Márki-Zay Péter vezetésével készül a közös kormányprogram

2021. október 21. – 09:36

Másolás

Vágólapra másolva


Márki-Zay Péter közös miniszterelnök-jelölt vezetésével készül el az ellenzék kormányprogramja, amelyhez a Közös Alap programot használják fel, állapodott meg az ellenzéki összefogásban résztvevő hat párt és a Mindenki Magyarországa Mozgalom szerdán. A pártelnöki találkozón elfogadták az ellenzéki előválasztás eredményét, így hivatalosan is lezárult a folyamat.

Arról is döntöttek, hogy egy közös ellenzéki választási listát állítanak 2022. tavaszán, valamint közös rendezvényen emlékeznek a szabadság hőseire október 23-án Budapesten. A DK, a Jobbik, a Párbeszéd, az MSZP, az LMP, a Momentum és a Mindenki Magyarországa Mozgalom közös nagygyűlését a Hősök terénél, az Andrássy út – Dózsa György utca sarkán tartják, szombaton 16 órától.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!