A fóti orvos korábban rátámadt egy kolléganőjére, el is ítélték testi sértésért

2022. január 11. – 07:43

Másolás

Vágólapra másolva

Korábban rátámadt egy kolléganőjére, székestül nekinyomta a radiátornak és fojtogatta őt az az orvos, akiről megírtuk, hogy múlt hétvégén nem hagyta magát, amikor egy házaspár a fóti ügyeleti rendelésen rátámadt, hanem verekedésbe bonyolódott velük. A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanúja miatt indított eljárást az ügyben, a támadókat, egy férfit és a feleségét pedig gyanúsítottként hallgatták ki. Ők a gyanúsítás ellen panasszal éltek.

A Bors most azt írja: a civilben testépítéssel foglalkozó dr. Lestár Ferencnek nem ez az első olyan eset az életében, amikor balhéba keveredik, volt kolléganője, dr. Elor Judit azt állítja, hogy őt is megtámadta, és korábban több munkahelyéről is kirúgták az orvost a stílusa miatt.

„2014 pünkösdhétfőjén velem került konfliktusba. Amikor együtt dolgoztunk a dunakeszi orvosi ügyeletben, nem voltam hajlandó neki lepecsételt receptet adni, amit annyira zokon vett, hogy székestül nekinyomott a radiátornak és fojtogatott. A sofőr meghallotta a kiabálásomat, és levette rólam őt”

– részletezte a történteket a doktornő, aki ezután feljelentést tett.

Az ügyben jogerős ítélet is született: a Budapest Környéki Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú döntést, a férfit bűnösnek találták közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében és testi sértés vétségében. 1 és 6 hónap szabadságvesztésre ítélték, ezt 2 évre felfüggesztették.

Egy másik volt kollégája, Kunstár Edit szerint sajátságos a férfi modora, de szakmailag kiváló, „nem véletlenül választották meg korábban Pest megye legjobb orvosának a sok sikeres újraélesztése miatt” – mondta a nő a lapnak. Kunstár Edit hozzátette, hogy hétvégén megjelent valaki a helyszínen, aki bosszút akart állni a balhé miatt, verekedés pedig azért nem történt, mert még ott voltak a rendőrök.

A férfi főnöke, dr. Grécs László szerint mellette állnak a jelenlegi helyzetben, a panaszok többsége pedig el sem jutott hozzájuk hivatalosan.

Dr. Lestár tudja magáról, hogy milyen a híre, szerinte azt híresztelik, hogy agresszív. „Sokan megszokták, hogy ha egy orvosnak azt mondják, hogy dádá lesz, akkor azt csinálja, amit követelnek tőle, én pedig közlöm velük, hogy nem. Engem nem lehet megfélemlíteni. Ha megfenyegetnek, hogy megvernek, megölnek, az belőlem csak ellenállást vált ki. Ezt úgy adják elő, hogy nem vagyok normális, mert azt gondolják, hogy egy orvosnak meg kell hunyászkodnia” – ezt még szombaton mondta a Borsnak a fóti ügyeletet adó orvos, aki azt mondta, ez volt az első, hogy józan páciensek támadták meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!