Szivattyús-tározós vízerőművet építhet a kormány – vagy itthon, vagy Szerbiában
2023. július 28. – 14:34
A sopronbánfalvai kormányülésen szóba került a szivattyús-tározós vízerőművek kérdése, így az Energiaügyi Minisztérium javaslata alapján az előkészítő munkára a kormány is az áldását adhatja. A szivattyús erőmű nem jelent ugyan valódi, pótlólagos energiaforrást a magyar áramtermelési mixben, de nagyon fontos tárolási, illetve szabályozó eszköz lenne, ami mind az időjárásfüggő, mind a nukleáris energiatermelés mellett sokat segíthetne a hazai villamosenergia-rendszeren. Lantos Csaba miniszter szavai alapján arra lehet következtetni, hogy a Mátra (Markaz) projekt biztosan a vizsgált lehetőségek között van. A tárca vezetője azt ígéri: csak olyan helyen lenne ilyen, ami egy ipari létesítmény miatt már meglevő „tájsebhez” kötődik.
SZET – a szakmában csak ezzel a rövidítéssel emlegetik a szivattyús-tározós erőműveket, amelyek Magyarországon sokáig a tartalékcsapatban is csak a cserepadon ültek. Korábban Palkovics László technológiai és ipari miniszter valamikor 2030 után látta ezt reálisnak a szakanyagaiban, majd, már Lantos Csaba energiaügyi miniszter regnálása idején, a 2026 utáni tervekre jött előrébb a program.
De miért volt sorolták hátra ezeket a projekteket? A kormány összerakott egy nagy rakás energetikai projektet az Európai Unió helyreállítási alapjából (RRF) remélt hitelekhez: ennek része volt a vezeték-modernizáció, az energiahatékonysági projektek, a vízgazdálkodási beruházások, az okosmérők és így tovább, de a SZET ezekben nem szerepelt. Az anyagban ugyanakkor feltüntettek pár olyan elképzelést, mondják szakmabeliek, amelyek a „cserék” voltak.
Vagyis az elképzelés az volt, hogy amennyiben az EU kidob, azaz nem támogat minden felsorolt prioritást, akkor a SZET-ekkel lehetne pótolni a kiesőket.
A helyzet eddig nem tűnik rózsásnak, hiszen az RRF Magyarország számára eleve mintha elég távoli lenne, hát még a cseréik – gondolhatnánk. Ennek ellenére 5+1 projektet most mégis alaposabban megvizsgál a tárca, és információink szerint ez a Sopronbánfalván rendezett, múlt heti kihelyezett kormányülésen is szóba került. Az előkészítő munkára így az Energiaügyi Minisztérium javaslata alapján a kormány is áldását adhatta.
Mi is az a SZET?
De mi az a SZET, vagy angolul a PSHPP, azaz a Pumped Storage Hydro Power Plants? Az ilyen erőművek leírásához Kádár Péternek, az Óbudai Egyetem intézetvezetőjének az itt olvasható munkáját hívtuk segítségül.
Mint a szakember írja,
a szivattyús tározós erőmű (SZET) az egyik legjobb energetikai léptékű tároló megoldás.
A SZET jellemzően egy alsó és egy felső tározó tóból áll. Ezek között egy szivattyúval a felső tóba emelik a vizet, amikor bőven van elég áram és az olcsó is. Amikor viszont szükség van a rendszerben pótlólagos áramkínálatra, akkor a vizet a felső tóból egy vízturbinán keresztül visszaeresztik az alsóba, és így termelnek pluszenergiát.
Mikor van többlet?
Az áramrendszerben mindig egyensúlyban kell lennie a kínálatnak (termelésnek) és a keresletnek (fogyasztásnak). Ha ez magától nem áll fenn, akkor a tárolás vagy az erőművek lekapcsolása, bekapcsolása teremti meg az egyensúlyt.
Korábban a villamosenergia-rendszerben inkább éjszaka volt energiatermelési többlet. Egy példával: Paks éjjel-nappal termel, de a fogyasztásban van egy éjszakai mély völgy, például hajnali 4-kor nem sokan fogyasztanak villamos energiát. Ma annyiban módosult a képlet, hogy akár nappal, napos időben is kialakulhat kínálati többlet. Nemrég írtunk arról, hogy mínusz 500 euró/MWh áramár is volt Magyarországon, amikor vasárnap Németországban fújt a szél, a térségben sütött a nap, vagyis termeltek a szél- és naperőművek, de vasárnap lévén – kisebb volt a fogyasztás.
A gyakorlatban megépített SZET-ek tipikus töltési (betározási) teljesítménye 100–1000 MW, a cikkünkben később tárgyalt magyar és szerb projektek teljesítménye inkább 300–700 MW. Az ilyen tárolók hatásfoka 65–75 százalék között van. Gyorsan elindíthatók, amikor szükség van rájuk, és a maximális kapacitásukat akár 5-7 óráig is a rendszer rendelkezésére tudják bocsátani.
A tavak között az említett szivattyúzás segíti az időzítést, a folyókra épített erőműveknél általában nincs szivattyúzás, csak vízvisszatartás. A visszatartásnak nincs nagyobb energiaigénye, de a szivattyúzás azért elviszi a félretett energia 25-35 százalékát.
Áramfelesleg idején a rendszer működtetői megfogják a vizet, amikor pedig újra kellene energia a rendszerbe, akkor elengedik.
A környező országokban (Ausztria, Szlovákia, Románia, Szerbia) sok ilyen rendszer van, jellemzően természetes geográfiai adottságok, magas hegyek, sebes folyású vizek kihasználásával. Ezen a videón látható, milyen szerepük van az európai rendszerben ezeknek az erőműveknek.
Lantos Csaba a vízerőművekről
Úgy tudjuk, hogy az elmúlt hetekben váratlanul felgyorsult ez a projekt, de előbb idézzük fel, mit mondott Lantos Csaba energiaügyi miniszter, amikor a Telex Téma podcastjában erről kérdeztük. A miniszter szavai szerint a vízerőműveket valóban vizsgálja a kormány.
Ugyanakkor érdemes szétválasztani a pótlólagos energiaforrást jelentő, folyókra építhető vízerőműveket, illetve a rendszerszabályozást segítő, tározós-szivattyús konstrukciókat.
Az előbbiekről annyit, hogy a Duna alsó szakaszán, illetve a Tisza alsó szakaszán képzelhető el egy nagyjából 160 MW (Duna) és egy nagyjából 40 MW (Tisza) kapacitású mű. Ezek hasznosak lehetnek, de azért a méreteik jelzik, hogy nem lennének meghatározók a jellemzően 5-6000 MW-nyi kapacitást igénylő hazai rendszerben. Mellettük kisebb, úgynevezett törpevízerőművek is integrálhatók lennének a rendszerbe.
A nagyobb elképzelések
Ezekhez képest a szivattyús-tározós erőmű más, az egy szabályozó, kiegyenlítő kapacitás – erősítette meg Lantos Csaba is, vagyis olyan, ami egyensúlyt teremt a rendszerben.
A miniszter szavai szerint a tárca leporolta az elmúlt évtizedek mintegy 15 tervét, de azokat veszi csak erősebben fontolóra, amelyek valamilyen ipari létesítményhez, azaz meglevő „tájsebhez” kötődnek. Szóba sem jön tehát az, hogy egy kultúrtájat, például egy város közeli kirándulóhelyet tönkretegyenek ilyen tavak kialakításával – mondta.
Elkértük a pontos projektlistát a minisztériumtól, egyelőre nem kaptunk választ. A fenti, miniszteri leírás alapján ugyanakkor arra lehet következtetni, hogy a Mátra (Markaz) projekt biztosan a vizsgált projektek között van, míg a Visegrádi-hegység elhíresült projektje, a Prédikálószék biztosan nincsen.
Lantos Csaba azt is elmondta podcastunkban, hogy a SZET versenytársai az ipari méretű energiatároló akkumulátorok vagy a gyorsan bekapcsolható gázerőművek, amelyek szintén segíthetnek szabályozni. Egy nagy méretű akkumulátor azonban nem 7, inkább csak 2 óráig tud a névleges kapacitásának megfelelően segíteni. Míg a felduzzasztott felső tó 7 óra alatt folyik le az alsóba, addig az ipari akkumulátorok már 2 óra alatt kisülnek.
Markaz: horgászparadicsom az egykori hűtőtavon
Az általunk elért szakanyagok nevesítve csak a markazi víztározót említették, mint potenciálisan uniós forrásra igényt tartó, 2026 után Magyarországon létesítendő tárolós vízerőművet. A Mátrai Erőmű egykori hűtőtava ma horgászparadicsom, a Malom-patak és a Zsidó-patak táplálja. Az itt kialakítandó SZET-re már korábban is voltak komoly előkészületek, de 2011-ben a mélyfúrásoknál elakadt a projekt.
A megoldás előnye lenne, hogy hazai, hogy rugalmas, hogy mérsékelt az energiaigénye, hogy hosszú az élettartama. Azt ugyanakkor a tárca is tudja, hogy a tájvédelem, a környezetvédelem és az esetleges negatív turisztikai hatás kockázatot is jelent.
Emellett visszatérően előkerül a hazai energetikai tervekben az is, hogy Magyarország beszállna egy részben hasonló gondolatokra építő szerbiai vízerőmű fejlesztésébe. Mindkét projekt gigantikus beruházási igényű lenne. Ezeknél a capex (capital expenditure), vagyis a szükséges beruházási összeg még a korábbi tanulmányok idején is 500-600 milliárd forint volt. Ez annyira azóta nem szállt el, mert a projekteket euróban érdemes számolni, és az elmúlt időszakban megállt a megszokott hazai árfolyamgyengülés, ahogy az eurós infláció sem volt annyira magas, tehát a projektek nem drágultak végzetesen – mondta nekünk egy szakmabeli.
A nagy Bistrica 2.-terv
A szerb projekt egy létező vízerőműrendszer (Bistrica 1.) mellé épülhetne. Bistrica 2. megítéléséhez forrásaink azt tették hozzá, hogy azt elsőre képzeljük el inkább egy pénzügyi befektetésnek, mert azért Magyarországtól csak 400 kilométerre van, a projekt eddigi Capex-felméréseiben pedig nincsenek pótlólagos vezetékek, határkeresztező kapacitások, és az integrált európai áramrendszerben amúgy is nehéz megcímkézni, hogy egy szerb projekt a magyar rendszer kiegyenlítését szolgálja.
Ugyanakkor a szerb Energoprojekt és a spanyol AF Mercados terveiben mindenképpen szerepelt nagy vezeték is: Magyarország felé a Pannon folyosó (Pannonian Corridor), a környező balkáni országok felé pedig a Transzbalkáni folyosó (Trans Balkanian Corridor). Ebben a térségben nagyon sok a szennyező szénerőmű, vagy az elavult atomerőmű. Az egész energiamix reformra szorul, de akár a régi művekkel, akár az új, remélhetőleg megújuló mixszel nagy szükség lenne a rendszerkiegyenlítésre. A szerb vezetésnek a folyosó is érdeke lehetne, mert azzal jelentősen javíthatná bizonyos szerbiai régiók, így a Magyarország felé eső Bácska (Bačka) és Szerémség (Srem) ma még elég gyenge villamosenergia-ellátását.
Maga Bistrica amúgy egy mindössze 8 fős település, Szerbia legkisebb és legszegényebb déli tartományában (Crna Trava). Maguk az érintett szerb és boszniai folyók sem annyira ismertek, de a környezet lenyűgözően szép, az Uvac folyó lenne az erőmű helyszíne, amely aztán a Lim, a Drina, a Száva, illetve a Duna érintésével ér el a Fekete-tengerbe.
Kéne, de nem lesz könnyű
Azt többen is elmondták nekünk, hogy a SZET megítélésében nagyjából iparági konszenzus van. Vagyis ez a kulcsfontosságú elem tényleg szükséges lenne a magyar villamosenergia-rendszerbe, de azt már másképpen látják a szakemberek, hogy érdemes-e nekifutni egy energetikai szempontból talán praktikus, de hatalmas civil ellenállást kiváltó projektnek. Az is kérdéses, hogy érdemes-e mindenképpen az ipari helyszíneknél maradni, esetleg be kell látni, hogy Magyarországon nincs igazán megfelelő helyszín erre.
Az újabban kiváló szerb–magyar kapcsolat miatt Bistrica akár valóban jó magyar–szerb kooperációt jelenthetne. Halkan még olyan érvet is hallottunk, hogy az sem feltétlenül hátrány, hogy Szerbia EU-n kívüli ország, mert ez – véli egy forrásunk – olyan technikai könnyítéseket jelent, amely a kivitelezést segíti, de sem a környezetvédelmi szempontok, sem a későbbi uniókonform működtetés rovására nem menne.
Ezek a rendszerek 700 MW kapacitásúak lennének, és egy 5-6 éves beruházás után 50 évig működhetnének.
Ugyanakkor a magyar kormány nem tudja sem lenyelni, sem kiköpni a projektet. Volt idő, amikor Orbán Viktor kifejezetten szorgalmazta a „kifektetéseket”, vagyis azt, hogy a magyar cégek külföldön fektessenek be és hozzanak haza osztalékot. Ebbe a programba akár bele is illett volna a Bistrica ügye, hiszen, az Eximnél már 5-6 éve is járt a projekt.
Orbán Viktor és Aleksandar Vučić szerb elnök pedig 2021-ben hozta szóba egy tárgyaláson az együttműködést, de a mindig aktuális választások, majd a súlyos megszorítások miatt a tárgyalások megbicsaklottak. Ahogy az egyik forrásunk mondta: amikor semmire nincs pénz a hazai energetikában, akkor a pénzügyi befektetések még akkor is háttérbe szorulnak, ha amúgy az MVM nagyon szorgalmazna nemzetközi diverzifikációt.
Tavaly április óta azonban a projektre rálátással bíró forrásunk szerint
nem történt előrelépés, mert részben fontos személyek kicserélődtek, másrészt kilátszott a fenekünk a gatyából.
2023 közepén azonban az látszik, hogy a kormány mégis elhatározza magát: első körben komolyan megvizsgálja ezeket a projekteket, és még az sem kizárt, hogy az egyikre tényleg ráfordul.
