Országos adatokat mozdítanak el a fideszes média elbocsátásai

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Közel négy éve nem szűnt meg Budapesten csoportos létszámleépítés miatt annyi munkahely, mint 2026 júniusában. Bár országosan a közelmúltban is volt egy-két kiugró hónap, a júniusi adat teljes Magyarországot tekintve is kiemelkedő.
- Bár a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) azt nem közli, hogy mely cégekhez köthetőek a csoportos leépítések, a sajtóhírekből ismert számok alapján ennek zömét NER-es vállalatok, illetve a fideszes médiacégek adhatták.
Számokban: az NFSZ adatai szerint júniusban a hazai foglalkoztatók összesen 1461 embert érintő csoportos létszámleépítésére vonatkozó döntést jelentettek be. Az elbocsátások több mint fele Budapesten történt.
- A júniusi adat mind a fővárosban, mind országos szinten kifejezetten magasnak számít. Budapesten legutóbb 2022 végén volt egy hónapon belül ennél is több embert érintő csoportos létszámleépítés.
- Országosan ugyan az elmúlt években akadtak olyan hónapok, amikor a mostaninál magasabb számot közölt az NFSZ, de ez sem volt túl gyakori. Legutóbb ilyenre 2025 májusában volt példa, akkor a Dunaferr utódvállalatainál indult tömeges elbocsátás.
- Bár a fővárosban már februártól látszott egy megugrás a csoportos létszámleépítések számában, a választásokat követő két hónapban még ehhez képest is volt egy szintlépés.
Előzmények: ez a növekedés szinte biztosan nem független a politikai változás által elindított folyamatoktól. Május-júniusban a NER-es cégek, különösen a Fidesz-közeli médiavállalkozások sorra jelentették be a leépítéseket.
- A fideszes médiát összefogó Mediaworksnél sajtóhírek szerint 200 embert bocsátottak el. Megváltak a Pesti Srácok összes munkavállalójától, de komoly leépítés volt az Origónál is, a hetilappá alakított Magyar Nemzetnél pedig az alkalmazottak felét küldték el.
- Nem sokkal később hasonló folyamatok indultak el a fideszes média más leágazásainál is. A Mandinernél 60 fős leépítés történt, és ugyanennyi embert küldtek el a Megafontól is.
- A közvetlenül a médiát érintő leépítéseken túl hasonló folyamatokról hallottunk az állami hirdetéseket sokáig monopolizáló, de a választások után megroppanó Balásy-világhoz köthető vállalatoknál is.
Alulnézet: ha az ismert számokat összeadjuk, akkor elég jól látszik, hogy a fővárosi leépítések legalább fele ettől a körtől jöhetett össze.
- Bár nem törvényszerű, hogy az összes ilyen elbocsátást csoportos létszámleépítés keretében valósították meg, a jelek azért többnyire erre utalnak.
- Az előírások szerint ha a munkáltató működésével összefüggő ok miatt legalább 30*Ez a cég létszámától függően alacsonyabb is lehet.alkalmazott munkaviszonyát szüntetik meg 30 napon belül, akkor lényegében mindig csoportos létszámcsökkentésről beszélünk.
- Egyes esetekben az érintettek jelezték is, hogy ez az elbocsátás módja: ez volt a helyzet például a Pesti Srácok esetében is.
Mi várható? Nem lenne meglepő, ha ebben a statisztikában a következő hónapokban is az eddig megszokottnál magasabb számokat közölne a hatóság.
- A NER-es cégek többsége vélhetően még csak most méri fel, hogy üzletileg mit jelent számukra a politikai változás, és várhatóan a tapasztalatokhoz igazítják majd a foglalkoztatással kapcsolatos döntéseiket is.