Novicsok

RSS

Márki-Zay Péter pártot alapítana az EP-választásokra, Mindenki Magyarországa Néppárt lehet a neve

Legalábbis épp egy ilyen nevű szervezet áll bejegyzés alatt Hódmezővásárhelyen.

Újabb orosz gyanúsított ellen indult eljárás a Szkripal-ügyben

A gyanú szerint Gyenyisz Szergejev vezényelte le a 2018-as novicsokos mérgezést.

Körözést adtak ki Oroszországban a hazatérését bejelentő Navalnij ellen

Vasárnap indulna haza Németországból az orosz ellenzék mérgezésből kigyógyult vezetője, erre kiderült, hogy Moszkva valójában már december vége óta körözi.

Navalnij álnéven felhívta a megmérgezésében részt vevő egyik titkosügynököt, aki elmesélte, hogy...

Az orosz Nemzetbiztonsági Tanács egyik magas rangú tisztviselőjének adta ki magát, akinek az a feladata hogy kielemezze a mérgezéses műveletet.

Navalnij megmérgezése miatt több orosz hivatalnokot kitiltottak az Európai Unióból

Az oroszok tükörválaszt ígértek be.

Novicsokkal mérgezték meg Alekszej Navalnijt az OPCW szerint

Beigazolódott a német kormány gyanúja a szovjet idegméregről. Berlin szerint az ügy nem maradhat következmények nélkül.

Navalnij: Azért mérgeztek meg az orosz hatóságok, mert fenyegetést láttak bennem

Több mint kétórás interjút adott egy újságírónak az orosz ellenzéki vezető, akivel először készült felvétel azóta, hogy kiengedték a kórházból.

Navalnij állítja, Putyin utasítására mérgezték meg, de nem fél visszamenni Oroszországba

A Kreml viszont azzal vádolja a Berlinben lábadozó ellenzékit, hogy a CIA-nak dolgozik, és az életét csak Putyinnak köszönheti.

Kövess minket Facebookon is!