Október 23-án és halottak napján sem lesznek érvényben a járvány miatti korlátozások

2021. október 19. – 13:52

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy az október 23-i állami és önkormányzati rendezvényeken, úgy a jövő heti mindenszentek és halottak napja alkalmából tartandó egyházi, állami, önkormányzati megemlékezésekre, temetőlátogatásokra sem lesznek érvényben a koronavírus-járvány miatti korlátozások – jelentette be Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Kovács az operatív törzs keddi ülése után tartott sajtótájékoztatót az október 23-i ünnepségsorozat programjairól. Ahogy arról a 444 beszámolt, túl sok újságírót nem hívtak meg az eseményre, így az államtitkár nagyrészt üres székeknek beszélt. Többek között arról is, hogy:

a járványügyi szakemberek és az operatív törzs álláspontja szerint korlátozások nélkül is biztonságosan lebonyolíthatók az ünnepi rendezvények.

Az államtitkár ismertette, hogy kétnapos megemlékezéssorozattal készülnek az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulójára. A központi rendezvények október 22-én, pénteken 14 órakor kezdődnek a műegyetemi emlékműnél, ahol a Rákóczi Szövetség képviselői csatlakoznak a megemlékezéshez, majd együtt vonulnak át a műegyetemi ünnepségre. Onnan 16 órakor indul el a hagyományos fáklyás menet a Bem térre, ahol 17 órakor kezdődik a megemlékezés.

Szombaton, október 23-án reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek a programok a zászlófelvonással. Délután fél 4-kor az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán felállítandó színpadnál folytatódik a megemlékezés, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond. Ide csatlakozik a 14 órakor a Műegyetemtől induló Békemenet.

Kovács Zoltán államtitkár sajtótájékoztatója 2021. október 19-én – Fotó: Soós Lajos / MTI
Kovács Zoltán államtitkár sajtótájékoztatója 2021. október 19-én – Fotó: Soós Lajos / MTI

Kovács Zoltán kérdésre válaszolva elmondta: az általa vezetett operatív törzs információi szerint mintegy 400-450 állami, önkormányzati, valamint a gyülekezési törvény hatálya alá eső egyéb rendezvény lesz október 22-én és 23-án. Azzal kapcsolatban, hogy az ellenzéki pártok is hirdettek meg rendezvényt 23-ára, Kovács azt mondta: nincs olyan információjuk, amely szerint bármilyen párhuzamosan tartott rendezvény megzavarná a központi programokat. (via MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!