriumokban csináltat PCR-tesztet, aminek az eredménye körülbelül 24 óra múlva várható. Egy szeptemberi podcastban az oltásról azt mondta, nem tervezi beadatni azt sem magának, sem a családtagjainak, mert szerinte ő nem tartozik a veszélyeztetettek közé, ahogyan a gyerekei sem. A lezárásnak egyébként nem látta értelmét országosan, úgy gondolta, azt azoknak kellene tartania, akik veszélyeztetettek. (Business Insider)

A közúti áruszállítás zavartalansága érdekében a nehéz tehergépkocsik határozatlan ideig hétvégi korlátozás nélkül közlekedhetnek a hazai utakon, jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A kamionstop főszabály szerint minden szombaton 22 órától vasárnap 22 óráig lenne érvényben. A folyamatos áruellátás érdekében a minisztérium visszavonásig felfüggeszti a korlátozást. A kamionstop ideiglenes feloldására idén március közepétől június végéig már volt példa. A szakmai szervezetek részben a járvány első hullámában követett gyakorlatra hivatkozva kérték az ITM intézkedését.

A felfüggesztés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások még rugalmasabban szervezhessék meg fuvarozási feladataikat. Így gördülékenyebben gondoskodhatnak az üzletek, gyárak folyamatos ellátásáról, a raktárak feltöltéséről és a késztermékek elszállításáról. A járművezetők a vezetési és pihenőidő betartása mellett hosszabb megszakítás nélkül juttathatják el úti céljára szállítmányukat.

A belügyminisztertől kér segítséget a szigorú maszkviselési szabályok miatt az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége. Mint írják, az értelmi fogyatékossággal élő emberek és családjaik egy részének megoldhatatlan feladat a fogyatékossággal élő családtag kötelező maszkviselése, amelyre már több alkalommal felhívták a figyelmet.

A szabályok további szigorítása és a kivételek megteremtésének hiánya most minden eddiginél nehezebb helyzetbe hozza a hozzátartozókat. A többségében egyszülős családok számára megoldhatatlan az, hogy hozzátartójuk nem tudja elviselni magán a maszkot, és így a büntetés kockázata nélkül nemcsak a tömegközlekedési eszközöket nem tudják használni, hanem boltba, gyógyszertárba sem tudnak elmenni.

A szervezet azt javasolja, hogy Csehországhoz és Szlovákiához hasonlóan, a maszkviselési szabályok alól kapjanak felmentést a súlyos autizmussal és értelmi fogyatékossággal élő személyek.

Az Emmi minisztere úgy gondolja, hogy a napokban bevezetett járványügyi korlátozások jelentősen befolyásolják majd a fertőzés terjedését, és ha az emberek betartják a szabályokat, akkor a hatásokat már néhány héten belül tapasztalni lehet. Szerinte a kormány minden szükséges intézkedést meghozott, és egyetértett azzal, hogy a szabályok betartására vonatkozó első tapasztalatok kedvezőek. Elmondta, hogy noha tavasszal eredményesen kezelte a járványt a kormány, és július végére el is laposodott a görbe, a külföldi nyaralások után megint behurcolták a vírust az országba. Megjegyezte, az emberek fegyelmezettsége enyhült, ezért kellett szigorúbb intézkedéseket bevezetni.

„Felelősséggel azt tudjuk mondani, hogy a mostani számítások szerint körülbelül a december hatodika, tizedike közötti időszakig jelentősen növekedni fog a fertőzöttek száma. Összesen 26-28 ezer kórházi, infektológiai ágyra lehet szükség, és körülbelül négyezerötszáz intenzív ágyra” – mondta. Meglátása szerint ezt ebben az időszakban a magyar egészségügy tudja biztosítani – tette hozzá. A kormány eddig 77 kórházat jelölt ki a koronavírusos betegek kezelésére, az összes NEAK-finanszírozott ágyaik negyven százalékáig. Ennyit kell előkészíteni arra, hogy tudják fogadni a betegeket, míg az összes ágy hét százalékát kell intenzív ellátáshoz előkészíteni, ahol, ha szükséges, lélegeztetést is biztosítani kell. A vírus elleni vakcina kifejlesztése is szóba került: erre azt mondta, nagy a valószínűsége annak, hogy belátható időn belül elindulhat egy biztosan hatásos vakcina gyártása és forgalmazása, olyané, amelynek nincs szövődménye. Hozzátette, hogy „ameddig ezek a körülmények nem teljesülnek, Magyarországon biztos, hogy nem fogjuk a vakcinákat használni”. (Magyar Hírlap / MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!