Adat
A válogatottat utolérte a magyar foci ösztönzők nélküli valósága
A futballválogatott korábbi sikereinél a mostani eredmény sokkal közelebb van ahhoz, amit a magyar futball egészének állapota indokol.
Nem először és nem utoljára kerül többe Mészáros Lőrincék koncessziója az adófizetőknek
Már tavaly sem volt elég az eredetileg előirányzott pénz a 35 évre magánkézbe adott gyorsforgalmi hálózaton, a jövő évi terv realitása pedig az Állami Számvevőszék szerint is kétséges.
Minél szegényebb valaki Magyarországon, annál inkább fával fűt
Még mindig fával fűt az alsó két jövedelmi tizedbe tartozó háztartások 30-40 százaléka – hívta fel a figyelmet újra a Habitat for Humanity Magyarország jelentése.
Több gyerek kerül állami gondozásba, közben a kormány kevesebbet költ rájuk
Közel harmadával több gyereket vesznek el családjuktól a korosztály létszámához képest a Fidesz kormányra kerülése óta, pedig az esetek számottevő része megelőzhető lenne.
Rögtön háromszorosára drágult egy autópálya, ahogy Magyarországra ért
Az M6-oshoz csatlakozó A5-ös autópálya legnagyobb része olyan olcsón épült Horvátországban, hogy az idehaza már sci-fi lenne.
Földrészeket összekötő híd árával mérhető össze a mohácsi Duna-híd elszállt költsége
Drágasága és várható kihasználatlansága miatt a mohácsi híd olyan szimbólumává válhat a Fidesz közlekedéspolitikájának, mint amilyen az MSZP esetében az M6-os autópálya volt.
A rezsiemeléssel rásegített a kormány a magyar klímacélok elérésére
Míg a 2010-es évek második felében a rezsicsökkentés nehezítette a megújuló energia arányára vonatkozó előírás teljesítését Magyarországon, a 2022-es rezsiemelés most épp segíti.
A németek fele nem középosztálybeli a magyarok kritériumai szerint
A magyarok jelentős része látja úgy, hogy a saját lakás a középosztálybeliség feltétele, viszont a németek és az osztrákok nagyjából fele bérelt lakásban lakik.
Az orosz leválás esélyeiről is érdekes hátteret ad a százhalombattai tűzeset
A magyar üzemanyag-fogyasztás több mint felét az import biztosítja, ráadásul ennek egy részéhez még csővezetékre sincs szükség, ami az esetleges orosz leválás szempontjából is érdekes adalék.
Magyarországon kell a harmadik legtöbb munkaórát lehúznia a dolgozóknak az EU-n belül
Csak Észtország és Szlovákia dolgozóira jut a hazainál is több munkaóra, a legkevesebbet pedig a franciáknak kell dolgozniuk.









