Annyi áramot fogyaszt egy aksigyár, mint másfél megye. De ki fogja ezt megtermelni?

„A Győr–Szombathely–Veszprém ipari övezet mellé beemeljük a Debrecen–Nyíregyháza–Miskolc háromszöget. Ehhez energia kell, sok energia, annyi, amennyi még sohasem kellett Magyarországon. Ezért erőműveket és vezetékrendszereket fogunk építeni akkor is, ha Brüsszel ebben nem hajlandó szerepet vállalni. Majd lesz más” – jelentette be februári évértékelő beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök nem mondta ki ugyan, de az utóbbi évek bejelentései alapján világos, hogy az Alföld északi részére megálmodott új ipari háromszög elsősorban egy iparágra alapszik majd: az akkumulátorgyártásra.

Eddig több mint 40, akkugyártáshoz kapcsolódó beruházást hoztak Magyarországra, amelyek összértéke nagyjából 8000 milliárd forint. Ezek a gyárak pedig rengeteg energiát igényelnek, várhatóan csak a CATL debreceni óriásgyára másfélszer annyi áramot fogyaszt majd, mint Hajdú-Bihar vármegye teljes lakossága. A város köré tervezett másik öt akkumulátoripari egységgel együtt pedig bőven kétszer ennyit.

Ahogy a miniszterelnök mondta, az új gyárak megépülése után több energiára lesz szükség, mint valaha. Az akkumulátorgyárak önmagukban nagyjából több mint 15-25 százalékkal emelik majd meg Magyarország áramfogyasztását, amelyet emellett más folyamatok is növelnek majd, így néhány éven belül összesen akár 50 százalékkal is megugorhat. Ebben a cikkben annak igyekszünk utánajárni, ki és hogyan fogja ezt megtermelni.

De mekkora is ez az áramigény? Az akkugyárak teljes energiafogyasztásáról nincs elérhető hivatalos számítás, úgyhogy ezt a nyilvános adatok alapján nekünk kell megbecsülnünk. Az biztos, hogy a kormány elképzelései szerint Magyarország 2030-ra évente 250 gigawattóra kapacitású akkumulátort állít majd elő. (Bár pontos adatunk nincsen, nagyjából ekkora kapacitású gyárak szerepelnek az eddigi bejelentésekben.)

Kiindulhatunk abból, hogy a magyar sajtóban gyakran idézett szakirodalom szerint egy gigawattórányi kapacitású akkumulátor gyártásához 40–65 gigawattóra áramra van szükség. Ha ezt felszorozzuk a 250 gigawattórás termeléssel, akkor évente 10-16 terawattórás fogyasztást kapunk. Így tett mások mellett a Greenpeace is, szerintük az akkumulátorgyártás teljes energiaigénye 15-16 terawattóra is lehet, ami megfelel a paksi atomerőmű teljes termelésének.

Ezzel az elmélettel azonban az a baj, hogy a 40–65 gigawattórás számok a teljes értékláncra vonatkoznak, a bányászattól kezdve az akkumulátorcella legyártásáig. Ebből azonban nem települ minden Magyarországra, bányászatot egyelőre nem jelentettek be, és a kibányászott termékek első körös feldolgozása is várhatóan máshol zajlik majd. Szintén figyelembe kell venni, hogy az akkumulátorgyártás technológiája nagyon gyorsan fejlődik, így néhány év alatt is erősen csökkenhet a gyártás energiaigénye.

Egy másik módszertan lehet, ha megpróbáljuk összeadni a máig nyilvános magyarországi akkumulátoripari beruházások hivatalosan bejelentett áramigényét. Ezt nehezíti, hogy a gyárak egy részéről csak hozzávetőleges adatunk van, a másik részéről pedig semmilyen.

Tudjuk például, hogy a debreceni CATL 40 gigawattórás gyártási kapacitású első ütemének környezethasználati engedélyében azt írják: az éves fogyasztásuk körülbelül 640 gigawattóra lesz. E szerint egy gigawattóra gyártási kapacitáshoz 16 gigawattóra áramra van szükség. Ha ezzel számolunk, akkor a teljes ország 250 gigawattórás kapacitású gyártásához 4 terawattóra áramra lenne szükség.

Ezzel a számítással viszont az a baj, hogy nem veszi figyelembe az értéklánc többi szereplőjének fogyasztását, márpedig a szeparátorfóliák, katódanyag és mindenféle akkumulátor-alkatrészek gyártása is rengeteg energiát igényel. Sőt, néha többet, mint az akkumulátorgyáraké: az ácsi katódgyár például önmagában évente ezer gigawattórát fogyaszt majd. Ezekkel együtt a teljes lánc fogyasztása az aksigyárak energiaigényének másfél-kétszerese, tehát 6-8 terawattóra lehet.

