Tovább csökkent az új napi fertőzöttek száma Csehországban

2020. november 13. – 10:36

Másolás

Vágólapra másolva

Az egészségügyi minisztérium honlapján közölt adatok szerint csütörtökön a laboratóriumi vizsgálatok 7874 új esetet mutattak ki Csehországban, ami ezerrel kevesebb az egy nappal korábbinál és mintegy 5400-al kevesebb mint egy hete volt. A péntek reggeli adatok szerint az aktív fertőzöttek száma kilencezerrel 140 201-re csökkent, többségüknél a betegség könnyebb lefolyású. Néhány százzal visszaesett a kórházban kezelt betegek száma is. Az újonnan igazolt koronavírus-fertőződések számának mérséklődése már néhány napja tart Csehországban. Ladislav Dusek, az Egészségügyi Információk és Statisztikák Intézetének igazgatója szerint ez a két-három hete elfogadott szigorú védőintézkedéseknek köszönhető. A járvány terjedésének mutatója a héten 0,8-ra mérséklődött.

Andrej Babis kormányfő október közepén azt mondta, hogyha a reprodukciós szám az akkori 1,5-ről 0,8-ra csökken, a hatóságok mérlegelni fogják az óvintézkedések fokozatos lazítását. Jan Blatny egészségügyi miniszter közölte, hogy az óvintézkedések fellazítása fokozatos és lassú lesz. Egyelőre csak arról született döntés, hogy az általános iskolák első és második osztályos tanulói jövő szerdán szigorú higiéniai óvintézkedések mellett visszatérhetnek az iskolapadokba. Jan Hamácek belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a kormány kérni fogja a parlamentet a november 20-án lejáró szükségállapot 30 napos meghosszabbításának engedélyezésére. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!