Nem is olyan régen olvashattak a Telexen arról, hogy a kék szín valójában a természet legnagyobb átverése, az pedig már abból a cikkből is jól látszott, hogy a színek kérdése mennyivel összetettebb annál, amilyennek elsőre tűnik. Hasonló példákat bőven lehet még találni a természetben, emberi szemmel nézve például egészen érthetetlennek tűnik, hogy miért rikító narancssárga-fekete csíkos a tigrisek bundája,
a prédájuk elől viszont meglepő módon pont ez takarja el őket tökéletesen, az általuk hajkurászott patások ugyanis narancssárga helyett zöldnek látják őket.
Ez annak a következménye, hogy az emberek színlátása alapesetben trikromát, vagyis háromféle csap (kék, zöld, illetve piros fényre reagáló) van a szemünkben, így megbízhatóan képesek vagyunk megkülönböztetni a narancssárga bundát a zöldtől. A legtöbb emlős, így a tigrisek prédájául szolgáló szarvasok, vaddisznók és egyéb patások látása viszont dikromát: csak kétféle csap van a szemükben, így nehezen tudnak különbséget tenni a zöld és a piros árnyalatai között.
A University of Bristol kutatói éppen ezzel a példával demonstrálták a színek hatását a természetben előforduló álcákra, az eredményeiket a Journal of the Royal Society Interface szakfolyóiratban közölték. A kutatók egy gépi tanulásos algoritmus segítségével szimulálták, hogyan néz ki a világ egy dikromát látással rendelkező élőlény számára, hogy rájöjjenek, ebben az esetben melyek lehetnek az ideális rejtőszínek. Ebből pedig többek közt az is kiderült, hogy bár számunkra a tigris kilóg a környezetéből, egy szarvas szinte ugyanolyan zöldnek fogja látni, mint az őt körülvevő fákat.
A kutatók megállapításai szerint bizonyos esetekben előnyös lehet a dikromát látás, ám minden ilyenre több olyan eset is jut, ahol egyértelműen hátrányt jelent a trikromáthoz képest. A kutatócsoport végül arra a megállapításra jutott, hogy miután a legtöbb emlős látása dikromát, nem tudnak megbízhatóan különbséget tenni a narancssárga és a zöld szín között,
szóval igazából szinte semmilyen előnye nem származna abból egy állatnak, ha zöldre változtatná a bundája színét, hogy jobban álcázza magát a dzsungelben.
Ahogy azt a kék szín esetében már taglaltuk, a pigmentek előállítása nem egyszerű feladat. A vöröses, illetve a fekete pigmentek gyakoriak az emlősöknél, a zöldekhez viszont számottevő biokémiai változásokra lenne szükség, miközben nincs okuk arra, hogy megváltoztassák a színüket. A természetben egyébként a lajhár az egyetlen olyan emlős, amelynek zöld a bundája, és ez is csak annak az eredménye, hogy ezek az állatok szimbiózisban élnek a szőrzetükben megbújó algákkal.
A kutatók szerint így a kérdés valójában nem az kéne, hogy legyen, hogy miért narancssárgák a tigrisek, hanem az, hogy az egyértelmű evolúciós nyomás ellenére miért nem fejlődött ki a trikromát látás a prédájuknál. A méhlepényes emlősök őseinél még megvolt a kiterjedtebb színlátás, csak menet közben veszett el valahol az évmilliók alatt. Az erszényesek viszont például a mai napig jellemzően trikromátok, a madarak és a halak pedig tetrakromátok, vagyis négy különböző csatornájuk van a színlátásra. Egy kutatás szerint ennek hátterében az állhat, hogy az éjszakai életmód kedvezett a harmadik csaptípus elvesztésének, rossz fényviszonyok mellett ugyanis a dikromácia előnyös is lehet.