Turai József energetikai szakember szerint a CATL környezethasználati engedélyéből kiolvasható 16-szoros áramigény valószínűleg alulbecslés, szerinte országosan ennél magasabb lehet a gyártáshoz szükséges átlagos fogyasztás. Ezzel együtt ő is 6–10 terawattóra közé becsüli a szektor elektromosáram-igényét. A Magyar Akkumulátorszövetséget vezető Kaderják Péter 7-8 terawattórás többlet hazai áramfogyasztást jelez előre a máig bejelentett akkumulátoripari beruházások kapcsán.

A továbbiakban a tágabb, 6–10 terawattórás fogyasztással fogunk számolni, ami másfél-két és fél paksi blokknak felel meg. E szerint az akkumulátoripari értéklánc Magyarország tavalyi 42 terawattórás áramfogyasztását 15–25 százalékkal dobja meg. Csak összehasonlításképpen: a Dunántúl kilenc megyéjében élő hárommillió ember évenkénti áramfogyasztása 6 terawattóra.

A fogyasztás ekkora léptékű növekedése felvet egy rakás kérdést onnantól kezdve, hogy ki fogja ezt az áramot megtermelni, odáig, hogy bírja-e ezt majd a magyar villamosenergia-rendszer. Ezeket pedig érdemes időtávonként külön kezelni: kérdés, hogy mi lesz néhány éven belül, amikor az új akkugyárak beindulnak, és az is, hogy mi lesz 20 év múlva, amikor a gazdaság nagyobb része áll majd át a fosszilis energiahordozókról az áramra.

Szakértők egybehangzó véleménye alapján a legrövidebb távon, néhány éven belül az akkugyárak áramigénye semmilyen veszélyt nem jelent az országra. Turai József szerint Magyarországon amúgy is jellemző, hogy a kereslet megelőzi a kínálatot, és ez most sincs másképp: a máig bejelentett akkugyárak nagy része 2026-ban már elkezd termelni, amivel érdemben megemelik majd az ország áramigényét, miközben a termelés nem fog ilyen ütemben bővülni. Ezt viszont ellensúlyozza, hogy két ok miatt az elmúlt időszakban csökkent Magyarország áramfogyasztása, és ez csak évek múlva fordulhat vissza.

Az egyik, hogy a 2021-es energiaár-robbanás után mind az ipar, mind a lakosság durván spórolni kezdett, és azóta mindenki folyamatosan próbálja javítani az energiahatékonyságát. A másik, hogy Turai szerint a magyar ipar az autógyártást és az akkumulátorgyártást leszámítva a globális válság miatt „rottyon van”, sok gyárban a korábbi kapacitás töredékén zajlik a termelés, ami szintén jócskán visszaveszi a fogyasztást.

Turai szerint az áramfogyasztás általános csökkenése miatt a magyar villamosenergia-rendszerben jelentős tartalékok vannak, és évi 1-2 terawattórás pluszfogyasztást rövid távon gond nélkül ki tud szolgálni. Probléma szerinte legfeljebb akkor lenne, ha az összes többi iparág egyszerre pörögne fel. Erre viszont szerinte nincs sok esély, mivel a kormány aszimmetrikus gazdaságfejlesztési elképzeléseinek megfelelően minden pluszforrást az autógyártásba és az akkugyártásba öntenek.

Turaihoz hasonlóan vélekedik Kaderják Péter, szerinte sem veszélyeztetik rövid távon az akkugyárak az ország energiaellátását. Ő kiemelte, hogy az elmúlt egy évben úgy csökkent az ország áramfogyasztása, hogy az itthon legyártott akkumulátorok mennyisége már most exponenciálisan növekszik, a Samsung pedig már tavaly az ország második legnagyobb termelésű gyára volt. Az akkugyártás áramfogyasztása tehát már most érdemben látható, mégsem vezetett az országos fogyasztás megugrásához, mert kompenzálták más tényezők, köztük az energiafelhasználás hatékonyságának javulása és más gazdasági szektorok teljesítményének csökkenése.

Közép- és hosszú távon azonban más a helyzet. A döntéshozók már régóta számítanak rá, hogy az akkugyárak igényénél jóval nagyobb mértékben nő majd az ország áramfogyasztása. Ennek pedig csak az egyik része az újraiparosítás, a másik része, hogy környezetvédelmi okokból a teljes energiafogyasztás egyre nagyobb része zajlik árammal. (Mivel egyre többen vesznek benzines helyett elektromos autót, egyre többen fűtenek gáz helyett árammal és így tovább.)

Magyarország áramfogyasztása a rendszerváltás után ideiglenesen visszaesett, azóta pedig nagyon lassan nőtt. Ez azt jelenti, hogy most még mindig csak 10-15 százalékkal fogyasztunk többet, mint 35 évvel ezelőtt, a Kádár-rendszer utolsó éveiben.

A következő időszakban ez drasztikusan meg fog változni. Lantos Csaba energiaügyi miniszter erről nemrég a Telex podcastjában azt mondta: „2022-ben 42 terawattóra volt az elektromosenergia-fogyasztás, mi úgy számolunk, hogy 2030-ra ez 60 terawattórára megy fel. Hosszú távon, talán 2050-ig viszont elképzelhető, hogy ez akár 100 terawattórára menjen fel.”

