Sulyok Tamás
Sulyok Tamás: Magyarország Izrael legjobb barátja Európában
A köztársasági elnök csütörtökön telefonon beszélt Jichák Hercog izraeli államelnökkel
Lengyelországba látogatott először Sulyok Tamás köztársasági elnök
A lengyel–magyar barátság napján találkozott Andrzej Dudával.
Nem találják a nyomát annak, hogy Sulyok Tamás valóban rokonságban állna Sulyok Dezső egykori...
Az államfő korábban ezt állította. Karsai László történész szerint ennek viszont nincs nyoma a nyilvánosan elérhető adatok között.
Sulyok Tamás apja pártirodát és „zsidóbútorokat” is igényelt az elhurcolt zsidók vagyonából,...
Az államfő által filoszemitának nevezett Sulyok László a Magyar Nemzeti Szocialista Párt nevében tartott igényt a felszabaduló vagyonra.
Kossuth-díjat kapott Leslie Mandoki és a Hadik főszerepét játszó Trill Zsolt is
Sulyok Tamás államfő az Országházban tartott átadón többek közt azt mondta, magyarnak lenni egyedülálló, külön minőséget jelent.
Csak rendkívül kivételes esetekben adna kegyelmet az új köztársasági elnök
Sulyok Tamás a Mandinernek adott interjújában azt is mondta, államfő még soha nem folytatott olyan sikeres külpolitikát, mint Novák Katalin.
Sulyok Tamás hivatalosan is kitűzte az EP- és önkormányzati választást
Most először lesz egy napon a két választás, június 9-én. A kampányidőszak április 20-án indul, csak akkor lehet elkezdeni teleplakátolni az országot.
Sulyok követendőnek tartja Novák Katalin munkáját, de a nevét ő sem mondta ki
Novák Katalin és Gulyás Gergely sem ment el az új köztársasági elnök beiktatási ceremóniájára. Az ÁSZ elnöke viszont ott volt. Sulyok Tamás arról beszélt, az ő iránytűje a jog, a nemzeti egységét...
A jó államfő felemelkedésének lehetetlensége
Ritka az olyan köztársasági elnök, aki már a beiktatása előtt annyira mélyre jut, mint most Sulyok Tamás, aki szerint az apjával kapcsolatban a családi legendárium többet ér a valóságnál. Orbán...
Sulyok Tamás: Az édesapámmal kapcsolatban elhangzott vádakat nemtelen támadásnak tartom
Reagált a köztársasági elnök arra, hogy történészek szerint valótlanságokat mondott az édesapja múltjáról.









