Évtizedes lemaradásból riasztott fel mindenkit a háborús rezsipánik

• A rezsicsökkentés időszakában keveseket foglalkoztatott aktívan a kérdés, mennyire energiapazarló a magyar épületállomány.
• Ezen belül különösen a lakóházak elavultsága lett most fontos téma: a magyarokat sokként érte, milyen költségeket produkálnak az ingatlanjaik, ha a rezsi egy részéért piaci árat kell fizetni.
• A gázárak idővel rezsicsökkentés nélkül is visszatérnek majd egy elviselhetőbb sávba, de az előttünk álló hónapokban több millió ember fog súlyos árat fizetni azért, hogy Magyarország nem tartotta elég fontosnak az épületek energiahatékony felújítását.
• Forrásokban, kapacitásokban gazdag éveket vesztegettünk el, most már soha nem látott tempóra kellene kapcsolni ahhoz, hogy a kormány elérje a korábban kitűzött céljait.
• De a pániknak köszönhetően legalább megnőtt az emberek érdeklődése az energiahatékonysági beruházások iránt. Van rá esély, hogy a következő uniós ciklusban az állam végre uniós pénzt is juttat a területre.

Magyarország lakóházai az ország teljes energiafelhasználásának 32 százalékát adják, ezzel a legnagyobb fogyasztónak számítanak. Amíg ehhez a mennyiségű energiához olcsón lehetett hozzájutni, ez kevésbé zavarta a lakosságot, a rezsicsökkentés részleges kivezetése óta azonban központi problémává vált, hogy sokan az utcát fűtik télen. Ez az állapot valójában eddig is elkeserítő volt a klímacélok szempontjából,

a háztartási energiafogyasztás ugyanis a teljes szén-dioxid-kibocsátás 36 százalékáért felel,

és Magyarországon a háztartások végső energiafelhasználásának 72-74 százaléka fűtési céllal történik (szemben az EU-átlag 64 százalékkal). Mégis egy háborúnak kellett kitörnie a szomszédban ahhoz, hogy a magas árakkal és a külső energiafüggőséggel együtt végre széles körben napirendre kerüljön a kérdés.

A magyar lakóingatlanok többsége saját tulajdonban van, így mondhatnánk, hogy elsődlegesen az emberek felelőssége, hogy a saját legértékesebb vagyontárgyukat karbantartsák, korszerűsítsék, erre a célra időközönként rászánják a megfelelő összeget. Ám mivel az energetikai típusú felújítás gyors esztétikai, kényelmi szintlépéssel kevésbé jár, sokkal inkább értelmezhető befektetésként, mint a lakóhelyünk gyors feljavításaként. Egy lakásszigetelés, kazáncsere vagy napelemes beruházás tehát az állampapír-vásárlással és társaival versenyez.

Mint ilyen, a lakosság pénzügyi értelemben tudatosabb, jómódúbb részénél jön csak szóba – legalábbis ha teljesen az emberek saját belátására bízzuk, belevágnak-e. A mostani helyzetben azonban már egyértelműen látszik, hogy a politikának stratégiai oka van (lett volna) rá, hogy minden lehetséges eszközzel ösztönözze a lakóépület-állomány energiahatékony megújulását.

A rezsicsökkentés bűne

A magyarok főként a fűtésen keresztül használnak el rengeteg gázt, amely majdnem teljes egészében Oroszországból érkezik. Szakértők szerint alapos energiahatékonysági felújítással a teljes háztartási gázfelhasználást akár a felére lehetne csökkenteni – ha az elmúlt években ezt a lehetőséget kihasználta volna az ország, most közel sem lennénk ekkora bajban, és az Orbán-kormánynak nem kellene egy kizárólag kommunikációs húzásként értelmezhető, szankciókat érintő nemzeti konzultációval hárítania az állam felelősségét a kialakult helyzetben.