Azaz miközben 35 év alatt 10-15 százalékot nőtt a fogyasztás, most hirtelen, egy évtizeden belül 40 százalékos növekedést várnak. Sőt, elképzelhető, hogy kevesebb mint 30 év alatt majdnem két és félszeresére nő majd az áramigény. Ezt egyébként már évekkel ezelőtt, az akkumulátorgyártási őrület hajnalán is így látta a kormány. A legutolsó, 2018 körül kidolgozott, 2020-ban publikált Nemzeti Energiastratégiában a következőt jósolták:

A kormány már akkor azzal számolt, hogy az ország villamosenergia-fogyasztása körülbelül évente egy terawattórával növekedni fog, és belátható időn belül a másfélszeresére nő. Ebben a tervben még valószínűleg nem számoltak az akkugyárak iszonyú energiaigényével, két dologra mégis érdemes odafigyelni. Egyrészt arra, hogy miközben a lakosság és a szolgáltatások áramfogyasztása a terv szerint alig növekszik, később pedig inkább csökken, addig az iparé húsz év alatt másfélszeresére emelkedik. Másrészt arra, hogy a közlekedés áramigénye a vizsgált időszak alatt várhatóan a nyolcszorosára növekszik, amit főleg az elektromos autók okoznak majd.

Lantos Csaba szavaiból és az elmúlt hónapok nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy a kormány most már a 2018-as energiastratégiánál is jóval nagyobb, vagy legalábbis jóval gyorsabb fogyasztásnövekedéssel számol. Ebből pedig logikusan következik, hogy az áramtermelést is fel kell pörgetni. A kérdés az, hogyan.

Magyarországon az energetikai szektor átalakításai miatt magánbefektetők jellemzően csak a napelem- és szélkerékpiacon vannak, a fosszilis erőműveket és Paksot az állami tulajdonú MVM üzemelteti. Paks II.-t és az új gázos erőműveket is ők építik. Az elmúlt évek államosításai, a jogszabályi környezet és az energetikai különadók miatt pedig nem túl valószínű, hogy bármilyen külföldi nagybefektető egyszer csak Magyarországon akarna fosszilis erőművet építeni.

Így, ha nem megújuló energiáról van szó, akkor csak az MVM, tehát igazából a magyar állam marad. Ez viszont felveti a kérdést, hogy miért épít az állam a saját pénzéből, sőt valójában hitelből olyan erőműveket, amikre nem a lakosságnak, hanem néhány nagyvállalatnak van szüksége.

Úgy, hogy az államnak egyébként az energetikában is lenne mire költenie, ha a lakosság érdekeit tartaná szem előtt. Ha másra nem, például az energiahatékonyság növelésére és a házak szigetelésére, amivel az emberek rezsikiadásait lehetne érdemben csökkenteni. Erre azonban az energiaválság ellenére mostanáig nem nagyon szántak pénzt.

De az energetikai befektetők és az állam mellett van egy harmadik lehetőség is – hívta fel rá a figyelmet nemrég Felsmann Balázs, a Corvinus Egyetem docense. Ez pedig az, hogy a nagy energiafogyasztó vállalatok maguk építik fel a saját működésükhöz szükséges erőművet. Az egyszerűbb megoldás, hogy egy-egy gyár magának épít erőművet, az összetettebb, amikor a nagy fogyasztók összefogva, közösen vállalkoznak erre.

Ez utóbbira szokták példának felhozni a finn Olkiluoto atomerőművet, amelynek nagyobb tulajdonosai között van az UPM és Stora Enso fa- és papíripari vállalat is – az állami energiacég mellett.

Ez pedig felveti a kérdést, hogy Magyarországon vajon miért nem a Samsung, az SK, a CATL, a Huayou és a Sunwoda építenek atomerőművet, ha az öt cég összfogyasztása több, mint egy paksi blokk éves termelése. A kérdés persze költői: a cégek most úgy jönnek Magyarországra, hogy az állam támogatás formájában kifizeti a beruházás egy részét, plusz még a működéshez szükséges infrastruktúra kiépítését is.

A magyar államon kívül azonban egy másik szereplő is befolyásolja az ide települő akkumulátorgyárak működését. Ez pedig a nyugati, elsősorban a német autóipar, amely az első számú felvásárlója lesz az itt legyártott akkumulátoroknak. A német autógyárak pedig elkötelezettnek tűnnek, hogy ne csak a saját működésük, de az egész alájuk szerveződő értéklánc közvetlen szén-dioxid-kibocsátását csökkentsék.

A német autóipart megrázó 2015-ös dízelbotrány után a nagyobb autógyárak sorra jelentették be, hogy a korábbiaknál hatékonyabb intézkedéseket vezetnek be autóik és gyáraik károsanyag-kibocsátásának csökkentésére. Amikor a környezetvédelem a Covid előtti években még fontosabb és aktuálisabb lett, a gyárak komoly kibocsátáscsökkentési terveket fogadtak el.

