WHO-jelentés: A legkevésbé valószínű, hogy a koronavírus egy laborból szökött meg
Az Egészségügyi Világszervezet szerint még sokkal több kutatásra lesz szükség a vírus eredetének felderítéséhez.
Nagyon hatékonyak az mRNS-alapú koronavírus-vakcinák a terhes és szoptatós nőknél
Amerikai kutatók bebizonyították, hogy a Pfizer/BioNTech és a Moderna oltásai jelentéktelen mellékhatás mellett az anyát és a csecsemőt egyaránt védő immunitást váltanak ki.
Fizikailag is árt a gyerekek agyának, ha sokat kiabálnak velük a szüleik
Egy friss kutatás MRI-felvételeken figyelte meg olyan gyerekek agyát, akiket „keményen neveltek”.
Térben és időben is jó messze vagyunk az élet kialakulásának legbiztonságosabb bölcsőitől
Egy friss kutatás szerint hatmilliárd éve, a Tejútrendszer peremén minden adott volt a különféle létformák kialakulásához, de mostanra már a mi helyzetünk sem olyan rossz.
Kevésbé lehet hatékony a Pfizer vakcinája az elhízottaknál
Egy friss olasz tanulmány szerint az elhízottak feleannyi antitestet termelnek a második dózis után, mint az egészséges társaik.
Több mint száz éve eltűnt dinoszaurusz-lelőhelyeket fedeztek fel Erdélyben
Utoljára az első világháború előtt gyűjtöttek innen leleteket, most egy magyar vezetésű nemzetközi kutatócsoport bukkant újra a nyomukra.
A Pfizer vakcinája 94 százalékos hatékonyságú egy nagymintás izraeli kutatás szerint
Már az első adag után is 62 százalékos valószínűséggel védi meg az embert a súlyos megbetegedéstől, a második után pedig 94 százalékos valószínűséggel.
Nagyobb eséllyel lesznek depressziósok azok, akik naponta küldenek képeket magukról az interneten
A második hullám alatt kétszeresére nőtt a depresszió kockázata azoknál, akik gyakrabban küldenek magukról fotókat.
A téridő extra dimenziója magyarázhatja meg a sötét anyag létezését
Egy friss kutatás szerint egy titokzatos részecske közvetítésével, az ötödik dimenzióból érkezhet a sötét anyag.
Kutatók újabb nyomát találták annak, hogy a koronavírus denevérektől származik
A WHO szerint elenyésző az esélye, hogy a vírus egy laborból származzon.
Kövess minket Facebookon is!