Másfél héten belül Magyarországra érkezhet a 92 százalékos hatékonyságú orosz oltóanyagminta
2020. november 11. – 21:29
frissítve
Másfél héten belül érkezik Magyarországra a koronavírus elleni orosz oltóanyagminta – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda este az M1 aktuális csatornán, írja az MTI.
Szijjártó azt mondta, a Szputnyik nevű vakcina most kapta meg a félidős jelentését, amely szerint 92 százalékos a hatékonysága. Ez Magyarország számára jó hír, mert a magyar kormány ennek beszerzéséről előrehaladott tárgyalásokat folytat. Másfél héten belül érkezik a minta, amelyet laboratóriumi vizsgálatnak vethetnek alá. Decemberben kis mennyiségű szállítmány érkezik a klinikai tesztek elvégzéséhez. Január második felében pedig elkezdődhetnek a nagy mennyiségű szállítások – mondta Szijjártó.
Szerdán megállapodtak Oroszországgal, hogy a magyarországi engedélyezéshez szükséges dokumentációt az orosz fél legkésőbb csütörtök estig összeállítja és eljuttatja Budapestre. A miniszter azt is elmondta, hogy még szerdán megszülethet az a szabályozás, amelynek értelmében ki lehet majd adni egy vészhelyzeti, ideiglenesen hat hónapra szóló importengedélyt.
Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy pénteken az orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel egyeztet. A tanácskozáson részt vesz az a magyarországi vállalat is, amely jelenleg más vírusok, köztük influenza elleni oltóanyagot gyárt. Azt már tudni, hogy ez a vállalat megfelel az úgynevezett második fokozatú biztonsági szintnek. Azt viszont még vizsgálják, hogy át tud-e állni ennek az oltóanyagnak a gyártására. Erre jövő hét közepén, végén lehet meg a válasz – mondta.
Szerinte, ha egy országnak saját oltóanyag-gyártási kapacitása van, akkor nem kerül kiszolgáltatott helyzetbe, ezért a magyar kormány továbbra is arra törekszik, hogy minél több forrásból, minél több és minél jobb oltóanyagot szerezzen be, hogy a lehető legnagyobb biztonságban legyenek a magyar emberek. Szijjártó – aki már kilenc napja van karanténban koronavírus-fertőzés miatt – azt is elmondta, hogy: ahogy telik az idő, egyre nehezebben viseli a karantént, egyre jobban hiányzik a családja.
Az elmúlt másfél napban viszont már úgy érezte, enyhültek a tünetei, de a korábbi fizikai állapotának visszaszerzése még eltarthat egy ideig. A munkáját addig is karanténból igyekszik végezni, internetes kapcsolaton keresztül és telefonon is folyamatosan egyeztet. Azt reméli, hogy jövő héten már a munkahelyén dolgozhat.
> > > > > > Kattintson ide a legfrissebb hírekért! < < < < < <