A nagyobb autógyárak többségének ma részletes vállalásai vannak arról, mennyire szeretnék csökkenteni az egy autó gyártásához szükséges szén-dioxid-kibocsátást. A vállalások a végtermékhez vezető egész gyártási folyamatra vonatkoznak, azaz a bányászattól kezdve addig, amíg az autó legurul a gyártósorról. Ebben pedig benne vannak a beszállítók is, azaz a teljes akkumulátoripari értéklánc, magyarul az autógyárak az akkugyárakra is rá akarják kényszeríteni a saját környezetvédelmi vállalásaikat. (Ezeket a célokat persze érdemes kétkedéssel fogadni, az majd csak évek múlva derül ki, mennyire tudják és akarják őket betartani.)

A kibocsátáscsökkentés egyik legegyszerűbb módja az, ha a gyártók fosszilis energia helyett zöldenergiát használnak. Ez különösen igaz az akkugyárakra, amelyek károsanyag-kibocsátásának elég nagy részét teszi ki az iszonyú energiaigényük. Az autógyárak pedig a jelek szerint nagyon igyekeznek majd ezen zöldíteni.

Hogy ez Magyarországon a gyakorlatban mit jelent, még egyáltalán nem világos. A 2017 óta itt működő Samsung és a 2019-ben érkezett SK eddig nem nagyon nyilatkozott a témáról. A később érkező CATL, a Huayou és a Sunwoda viszont elkötelezettnek tűnik, a Nyíregyházára települő Sunwoda egyenesen azt állítja, hogy a gyára 100 százalékban megújulóból működik majd.

Megkérdeztük ezeket a cégeket, hogy ez pontosan mit jelent. A CATL azt írta, hogy az épülő gyár területén egy 18 megawattos kapacitású napelemparkot építenek majd, és tárgyalásokat folytatnak arról, hogyan tudnak a gyáron kívülről származó napenergiát beszerezni. Azt mondják: készek befektetni a megújulóenergia-termelésbe, és törekednek arra, hogy 100 százalékban megújulóból működjenek. Hozzájuk hasonlóan a Sunwoda is tervez saját energiát előállítani, ezen kívül zöldenergiát vásárolnának mástól.

Kérdés azonban, hogy ezt mennyiben tudják és akarják majd tényleg megvalósítani. A tervek szerint a CATL-gyár első ütemének átlagosan 80 megawatt lesz az áramigénye, azaz a saját napelemparkjuk a legnaposabb órákban is ennek kevesebb mint a negyedét tudja majd megtermelni.

Az is kérdéses, hogyan lehet egy, a nap minden órájában üzemelő gyárat (ami nagyjából folyamatosan ugyanannyit, tehát zsinóráramot fogyaszt) olyan energiával üzemeltetni, amely csak bizonyos napok bizonyos óráiban termelődik. A válasz: sehogy. Ahhoz, hogy ezek a gyárak tényleg teljes egészében zöldenergiából működjenek, többféle megújuló energia kombinált használatára lenne szükség. A szélenergiát azonban még mindig tiltják, vízenergiát pedig nem nagyon lehet használni Magyarországon, egyelőre tehát egyáltalán nem látszik, hogy lehetne itt zöldenergiával üzemeltetni egy akkugyárat.

Kaderják Péter szerint a most érkező cégek maguk is keresik még a lehetőségeket arra, hogy megújuló energiával működjenek. Szerinte ez hatalmas lehetőség a magyar vállalkozóknak, hogy megújuló villamosenergia- és hőtermelő projekteket fejlesszenek. Ebből szerinte a legjobb modell az, amikor a gyárak hosszú távú, 8-10 éves szerződéseket kötnek a zöldenergia előállítóival, akik így biztos kereslettel kalkulálhatnak a fejlesztésnél.

Az Európai Unióban van viszont egy olyan alternatív lehetőség is, hogy a cégek vásárolhatnak maguknak tanúsítványokat arról, hogy zöldenergiával működnek. Ebben az esetben szerződésük van a megújuló energia előállítójával arról, hogy elméletben az ő energiájukat használják.

A valóságban viszont a villamosenergia-vezetékben legkönnyebben elérhető áramot használják, ami Magyarországon valószínűleg nyáron nappal napenergia, a többi időszakban pedig fosszilis vagy nukleáris energia lesz. Magyarul egy akkugyár úgy is el tud működni papíron norvég megújuló energiából, hogy a valóságban a Mátrai Erőmű szennyező áramát használja.

Az akkugyárak kritikusain kívül pedig mintha a kormány is azzal számolna, hogy az iparág elsősorban igazából nem megújulót fog használni. Erről szólt ugyanis Orbán Viktor bejelentése, ami szerint kifejezetten az ipar igényeinek kielégítésére építik meg a három új gázos erőművet Kelet-Magyarországon. Az akkugyárak ellátása ebben a felállásban pedig az MVM feladata lesz.