Felelőssége márpedig bőven van, kezdjük mindjárt a rezsicsökkentéssel, ami finoman szólva nem motivált senkit a spórolásra vagy az érdemi energiamegtakarításba való beruházásra. A 2013-ban bevezetett, 2022 nyaráig változatlan formában érvényben lévő támogatási rendszerről a kormány minden adandó alkalommal úgy nyilatkozott, hogy fenn fogja tartani. Az emberek tájékozottabb része sejthette, hogy adódhat még a rezsiemelést elkerülhetetlenné tevő helyzet, de ilyen szintű felkészültséget a lakosság többségétől elvárni nem igazán reális. (Leginkább ahhoz lehetne hasonlítani ezt, mint amikor a devizahiteleseken kérik számon, miért nem néztek utána alaposan az árfolyamkockázatnak, miközben a kétezres évek elején minden releváns állami és piaci szereplő azt közölte, hogy nem lesz gond ezzel a konstrukcióval.)

A lakossági rezsicsökkentés általános, felső fogyasztási határ és szociális rászorultság nélküli fenntartása leszoktatta az embereket arról, hogy az energiára szűkös, világpiaci folyamatoknak kitett termékként gondoljanak, és megpróbálják a maguk eszközeivel minimalizálni a fogyasztásukat.

Az állami védőháló már a 2014-es árakkal számolva is legalább egy évvel kitolta az energiahatékonysági beruházások megtérülési idejét, a piaci gázár 2021-es felpattanásával pedig ennek többszörösére nőhetett ez az érték attól függően, kinek mekkora a rezsije és mekkora értékben kellene nála beruházni.

Ezermilliárdos építkezések között elsikkadt

De ott van a pénzügyi és megrendelési oldal is, ami nem kedvezett kimondottan ennek a szegmensnek. Az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság – az egész világot érintő konjunktúrával párhuzamosan – felívelő pályán mozgott, a növekedés és az országba áramló uniós források miatt volt keret nagy költségvetésű, hosszú távú beruházásokra. Az állam ki is használta a pénzbőséget, az építőipart a tőle megszokott prociklikus logikában pörgette (azaz akkor öntött rá még több megrendelést és támogatást, amikor az magától is jól ment). 2010-től kezdődően több ezer milliárd forintnyi állami infrastrukturális gigaberuházás épült meg, jelentős részben lekötve az egyébként masszív ágazati kapacitásokat és felhajtva a munkaerő árát.

Az építőipar pörgetését a családpolitikai köntösben érkező állami támogatások (például csok, felújítási hozzájárulás) is segítették, csakhogy ezek az összegek is kevésbé szolgálták az épületállomány megújulását, mint az optimális lett volna.

A 3 milliós felújítási támogatást például nyugodtan el lehetett költeni úgy, hogy egy kategóriát sem javult az ingatlan energetikai besorolása,

a csokhoz szintén nem társultak szigorúbb energetikai követelmények, mint amiket a tisztán saját forrásból felépített új házaknál elvárnak (miközben a pluszpénz miatt sokan nagyobb méretű, ezáltal több energiát fogyasztó házakat építettek). Az új házak energetikai követelményeinek magasabb szintre tolását egyébként folyamatosan halogatja a kormány, legutóbb néhány héttel ezelőtt tolták ki újabb két évvel, 2024 nyaráig azt az időpontot, amikortól a használatbavételi engedélyhez már meg kell felelni a „közel nulla energiaigény” előírásának.

Kevés támogatás, ügyetlenül kivitelezett felújítások

Miközben a Fidesz-kormányok 12 éve alatt rengeteg támogatást osztott ki az állam uniós és saját pénzből különféle jogcímeken, aránylag kevés olyan pályázati forrást szabadítottak fel, amelyek kimondottan lakossági ingatlanok energiahatékonysági fejlesztését szolgálták. A legismertebb ilyen program a 2014 és 2019 között futó, a kibocsátáskereskedelem bevételeiből finanszírozott Otthon Melege volt, amelynek keretében összesen 34 milliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutottak a magyar háztartások. Ez szabad szemmel is jól látható összeg, ám jóval kevésbé impresszív, ha azt nézzük meg,

• mekkora a teljes piac (már 2017-es értéken 1200 milliárdosra becsülték); vagy
• hogy hány háztartás kapott belőle (a 4 millió lakásból, amelynek becslések szerint a háromnegyede korszerűsítésre szorul, összesen 310 ezer – ráadásul többségük csak eszközöket cserélt le kisebb fogyasztásúra).

