Rendhagyó helyszínen lesz az október 23-i ünnepség, amihez a Békemenet csatlakozik majd

2021. október 12. – 19:07

Másolás

Vágólapra másolva

Rendhagyó helyszínen rendezik meg az idei október 23-i ünnepséget; Orbán Viktor az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út találkozásánál mondja el a rendezvények központi elemének számító ünnepi beszédét 15.30-kor.

Az MTI beszámolója szerint Kovács Zoltán államtitkár a közmédiában azt mondta, ehhez a rendezvényhez csatlakozik majd a Békemenet. Közölte azt is, hogy szerdán alakul meg az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs.

Sok résztvevőre számítanak – mondta Kovács –, ezért azt kérik mindenkitől, időben tájékozódjon a rendezvényhelyszínekről és a közlekedési helyzetről. A programokról később részletes tájékoztatást adnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!