Az ábrán látszik, hogy Paks teljesítménye stabilan a magyar fogyasztás 35-37 százalékát adta, és a fosszilis termelés visszaesésével a 2010-es években az áramfogyasztásunk 25-30 százalékát már importáltuk. Az itthon termelt zöldenergia ezzel párhuzamosan egyre fontosabb lett, de még mindig nem tesz ki a hazai fogyasztás 10 százalékánál sokkal többet.

Ennek a termelési modellnek azonban van két problémája. Az egyik az, hogy Paks üzemideje nemsokára, a 2030-as években lejár, akkor tehát valószínűleg le kell majd kapcsolni. A másik, hogy a fosszilis erőműveink nagy része elavult technológiát használ és borzasztóan környezetszennyező, ami miatt lassan ezeket is le kéne kapcsolni. Magyarul belátható időn belül a hazai termelés nagyon nagy része eshet ki.

A fenti két probléma elég régóta ismert. Orbán Viktor és kormánya ezért már 2010 után, az első kétharmados ciklusban foglalkozott ezzel, és ki is dolgoztak egy mestertervet a problémák megoldására. Ez a mesterterv volt Paks II.

A terv lényege az volt, hogy ha Paks II.-t elég gyorsan felépítik, akkor az hosszú időn keresztül egyszerre fog üzemelni Paks I.-gyel. Ebben az esetben a termelés a mostani kapacitás majdnem két és félszeresére növekedett volna, így ideiglenesen egyszerre lehetett volna felváltani az elöregedő fosszilis erőművek nagy részét, és az utóbbi 15 évben egyre hatalmasabbra duzzadó áramimportot.

Csakhogy a paksi bővítés az eredeti elképzelésekhez képest már most majdnem egy évtized késésben van: míg 2014-ben még 2025-re ígérték az átadást, ma már hivatalosan 2030-nál tartunk. Amikor legutóbb az átadás dátumáról kérdeztünk Lantos Csaba energiaügyi minisztert, ő azért nem akart válaszolni a kérdésre, nehogy a vállalkozó az új dátumot engedménynek vegye. A szakértők többsége viszont egyetért abban, hogy a 2030-as dátum egyáltalán nem reális.

Még a viszonylag friss, 2020-as nemzeti energiastratégia is azzal számol, hogy Paks II. első üteme 2029-re kész lesz, a két erőmű pedig részben 2037-ig párhuzamosan fog működni. (Paks I. reaktorait a jelenlegi állás szerint 2032 és 2037 között fokozatosan kell leállítani.) Ez a forgatókönyv 2030-ra és 2031-re a jelenlegi, 20 százalékos áramimport helyett 20 százalékos exporttal számolt.

Paks II. késése miatt a mesterterv minden valószínűség szerint nem fog megvalósulni, és most úgy néz ki, örülhetünk, ha akkor beüzemelik Paks II. első blokkját, amikor Paks I.-et elkezdik leállítani. (Ez persze nem így lesz, ha tényleg meghosszabbítják Paks I. egyszer már 20 évvel meghosszabbított üzemidejét, ez azonban hosszas és egyáltalán nem biztos kimenetelű nemzetközi procedúra.) Ami biztos: a most épülő akkumulátorgyárak nem fogják megvárni Paks II.-t, valamit tehát muszáj volt lépni.

Orbán Viktor idén februári, erőművek építéséről is szóló beszéde kicsit olyan volt, mint az ébredés egy édes álomból: abból az álomból, hogy Paks II. már mindjárt kész van. Azt ugyanis már évek óta tudjuk, hogy az elavult fosszilis erőműveket egyszer majd fel kell váltani valamivel, új erőművek építésével többek között már a 2020-as energiastratégia is számolt. A nyilvánvaló igény ellenére érdemi előrelépés idén februárig nem történt.

Orbán akkori beszéde után elindult a találgatás arról, vajon milyen erőművekkel gondolja kielégíteni az ország növekvő áraméhségét. Végül nem sokkal később kiderült, hogy pontosan miről volt szó, az MVM ugyanis három hatalmas gázerőmű építésére írt ki közbeszerzést. Ezek között van egy 650 megawattos kapacitású, amely a mai Mátrai Erőmű területén épül majd, és két 500 megawattos, amelyek a Tisza Erőmű területén, Tiszaújvárosban.

A döntés több szempontból logikus: a kiválasztott helyszíneken eddig is volt erőmű, tehát a villamos vezetékek nagyrészt megvannak, és szántóföldet sem kell iparterületté alakítani. Másrészt a tiszaújvárosi helyszín a Debrecen–Miskolc–Nyíregyháza háromszög kellős közepén van, tehát pont jó helyen a környéken épülő gyárak kiszolgálásához.

Az MVM-nek ma két nagy erőműve működik: a paksi és a mátrai, amelyeken kívül sok másik van elszórva az ország különböző pontjain. Ezeket a néha felmerülő kételyek ellenére a tervek szerint középtávon mind bezárják. A gázos erőművekre tehát nemcsak az akkugyárak pluszigénye, de a jelenlegi erőművek elöregedése miatt is szükség van. A jelenlegi és a tervezett vagy épülő erőműveket a következő térképen ábrázoltuk:

Az, hogy egy ország erőműveket épít az energiaigénye kielégítésére, logikus, hiszen senkinek nem jó túl sokat importálni. Az erőműben felhasznált alapanyagot viszont valahonnan be kell szerezni, ami a földgázhoz hasonló szűkös erőforrások esetén könnyen jókora függőséghez vezethet.

Ma Magyarország főleg Oroszországból importál földgázt. Ezt hosszú távon ki lehetne váltani ugyan norvég, holland vagy éppen azeri gázzal, de azzal a mostani orosz függőség helyére új függőségek lépnének. Egyrészt az országoktól, amelyektől a földgázt vásárolnánk, másrészt az országoktól, amelyeken a földgáz áthalad (lásd bolgár tranzitdíj), harmadrészt a földgáz árának kilengésétől.

Ha pedig Magyarországnak csak az akkugyárak miatt kell jóval több földgázt importálnia, akkor ezzel az ágazattal jelentős gazdasági függőséget is a nyakunkba kapunk. Ez különösen így van, ha figyelembe vesszük, hogy az akkugyárak többségének a gyártási tevékenységei során az áramfogyasztáson kívül van saját gázfogyasztása is. Az iváncsai gyár környezethasználati engedélye például óránként 11 817 köbméter földgáz felhasználásáról ír, ami évente 100 millió köbméter gázt jelent. Ez a teljes magyar földgázfogyasztás körülbelül egy százaléka, csak Iváncsán. A magyarországi gyárak esetében a potenciális gázfelhasználást évi 700-800 millió köbméterre teszik, ami az országos fogyasztás 8-10 százaléka.

Turai József szerint a képet árnyalja, hogy Magyarország földgázfogyasztása az áramfogyasztásnál is nagyobb mértékben szakadt be a 2021-es energiaár-robbanás után, és az áramfogyasztással szemben ez a folyamat valószínűleg nem is fog visszafordulni. A lakosság és a cégek energiahatékonysági lépései, valamint a gáz kiváltása árammal a gázfogyasztás hosszú távú csökkenéséhez fog vezetni. Magyarul, ha az akkugyárak és a gázos erőművek nagyot löknek is a földgázimportunkon, más területek spórolása miatt az összességében nem lesz sokkal magasabb, mint most.

Más kérdés, hogy a mostani földgázfüggőségünk fenntartása önmagában nem probléma-e. Kritikusok szerint az, és részben ez határozza meg a kormány mozgásterét olyan kérdésekben, mint az orosz–ukrán háború. A kormány viszont nem így látja, szerintük az importot diverzifikálni kell ugyan, de az orosz gázról egyáltalán nem szükséges leválnunk.

A másik probléma a környezeti kérdés: a gáz elégetése, bár jóval kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint például a szénerőművek, minden technológiai fejlődés ellenére is elég nagy károsanyag-kibocsátással jár. Gázerőműveket máshol is építenek, de inkább csak kiegészítő elemként, a zöldenergia komplementerének. Sok nyugati országban elsősorban a napenergiába és a szélenergiába fektetnek, a gázerőműveket pedig csak akkor kapcsolják be, ha se a nap nem süt, se a szél nem fúj.

Magyarországon azonban Orbán szavai alapján egyáltalán nem ez a terv, ami felveti a kérdést, hogy mégis mi lesz a megújuló energiával.

Magyarország megújulóenergia-termelése ennek ellenére nagyon sokáig alig látszott, ráadásul voltak olyan évek, amikor a fogyasztásunkon belül még csökkent az itthon termelt megújulók aránya. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2009 és 2017 között a megújuló a termelés 8 százalékáról mindössze 10 százalékra nőtt.

Az utóbbi években azonban Magyarországon valóságos napenergia-forradalom kezdődött, amelynek részeként a naperőművek kapacitása (a nagyon alacsonyról) néhány év alatt megtöbbszöröződött. Ezzel tavaly már a hazai áramtermelés 9 százaléka származott napenergiából és 18 százaléka megújulóból.

A naperőművekkel viszont van egy probléma: csak nappal működnek, és azon belül is főleg olyankor, ha süt a nap. Ilyenkor aztán elkezdenek egyszerre iszonyatosan sok energiát betáplálni a hálózatba, amit tárolni nem nagyon tudunk, ezért azonnal el kell szállítani vagy fogyasztani. Idén már volt olyan időszak, amikor a naperőművek több áramot termeltek, mint Paks, igaz, ezek egyes napos napok rövid időszakai voltak.

