Orvos

Közel 1000 milliárd forint uniós pénzt költhetünk a járvány után az egészségügy reformjára
Fejlesztik a háziorvosi ellátást és a szakrendelőket, a komolyabb ellátásokhoz csak a megyei intézményekben és a fővárosi centrumkórházakban lehet majd hozzájutni.
A helyzet drámai, de kitartunk, üzenik az orvosok
Ehhez pedig az emberek támogatását, biztató tekinteteit is kérik.
Meghalt még egy orosz orvos, aki korábban Alekszej Navalnijt kezelte
A 63 éves Rusztam Agisev tavaly decemberben kapott sztrókot.
Hazatérhet a magyar orvoscsapat által szétválasztott bangladesi ikerpár
Két évvel a műtét után visszatérhetnek, az orvosi csapat videócseten követi majd tovább őket.
Nyomkövetőt kapott az orvos, aki koronavírusosoknak szánt gyógyszerekkel kereskedhetett
Az ügyészség szerint nemcsak a kórházban ápolt fertőzötteket veszélyeztette, hanem azokat az egészséges embereket is, akiknek a gyógyszereket eladta.
A szerződések aláírása után meg is kezdték a rezidensek kirendelését az oltásokra és a covidos...
A kormány kibővíti a rezidensek részvételét a veszélyhelyzetben – közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság.
Újbuda polgármestere önkéntes orvosként fog dolgozni a helyi rendelőben
A korábbi kórházigazgató László Imre szerint polgármesterként és európai magyarként ez az egyetlen helyes döntés.
Miért kellett elveszítenie 4000 embert a magyar egészségügynek?
Nincsenek hősök és megalkuvók most, mindenki személyes döntést is hozott. Amit a kormány elronthatott, azt elrontott, az ellenzék magas labdát kapott, elég lesz ehhez egyetlen beteg halála. Hiába...
Hétfő éjfélig kell aláírni az új egészségügyi jogviszonyt, de vannak, akik inkább felállnak
A legtöbben csak morognak az új rendszer miatt, de a közösségi médiában olyan posztok is pörögnek, amelyek alapján nem kevesen nem hajlandóak aláírni a szerződésüket. A Szent Imre Kórház intenzív...
Műtét közben jelentkezett be a bírósági tárgyalásra egy kaliforniai orvos
Élőben közvetítették a tárgyalást YouTube-on. A bíró inkább elnapolta az ülést, amikor meglátta a hátteret.
Kövess minket Facebookon is!