Ezen felül uniós forrásból elérhetők voltak energiás fejlesztésre fordítható, kedvező hitelek a Magyar Fejlesztési Banknál, ám ezek érthető módon kevésbé mozgatták meg a lakosságot, mint az ingyenpénz. Olyan nagyszabású támogatási program, ami EU-s operatív programot használt volna vissza nem térítendő támogatásra, akkor sem indult, amikor erre lett volna lehetőség: a kormány 2015-ben például egy huszárvágással átirányította az erre szánt 90 milliárd forintot középületek felújítására.

A kedvezőtlen körülmények ellenére relatíve sok háztartás vágott bele valamilyen energetikai korszerűsítésbe az elmúlt években. A Magyar Energiahatékonysági Intézet (Mehi) lakossági felmérése szerint közel kétszer annyi energetikai felújítás történt 2016 és 2020 között, mint azt előtte várták, a háztartások 57 százalékában valósult meg ilyen beruházás. A szervezet szakértője azonban arról írt,

ez csak látszólag olyan örömteli hír, mivel a becslések szerint az energetikai felújítások nagyjából fele nem járt érdemi energiamegtakarítással.

A kiadott energetikai tanúsítványok alapján a magyarországi lakóépületek átlagos osztályzata ma is FF vagy annál rosszabb az AA-tól JJ-ig terjedő skálán.

Az elégtelen felújítások oka, hogy a projektek döntő részéhez nem készült és ma sem készül energetikai terv, a beruházások messze nem célozzák meg a mélyfelújítások szintjét. A felújítások okosabb átgondolását az állam sem segíti kellőképpen, a mai napig nem hozták létre például az úgynevezett egyablakos tanácsadó irodák rendszerét, pedig igény volna rá. Mindez azért baj, mert aki egyszer beruház egy nagyobb összeget, az utána jó sok évig nem szeretné újból ezt tenni, tehát egy nem megfelelően megtervezett felújítással hosszú időre bebetonoz egy szuboptimális állapotot.

Az egyetlen reményre okot adó adat az, hogy az energetikai tanúsítvánnyal bíró lakóingatlan-állomány felső 15 százalékában évről évre javul a fogyasztás, önmagában ezzel azonban nem fogjuk befutni az elvárt pályát.

Tudják, mit kellene elérni, csak ez egyre esélytelenebb

A kormány látszólagos húzódozása a lakosság energiahatékonysági támogatásától igazából azért sem érthető, mert közben nyilvánvaló, hogy tisztában vannak a helyzettel: a 2020-as kormányzati Hosszú Távú Felújítási Stratégiában az áll, a családi házak és a nagy társasházak több mint 60, a kis társasházak 77 százalékának, a panelek több mint felének nincs hőszigetelése.

Tudjuk azt is, hogy stratégiai célként már régen ki van tűzve, hogy jelentősen csökkenjen a lakossági fogyasztás. Egyrészt a távolban ott lebeg a teljes EU által jóváhagyott cél, hogy 2050-re klímasemlegesek leszünk. Másrészt van egy ennél jóval közelebbi dátumunk is, amikorra már látványos eredményeket szeretne látni a kormány.

A 2020-ban készült, 2030-ig szóló nemzeti energiastratégia azzal számol, hogy az éves lakossági közvetlen földgázfelhasználás 2 milliárd köbméterrel csökken 2017 és 2030 között.

Ambiciózus vállalás, csakhogy mint látjuk, a valóságban egyelőre nem azon az úton járunk, ami ide elvezetne minket, ezt pedig most már a saját pénztárcájukon is sokan érzik.