Lantos Csaba energiaügyi miniszter nemrég azt mondta, hogy Magyarország napenergia-kapacitása néhány éven belül meg fog duplázódni. Szerinte a jelenlegi 4750 megawattos kapacitás csak az épülő és már engedélyezett napelemparkokkal 2030-ra tízezer megawattra emelkedhet, amivel még nagyobb szeletet hasít majd ki a magyar energiamixből.

Az viszont nagy probléma, hogy ezek az erőművek jellemzően egyszerre termelnek nagyon sokat, miközben áramot egész évben és egész nap fogyasztunk. Lantos szerint vizsgálják a lehetőségeket a kérdés megoldására, az egyik ilyen az lenne, ha gigantikus akkumulátorokat építenénk. A másik lehetőség, hogy olyan vízerőműveket vagy víztornyokat húzunk fel, amelyek napsütéses napokon felpumpálják valahová a vizet, majd rossz időben vagy éjszaka leeresztik, és úgy termelnek új áramot. Ez viszont hatékonyan csak hegyes vidékeken megvalósítható, emiatt pedig már fel is merült, hogy Magyarország Szerbiában építene ilyet.

A kormány viszont a jelek szerint akkor kezdett el a megtermelt napenergia tárolásán és kezelésén gondolkodni, amikor kicsit már késő volt. Idén novemberben bejelentettek ugyan egy 62 milliárd forintos programot energiatárolók építésére, de ez várhatóan a szükséges kapacitások töredékének kiépítésére lesz elég.

Szintén probléma van az áramhálózattal, ami miatt tavaly csatlakozási stopot hirdettek az új háztetős napelemekre, magyarul megtiltották, hogy az újak betáplálhassák termelésüket az országos áramhálózatba. Ezt 2024. január elsejétől részben visszavonták, de a betáplálási feltételeken rontottak, ami egy időre biztosan vissza fogja vetni a lakossági építéseket. Közben a kormány 75 milliárd forinttal támogatná a lakossági energiatárolók építését, de ez az összeg is cseppnek tűnik a tengerben az országos igényekhez képest.

Más a helyzet a szélenergiával. Míg a nyugat-európai országok többsége ezerrel építi a szélerőműveket, Magyarországon az elmúlt években egy darab sem épült. A jelenleg létező, minimális szélkerékállomány még a szocialista kormányok alatt kezdett el épülni. 2010 után nem hirdettek erre új pályázatot, 2016-ban pedig gyakorlatilag betiltották az építésüket.

Ekkor hoztak ugyanis egy olyan szabályt, amely szerint nem lehet szélerőműveket építeni lakott terület 12 kilométeres körzetében, ami gyakorlatilag az egész országot lefedi. Ezt Lantos Csaba is prohibitív jellegű szabályozásnak nevezte.

Első ránézésre érthetetlen, hogy a kormány miért tilt egy olyan energiaforrást, ami egyszerre klímabarát, és csökkenti az ország energiafüggőségét. Az okokról csak legendák keringenek, az viszont biztos, hogy Palkovics László akkori technológiai miniszter már tavaly lebegtette, hogy megváltozhat a szabályozás – ő azonban nem sokkal később lemondott a posztjáról.

Utóda, Lantos Csaba később újra bedobta a tilalom feloldását. Ő is kiemelte, hogy a szélerőművek jól kiegészítik egymást a napelemmel és a többi energiahordozóval, és tárgyalnak az EU-val a szabályozás megváltoztatásáról. Szerinte a megfelelő megoldás az lehet, hogy a mostani, lakott területtől számított 12 kilométeres távolságot 1 kilométerre csökkentik. Bár Lantos nem ígért semmit, azt mondta, hogy akár már idén dönthetnek erről. November végi parlamenti meghallgatásán viszont már azzal árnyalta a képet, hogy 2029 előtt várhatóan nem nagyon épülnek majd szélerőművek.

Vannak azonban korlátai a kormány elkötelezettségének. Egy régi pletyka szól arról, hogy Orbán Viktornak személyesen nem tetszik a szélkerekek látványa, és ezzel cseng egybe az, amiről Lantos nemrég nekünk beszélt, azaz hogy ha feloldják is a szélerőművek jelenlegi építési tilalmát, az továbbra is vonatkozni fog a környezetvédelmi területek, valamint bizonyos tájképi jellegű tájegységek környékére, ez pedig – pontos szabályozástól függően – jelentheti az ország elég nagy részét.

Pedig könnyen lehet, hogy a szabályozás megváltoztatása esetén a befektetők sorban állnának, hogy szélkerekeket építsenek Magyarországon. Felsmann Balázs szerint ez így volt akkor is, amikor 2009 környékén a kormány pályázaton keresett befektetőket, és a meghirdetett kapacitás kétszeresére jelentkeztek, hiába volt éppen világgazdasági válság. Ráadásul hasonló boom volt az elmúlt években a napenergiában is, megfelelő szabályozással tehát valószínűleg rengeteg befektetőt lehetne egyik pillanatról a másikra Magyarországra hozni. Még akkor is, ha 2009 óta megváltozott a megújulóenergia-termelés támogatási politikája, és már nem lehet olyan előnyösen eladni az így megtermelt áramot.

