75 éve, 1949 novemberében még csak sejteni sem lehetett, hogy futballtörténeti esemény történik a Róma közelében lévő civitavecchiai menekülttáborban. Az akkor már február óta az országban élő Kubala Lászlót ugyanis ekkor regisztrálták hivatalosan, miután elkeseredettségében az is megfordult a fejében, hogy az olasz fővárosból Amerikába megy. Mintegy utolsó esélyként csatlakozott a hozzá hasonló focista menekültekből álló Hungária FC-hez. Ez a formáció, amiben helyet kapott egykori vasasos, MTK-s, fradista, addigra már jó néhány meccset játszott Olaszországban, voltak figyelemre méltó eredményei, az AS Roma legyőzése például. Kubala, valamint jó barátja, a szintén válogatott Marik György érkezése hatalmas erősítést jelentett a csapatnak.
Az akkor 22 éves, magyarul és szlovákul egyaránt beszélő Kubala addigra már két válogatott mezében is játszott. Budapesten született, a Ganz nevű egyesületben ismerkedett meg a játékkal, majd a Fradiban húzott le egy szezont kitűnő mutatókkal. 1946-ban, a magyar katonai behívó elől meglógva, Pozsonyban a Slovan játékosa lett. A csehszlovák válogatottban hat meccset kapott, amiken négyszer volt eredményes. Családot alapított, elvette az edzője húgát, Anna Viola Daučíkot.
Ha nem hívják be ott is katonának 1948-ban, akkor valószínűleg továbbra is a csehszlovákokat erősíti, de mivel megtették, ismét visszatért Budapestre. A Vasas egy házat ígért neki, a klubjában is jól ment neki, húsz meccsen tíz gólt szerzett, ezért a magyar válogatottban is bemutatkozott, háromszor is bizalmat szavaztak neki.
1949. januárban, ahogy megszületett az első fia, Branko, és ahogy kezdte érezni, hogy egyre nehezebb lesz átlépni a határt, döntött: ha európai futballkarriert akar, akkor mennie kell. Ahogy a klubja megkezdte a tavaszra a felkészülést, négyen elhatározták, hogy elhagyják az országot. Egészen különleges, egyben kifejezetten veszélyes módját választották a szökésnek. Január 28-án szovjet katonának öltöztek, és egy szovjet katonai teherautót szerezve mentek át a határon Ausztriába, a raktérben vagy 25 magyar menekültet szállítva. Vodkát locsoltak egymás ruhájára, eljátszották, hogy részegek, a magyar határőrök undorodva néztek rájuk, nem foglalkoztak velük, így azokkal sem, akiket szállítottak.
„Két kilométert sem haladtunk osztrák földön, amikor egy kis hídhoz értünk. A teherautó úgy, ahogy volt, velünk és a többi menekülttel együtt, egyszerűen beszakadt a folyóba. Lebegtünk ég és föld között, a hátunkon cipeltük ki az asszonyokat, akik olyan rémültek voltak, hogy az alvó gyereküket is ottfelejtették az autóban”
– emlékezett vissza a Pesti Riportban.
Egy olasz embercsempész elvitte őket Innsbruckba, ahol próbáltak segítséget kérni, de miután bementek egy házba, rájuk hívták a rendőrséget, és Kubalát letartóztatták. Mondta magának a zárkájában, ha már nem akart katona lenni sem a cseheknél, sem a magyaroknál, majd lesz börtöntöltelék Ausztriában. Aztán váratlanul odament hozzá egy rendőr, és megkérdezte tőle, hogy ő az a Kubala-e, aki focizott a csehszlovák válogatottban. