Akkor most mennyi üzemanyag-tartalékunk van?

Akkor most mennyi üzemanyag-tartalékunk van?
Tartálykocsik töltőegysége a Mol kecskeméti telepén, ahol hat tartályban az ország stratégiai kerozinkészletének mintegy 85 százalékát tárolják – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Az elmúlt napokban vita bontakozott ki arról, hogy sikerült-e visszatölteni a hazai olaj és üzemanyag biztonsági készleteket azt követően, hogy tavasszal történelmi mélypontra zuhant azok mennyisége.

  • Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter múlt héten jelentette be, hogy teljesen visszatöltötték a tartalékot, Egri Gábor a Független Benzinkutak Szövetségének szakértője azonban egy interjúban azt mondta: ez nem igaz.
  • A biztonsági készlet azért apadt nagyon jelentősen tavasszal, mert a védett árak bevezetésével egy időben az azóta leköszönt kormányzat ebből biztosított olcsó üzemanyagot a kereskedők számára.
  • Ha a készletnapokat nézzük, akkor azóta tényleg jelentős előrelépés történt: július 9-én a tartalék elvileg 87 napra volt elegendő, amely szinte pontosan duplája a március végi szintnek.
  • Ez a mutató azonban egy átlagos értéket jelez. Ahogy a fenti ábrán is látszik, miközben a nyersolajból valóban sikerült elérni nagyjából a sokéves átlagot, a feldolgozott termékekből, tehát benzinből és dízelből továbbra is kevesebb van a megszokottnál.
  • A jelenlegi 390 ezer tonnás dízeltartalék a hazai felhasználók nagyjából 40 napnyi fogyasztását fedezi, míg a 230 ezer tonna benzin 50 napra elegendő.

(A cikk eredetileg a G7 szombati hírlevelében jelent meg, amelyre itt lehet feliratkozni.)

Kövess minket Facebookon is!