Megválasztották Szijjártó utódját a győri egyetemi alapítvány kuratóriumában

2023. április 7. – 13:32

Megválasztották Szijjártó utódját a győri egyetemi alapítvány kuratóriumában
Hetzmann Béla, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány új kuratóriumi tagja – Fotó: Széchenyi István Egyetem
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

A győri Széchenyi István Egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriuma április 6-i ülésén egyhangúlag Hetzmann Bélát, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóját választotta meg új tagjának. A döntés azért vált szükségessé, mert Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter február 15-i hatállyal lemondott kuratóriumi tagságáról.

Győr fideszes polgármestere maradhatott a kuratóriumban, és maradt is. Dézsi Csaba András február közepén a Telexnek nyilatkozta, hogy tovább akarja folytatni a munkát, s csak akkor mond le – Szijjártóhoz hasonlóan – ha jogi akadálya van a tagságának.

A győri egyetem kuratóriumában Szijjártó távozása után is országosan ismert arcok maradnak, itt lett elnök a miniszteri lemondása után Palkovics László; tag Budapest volt főpolgármestere, Tarlós István, valamint a Magyar Pedagógus Kar jelenlegi elnöke, Horváth Péter.

Szijjártó helyére érkező Hetzmann a Rába Járműipari Holding Nyrt.-nél az igazgatósági elnöki pozíciót 2020, míg a vezérigazgatói tisztséget 2021 óta tölti be. A cég egyébként tőzsdei társaság, de részvényeinek 54,34 százaléka az állami N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. tulajdonában van, míg 20 százaléka az egyetem alapítványáé. Hetzman Irányításával megkezdődött, illetve folyamatban van a Rába Csoport átfogó reorganizációja, írják az egyetem által kiadott sajtóközleményben.

Más egyetemeknél is most történnek a tagcserék a lemondott miniszterek helyére, erről ebben a cikkünkben részletesen is írtunk.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!