Nézze meg, milyen lassan sétált a dínók királya!

2021. április 21. – 16:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Korábbi kutatások már igazolták, hogy a T-rex képtelen volt futni, most viszont kiderült:

nemcsak futni nem tudott, de ráadásul meglepően lassan is sétált

Egy új kutatás szerint, ahogy arról a CNN beszámolt, a dínók királya mindössze kb. 4,6km/órával gyalogolt, azaz egy ember is izzadság nélkül lesétálta volna.

A holland paleontológusok modellezése megcáfolta a korábbi becsléseket, melyek arról szóltak, hogy a T-rex relatíve gyorsan (vagy legalább ennél gyorsabban) sétált.

„A korábbi számítások nem vették figyelembe a T-rex farkának méretét, ami testhosszának több mint felét tette ki.”

-magyarázta Pasha van Bijlert, a kutatás vezetője. A kutatás folytatásában a T-rex maximális sebességét szeretnék majd kiszámítani. A modellezett T-rex mozgás ebben a videóban látható:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!