Környezetszennyező körforgásban vándorolnak a világ körül a mikroműanyagok

2021. április 13. – 11:48

frissítve

Környezetszennyező körforgásban vándorolnak a világ körül a mikroműanyagok
Egy kék mikroműanyag-részecske mikroszkopikus képe. Forrás: Janice Brahney / Cornell University

Másolás

Vágólapra másolva

Az utóbbi években egy sor kutatás bizonyította már, hogy a mikroműanyagoknak komoly hatása van a Föld élővilágára, egy friss tanulmány szerint pedig tényleg érdemes lehet foglalkozni a problémával, az apró részecskék ugyanis látszólag saját körforgása van, és a légkörben vándorolva teljes kontinenseket szelnek át – írja a CNN.

A Proceedings of the National Academy of Sciences szaklapban megjelent tanulmányban a kutatók az elmúlt időszakban megjelent kutatások nyomán indultak el, melyek rámutattak arra, hogy a légkörben zajló folyamatok nagyban hozzájárulnak a mikroműanyagok vándorlásához. A kutatók különféle vizsgálatok és modellek segítségével azt próbálták kideríteni, hogy mi lehet a legvalószínűbb forrása a légkörben szálldogáló mikroműanyagoknak.

A kutatók ehhez 2017 és 2019 közötti, az Egyesült Államok nyugati részéről származó adatokat vizsgáltak meg, és azt találták, hogy évente nagyjából 22 ezer tonna mikroműanyag kerül a levegőbe az országban. Ennek elsődleges forrását a szárazföldi forgalom jelenti, a járművek ugyanis elősegítik a földön található mikroműanyagok levegőbe jutását. Az óceánokban ugyancsak zajlik hasonló folyamat, ott a hullámok és a szél emelik fel a vízfelszínen képződő műanyagszigetek tartalmát, de hasonlót figyeltek meg nagyvárosokban, és termőföldeken is.

A tanulmány szerint a levegőbe jutott részecskék aztán akár majdnem egy hétig is szállhatnak, így megfelelő körülmények mellett óceánokat, vagy teljes kontinenseket szelhetnek át. A kutatók szerint

  • a szárazföldi szennyezésnek többek közt az Egyesült Államok, Európa, a Közel-Kelet, India és Kelet-Ázsia a melegágya,
  • az óceáni a fejlett partmenti területekre jellemző,
  • a földművelésből származó szennyezés pedig Észak-Afrikában és Eurázsiában jelenik meg.

A kutatók szerint az anyagok körforgását hajtó biogeokémiai ciklusokhoz hasonlóan a műanyagok is sajátos, meghatározható tulajdonságokkal rendelkező körforgásban vándorolnak a világ körül. Ugyan a lebomló polimerek terén történtek már előrelépések, a tanulmány szerzői úgy vélik, hogy a nem lebomló műanyagok tovább fognak keringeni a Föld légkörében.

Arra egyelőre nem érkezett bizonyíték, hogy a mikroműanyagok fenyegetést jelentenének az emberekre, de a kutatók kiemelték, hogy elképzelhető, hogy egyelőre nem ismert, negatív hatásaik lehetnek a bolygó ökoszisztémájára és az egészségünkre. A kutatók szerint pont emiatt fontos lenne jobban odafigyelni a műanyaghulladék kezelésére, illetve az óceánban fellelhető műanyagok rendszerből való eltávolítására.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!