Október 23.
Márki-Zay Péter vezetésével készül a közös kormányprogram
Közös választási listát állít jövőre a hat ellenzéki párt.
Mi van? 1956-ért is Gyurcsány a felelős? – Kovács Zoltánnál kiment a biztosíték, és zárlatos lett...
Akárhogy nézzük azt a mondatot: vagy ezt jelenti, vagy nincs semmi értelme.
Közösen demonstrál az ellenzék október 23-án a Hősök terénél
Míg az Andrássy út egyik végében Márki-Zay, a másikban Orbán Viktor fog beszédet tartani, de az ellenzéki miniszterelnök-jelölt mellett 4 másik jelölttársa, valamint az előválasztás egyéni nyertesei...
Október 23-án és halottak napján sem lesznek érvényben a járvány miatti korlátozások
Szabadon lehet látogatni az állami és egyházi megemlékezéseket.
A Békemenet szervezői egész Európának szeretnének üzenni, szerintük végső leszámolásra készülnek a...
Fricz Tamás, a CÖF kurátora tolmácsolta a fő üzenetet a Kossuth Rádióban.
Rendhagyó helyszínen lesz az október 23-i ünnepség, amihez a Békemenet csatlakozik majd
Sok résztvevőre számítanak.
Miniszterelnök úr, nem kell mindenhez érteni!
Sokezres tömeg vonult fel október 23-án, hogy kiálljon az SZFE mellett. A tüntetők közül sokan úgy érezték, hogy a kormány is tudja, hogy hibát követett el.
Joe Biden is megemlékezett az '56-os hősökről
A demokrata elnökjelölt a Twitteren írt a szabadságszerető magyarok 64 évvel ezelőtti felkeléséről.
Öregedő urak és fáklyával vonuló fiatalok – ez volt október 23. képekben
Képes összefoglalónk a zászlófelvonástól az esti SZFE-tüntetésig.
Hadházy: '56-ban az ólomgolyó volt az egészségügyi kockázat, idén a koronavírus
Hadházy Ákos és Szél Bernadett a közmédia épülete előtt tartott tüntetése rendőri intézkedéssel kezdődött, de felmerült az ellenzéki összefogás hiánya és Hadházy beszólt az egyik tudósítónak. Csak a...









