Minden ötödik ember haláláért a légszennyezés lehet felelős
A fosszilis tüzelőanyagok 2018-ban 8 millió ember halálát okozhatták, ami jóval magasabb a korábbi becsléseknél.
A kisbabák már az anyaméhben megkapják a koronavírus elleni antitesteket
A vizsgált esetekben egyik csecsemő sem kapta el a koronavírust.
Új baktériumfajt talált egy magyar kutató, hogy válaszolni tudjon kislánya kérdésére
A Szent István Egyetem kutatója egy görögországi nyaralás után kezdett el vizsgálni egy szívószálat, amit kislánya talált a parton.
Vállalhatatlan terhet viselnek a tanárok a koronavírus-járvány miatt
Majdnem minden ötödik pedagógus elkaphatta a vírust, miközben a szülők több esetben is fertőzött gyerekeket engedtek vissza az iskolákba. Ennek ellenére a tanárok közel fele továbbra is frissnek...
A legrosszabb forgatókönyvekben olvad olyan gyorsan a jég, mint most a valóságban
Az olvadó jég hozzájárul a tengerszint emelkedéséhez és a vizek felmelegedéséhez.
A természetben előforduló változatoknál négyszer keményebb fémeket hoztak létre egy laborban
Az így készült érmék szinte teljesen ugyanúgy viselkednek, mintha hagyományos fémből készültek volna.
Hónapokkal az olimpia után érheti el Japán a nyájimmunitást
Az Airfinity nevű brit kutatócég becslése alapján októberre tudnának elég embert beoltani, jóval később, mint azt tervezték.
Ha azt akarjuk, hogy az emberek beoltassák magukat, vegyük ki a képletből a politikát
Mit gondolnak a magyarok az oltásokról, és mekkora az oltásellenesség? Egy keddi online meetupon szó esett többek közt a mainstreambe ugró oltásellenesekről, a csak magukban bízó emberekről és a jó...
Az első eredmények alapján a brit és a dél-afrikai variánsok ellen is hatásos lehet a Pfizer...
Ugyanakkor az eddigi teszteredmények nem fedik le az összes módosulást.
Hamarosan állatokon tesztelhetik a magyar fejlesztésű tömeglélegeztetőt
A lélegeztető akár ötven ember ellátására is alkalmas lehet.
Kövess minket Facebookon is!