A magyarok negyede nem tudja, miből él majd nyugdíjas éveiben

2021. április 24. – 18:52

Másolás

Vágólapra másolva

A magyarok 27 százaléka nem tudja, miből tartja majd fenn magát a nyugdíjas éveiben, 21 százalék pedig attól fél, hogy a családjára kell majd támaszkodnia ~ írja az OTP Nyugdíjpénztár kutatása alapján a Napi.hu.

A 36-39 közöttiek közel egyharmada tartattól, hogy nem tudja majd fenntartani magát. A megkérdezettek 50 százaléka tartja nagyon fontosnak, hogy idős korában saját maga számára teremtse meg az anyagi feltételeket, 28 százalékuk pedig attól is tart, hogy gyerekeikre, unokáikra kell majd támaszkodniuk.

„A kutatásunk és a tapasztalataink is megmutatták, hogy a magyarok számára nagyon fontos, hogy idős korukban is megőrizzék anyagi függetlenségüket, ne terhet jelentsenek a családjuk számára, hanem éppen ellenkezőleg, mind életvitelükkel, mind tapasztalatukkal példaképek lehessenek a gyerekeik, unokáik számára”

– mondta Horpácsi Krisztina, az OTP Nyugdíjpénztár főosztályvezetője.

Horpácsi azt is megemlítette, hogy időskorban nem csak a hosszú évek munkája után járó nyugdíjból lehet megélni, hanem már az aktív korban megkezdett folyamatos öngondoskodással is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!