De Felsmann azt is kiemelte, hogy tisztán a technológiai fejlesztéssel is lehet növelni a kapacitásokat. A mai szélkerekek ugyanis többször annyi áramot tudnak előállítani, mint a tizenöt évvel ezelőttiek, így Felsmann szerint „ha csak annyi történik, hogy nincsen több torony Magyarországon, hanem lecserélik ezeket egy korszerűre, akkor is már két-háromszorosára lehetne emelni a mai termelést”. Egyelőre viszont ezt is tiltja a szabályozás.

Ezek alapján 2030-ig, tehát az akkumulátorgyártás teljes felfutásáig a megújulóenergia-források közül egyedül a naperőművek termelése fog érdemben nőni. Hogy pontosan mennyivel, azt nem tudjuk, de elképzelhető, hogy akár hasonló ütemben, mint ahogy az akkugyárak miatt az ország energiafogyasztása. Arra viszont még mindig nem látszik megoldás, hogy hogy tudnánk a napelemekkel megtermelt energiát nagy mennyiségben tárolni. Márpedig az akkumulátorgyáraknak az év 365 napjában éjjel-nappal kell áram, nem csak verőfényes napsütésben.

Ezt elvileg Paks II., a gázos erőművek és napelemparkok termelik majd meg, de mindhárommal vannak problémák. Paks II.-vel az, hogy rengeteget késik és máig bizonytalan az üzembe helyezése, a gázos erőművekkel az, hogy valójában csak az elavult fosszilis erőműveinket váltják fel, a napelemparkokkal pedig az, hogy Magyarországon máig nem megoldott az áram tárolása.

Középtávon tehát egy csomó bizonytalanság befolyásolja a magyarországi áramtermelés alakulását. Kaderják Péter szerint ezzel együtt biztosan nem fenyeget az a veszély, hogy az akkugyárak elszívják az áramot a lakosság vagy a magyar ipar elől. Szerinte „a magyarországi ellátásbiztonsággal egyedül akkor lenne probléma, ha a Paks I.-t leállítanák, még mielőtt Paks II. megépül. Most viszont a legrosszabb, ami történhet, hogy sokkal több áramot kell importálnunk. A magyar áramrendszer rendkívül integrált, kelet-magyarországi akkumulátorgyárak minden gond nélkül vásárolhatnak áramot a kelet-szlovákiai mohi atomerőmű nemrég megnyitott új blokkjából, vagy az EU más tájairól.”

Hosszú távon már más a helyzet. Lantos Csaba nemrég bedobta, hogy 2050-re a jelenlegi két és félszeresére, 100 terawattórára nőhet Magyarország áramigénye, aminek a mai termelés csak körülbelül az egyharmadát fedezné. Szakértők fel szokták vetni, hogy ekkora fogyasztásnövekedés mellett szükség lehet akár Paks III.-ra vagy Paks IV.-re is, hiszen a teljes fogyasztást valószínűleg nem lehet majd zöldenergiából megoldani, a gázimportot pedig valószínűleg nem akarjuk a jelenlegi többszörösére növelni.

Amikor legutóbb további atomerőművekről kérdeztük Lantos Csabát, ő azt mondta: elsősorban kis, moduláris atomerőművekben gondolkodnak. Ez egy friss technológia, amelyet még most tesztelnek, a lényege pedig az, hogy előre gyártanak le atomerőműveket, amelyeket a helyszínen csak össze kell rakni. Lantos szavaiból azonban egyértelmű volt, hogy ez sem a következő évek fejlesztése lesz, meg akarják várni, hogy más országoknál kiderüljön, megéri-e egyáltalán a technológia.

Hosszú távra előretekintve tehát se az nem látszik, mi lenne a kormány pontos terve az áramtermelés bővítésére, se az, hogy mi a reális megoldás. Egyedül az világos, hogy sokat segítene Paks II. befejezése és a szélerőművek engedélyezése. Ezeken kívül viszont egyetlen megoldás marad: sokkal több áramot fogunk importálni, mint amennyit eddig importáltunk.

—

Akkumulátorgyárakról szóló cikksorozatunkban körbejárjuk a téma globális és magyar gazdasági jelentőségét, az akkugyártás technológiai és környezeti vonatkozásait, az iparággal kapcsolatos intézményi hiányosságokat, a hazai politikai kontextust és a gyártás felfutásának társadalmi, munkaerőpiaci következményeit. A sorozat további részei:

Miért ennyire fontos Orbánéknak, hogy akkumulátorgyárak országa legyünk?
Kell-e félni attól, hogy mérgeznek az akkumulátorgyárak?
Akkumulátorgyártás: az iparág, amelynek az útjából eltakarítják a törvényeket
Csak robotként figyelem a futószalagot az aksigyárban, de az előző fizetésem kétszeresét keresem