Tarlós István

Megválasztották Szijjártó utódját a győri egyetemi alapítvány kuratóriumában
Hetzmann Béla, az állami tulajdonú Rába elnök-vezérigazgatója váltja a külügyminisztert.
Tarlós István cáfolta, hogy a MÁV-tól a Forma–1-hez igazolt volna
Budapest volt fideszes főpolgármestere azt mondta: november 3-án jelezte, hogy nem vállalja a felügyelőbizottsági elnöki tisztséget a Hungaroring Sport Zrt.-nél.
Lemondások: Tarlós is távozik, ő a MÁV igazgatótanácsából
A volt főpolgármester családi okokkal magyarázta lapunknak a lépését, mint mondta: semmi köze Palkovics távozásához vagy Lázár térnyeréséhez.
Szijjártó Péter havi 1,5 millióért kuratóriumi tagja a győri egyetemet fenntartó alapítványnak
Tarlós István volt főpolgármester havi egymillió forintért vezeti a felügyelőbizottságot.
Nem ma kezdődött, hogy az állam lenyúlja Budapest vagyonát és jogköreit
A főispánokról szóló salátatörvénnyel együtt államosítottak négy fontos budapesti közterületet is. Megnéztük, mi mindent vett el az állam a fővárostól az elmúlt 12 évben és kiderült: a tereken kívül...
Majdnem bezúzták, ma már újra a NER-nek termeli a százmilliókat
Öt éve Simicska-tulajdonban még bontották az oszlopait, most Mészáros Lőrinccel újra rekordokat dönt az Orbán-Simicska háború emblematikus cége.
Karácsony és Tarlós megköszönték egymásnak a 3-as metrót
Habár pár hónappal ezelőtt Tarlós István még keményen kritizálta az utódját, most nyoma sem volt semmilyen ellenségeskedésnek. A volt és a jelenlegi főpolgármester közösen adták át a 3-as metró új...
Tarlós: Csecsemőként felsírtam volna, ha Márki-Zayról álmodom
A volt főpolgármester az óbudai Fidesz rendezvényén beszélt élcelődve az ellenzék miniszterelnök-jelöltjéről, de szó volt Karácsony Gergelyről is.
Tarlós: Álnokság Tarlós-korszakról beszélni a zuglói parkolási ügyben
A volt főpolgármester szerint hamisan sejtet összefüggéseket Karácsony Gergely.
Kövess minket Facebookon is!