Adat
Nézd meg, hogy mennyien szavaztak a településeden
Van, ahol már 90 százalékos a részvétel, máshol alig lépte át a 10 százalékot. Felcsúton kifejezetten aktívak a választók.
Budapesten kétharmadával, a legkisebb településeken felével nőtt a részvétel
A választási hajlandóság minden településtípus esetében megugrott 2022-höz viszonyítva, ám a legkisebb községekben a növekedés mértéke elmaradt a többi településhez képest.
Tisza-győzelmet áraz a Polymarket, de érdemes-e hinni neki?
Az előrejelző piac szerint a Tisza Párt a választás esélyese. De jól jelezte-e előre a régió győzteseit a Polymarket az elmúlt években, és teljesülnek-e most a hatékony piaci működés feltételei?
A nagy drágulás nem tett jót a tojásfogyasztásnak
A drasztikus áremelkedés eredményeként jelentősen csökkent az elmúlt években Magyarországon az egy főre jutó tojásfogyasztás.
Megnéztük, hogy a kihúzott számok alapján manipulálják-e az ötös lottót
3, 15, 29, 75, 77. Mostanáig ezek a leggyakrabban kihúzott számok az ötös lottón. A hármas másfélszer több esetben került elő a sorsológömbből, mint a legritkábban kihúzott 88-as.
Románia megelőzött minket egy fontos egészségügyi mutatóban
Romániában 2023-ban lakosságarányosan már kevesebb ember halt meg megelőzhető vagy kezelhető betegségek és állapotok miatt, mint Magyarországon.
Leálltak a gázszállítások Ukrajna felé, de nem a kormány miatt, hanem mert nem veszik
Bár lenne lehetőség szállítani, és a piaci szereplők fizettek is ezért, az ukránok egyszerűen nem vesznek gáz.
Tényleg túllőtte a rezsistopot a kormány
A háztartások csak az elmúlt 120 év második legenyhébb januárjában használtak fel kevesebb gázt, mint amennyit most kifizetnek majd.
Alig csökken a Magyarországról Ukrajnába szállított gáz mennyisége
A hazai betárolást is fel kell gyorsítani, de egyelőre a készleteink még csökkentek is.
2006 óta először nem örülhet a Fidesz a választás előtti munkanélküliségi adatnak
Nehezebben büszkélkedhet a kormánypárt a friss munkaerőpiaci adatokkal, mint négy, nyolc vagy akár tizenkét éve. 2010-ben pedig a rekord-munkanélküliség is segíthetett az első kétharmad elérésében.