A Magyar Energiahatékonysági Intézet becslése szerint a közel 4 millió, nagyrészt elavult magyar lakás és ház minimum 75 százaléka még 2050-ben is állni fog, a Habitat for Humanity pedig úgy számol, a teljes épületállomány 70-90 százalékát kellene energiahatékonyabbá tenni. Ebből az következik, hogy ahhoz, hogy 2050-re elérjük a klímasemleges állapotot,

mostantól évi 100-130 ezer ingatlan mélyfelújítására lenne szükség.

Ez mintegy 3 százalékos megújulási sebességet jelentene, ilyen tempóra viszont nem volt példa a rendszerváltás óta: a magyar lakásállomány 1991 óta csak egyszer haladta meg az 1 százalékos éves megújulási ütemet.

A nemzeti energiastratégiában a 2030-as spórolási cél eléréséről azt írják: a 2014–2020-as időszak programjai évente mintegy 3-4 PJ végsőenergia-megtakarítást eredményeznek a végfelhasználóknál, „így a következő időszakban a jelenlegi megtakarítások mintegy duplájára van szükség”.

Javultak az esélyek az uniós pénzre

A helyzet tehát nem túl fényes, de nézzük, mi következhet most. Ha a 2030-as és 2050-es célokat azok távolisága miatt könnyű is félresöpörni, a nyári rezsicsökkentés-csökkentés valamilyen szintű kényszert helyezett a kormányra. A lakosság kiadásait jelentősen növelő, népszerűtlen intézkedés politikailag talán a legjobban úgy szépíthető, ha ezután történnek valódi lépések a spórolás segítésének irányába. Jó hír, hogy úgy néz ki, ezt a kormány is látja, Palkovics László technológiai és ipari miniszter és az energetikáért felelős államtitkár az utóbbi időben többször utalt arra, hogy hamarosan lakóépület-energetikai pályázatok indulhatnak itthon.

Részletek ezzel kapcsolatban még nem ismertek, de annyit már lehet tudni, hogy minimum 30 százalékos energiamegtakarítás lesz a feltétel.

Források terén azt már most lehet látni, hogy a következő uniós költségvetési ciklus bevételeiből (amelyeket most egyre inkább úgy tűnik, hogy nagyrészt meg fog kapni az ország) jut majd erre a célra pénz: a KEHOP+ prioritásai között 677 milliárd forinttal szerepel a megújulóenergia-gazdaság, ezen belül 77 milliárdot irányoztak elő csak a meglévő lakásállomány energiahatékonysági kritériumoknak megfelelő felújítására.

A másik szóba jöhető uniós forrás az RRF, azaz a Helyreállítási Alap, erről még mindig nem tudni, mikor születhet meg az ügyében kötött megállapodás az Európai Bizottság és a magyar kormány között. Ha viszont végre megszületik, az egyedülálló lehetőség lesz lakossági energiahatékonysági fejlesztések támogatására (is), habár az elsőre leadott magyar tervben a kormány – a szakmai szervezetek megrökönyödésére – nem jelezte, hogy élne ezzel a lehetőséggel.

Az RRF-terv első változatát azóta átdolgozták (illetve mivel még nincs elfogadva, továbbra is hozzá lehet nyúlni), és kiderült, hogy a kormány végül a hozzá kapcsolható hitelt is lehívná összesen 5900 ezer milliárd forint értékben. Friss fejlemény, hogy a Bizottság előírta: 2022 végéig minden tagállam egészítse ki a helyreállítási tervét egy új, REPowerEU fejezettel. A Magyar Természetvédők Szövetsége ezzel kapcsolatban közölte: álláspontjuk szerint az RRF kiegészítése egyedülálló lehetőséget nyithat meg a lakásállomány energetikai célú felújítása előtt.

A REPowerEU fejezetben ugyanis azt kell kifejteni, miként csökkentené az oroszországi energiahordozóktól való függőséget a források segítségével az adott ország.

Logikus lenne, hogy a kormány az új fejezetbe beleírja a lakossági energiahatékonysági pályázatokat is, hiszen az orosz gáz mintegy harmadát a háztartások használják el.

A közvetlen támogatások mellett – amelyek ugye egyelőre bizonytalanok – a kormány nagy szerepet szán az úgynevezett ESCO- (Energy Services Company) modellben megvalósuló finanszírozásnak is a következő időszakban. Ennek lényege, hogy egy szolgáltató vállalat szerződik az energiafogyasztó ügyféllel arról, hogy akár önerő nélkül megfinanszírozza számára az energiahatékonysági beruházást, amelynek árát fokozatosan nyeri vissza a megtakarításból. Létező uniós gyakorlat ennek az a változata, amikor egy kötelezési rendszer keretében az energiaelosztók és/vagy energiakereskedők számára írják elő a megtakarítást, így azok érdekeltté válnak abban, hogy az ügyfelek körében megtalálják a leginkább költséghatékonyan elérhető megtakarítási lehetőségeket – az energiastratégia szerint a kormány nagymértékben kíván erre a modellre támaszkodni.

A következő időszakban tehát alappal lehet reménykedni abban, hogy az eddig elérhetőnél azért jóval több uniós pénz áramlik majd a lakossági energiaprojektek irányába, ami megfelelő hitellehetőségekkel kombinálva jelentős javulást hozhat.

A lakosság rápörgött, de fogy a pénze

Különösen mert a rezsipánik után már a lakosság is motiváltabb lett, sokan belátták, hogy jelen energiaárszintek mellett megéri ebbe fektetni, hiszen egy-egy beruházás megtérülési ideje radikálisan lerövidült, napelemeknél akár 1,5-2 évre. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke, Koji László a Telex érdeklődésére elmondta: tapasztalatuk szerint a rezsinövekedés óta kiugróan magas lett a kereslet az energiamegtakarításokat támogató és a megújuló energiás beruházásokra. Főleg a lakosság körében nőtt meg az érdeklődés, de a vállalkozásoknál is van egy felívelő trend.

A sokasodó megrendelések és a forintgyengülés együtt jelentősen felnyomják a 95 százalékban importból származó termékek (például hőszivattyúk, napelemek) árát. Az általános fogyasztói árindexhez képest magasabb az infláció az építőipari termékeknél, amelyek a KSH szerint 23 százalékkal drágultak az év első felében. Az ágazati szereplők ugyanakkor azt tapasztalják, hogy ezen belül az energetikai felújításokhoz szükséges cikkek (anyagok és gépészeti cikkek) ára még ennél is durvábban kilőtt.

A roham miatt egyre gyakoribbak a beszerzési nehézségek is, tapasztalataik szerint legalább 2-3 hónapot kell most várnia annak, aki ilyen projekthez keres alapanyagot és szakembert.

Koji László azt is elmondta, az egyelőre növekvő megrendelésállomány mellett is úgy látják, hogy hamarosan kifuthat a lendület, amennyiben nem jelentenek be egy állami programot. Az ÉVOSZ-nál úgy értékelik, jelen gazdasági környezetben állami támogatás híján hamarosan akár a felére is visszaeshet az építések és a felújítások volumene,

a lakosság ugyanis lassan „elérte finanszírozási képességeinek határát”.

Fontosnak tartanák, hogy ha jön egy ilyen típusú támogatási rendszer, akkor az a lehető legszélesebb körben elérhető legyen, ne legyen például gyerekszámhoz kötve. Az ÉVOSZ egyébként nem feltétlenül ingyenpénz osztogatásában látja a megoldást, piaci hitelből viszont valószínűleg kevesen szeretnének felújításra költeni 13 százalékos alapkamat mellett. Koji László szerint egy kamattámogatott hitelprogram lenne a legjobb megoldás a lakossági energetikai beruházásokhoz, úgy gondolják ugyanis, hogy 5 százalékos kamat fölött az emberek még a rezsisokk közepette sem fognak élni a kölcsönből felújítás lehetőségével.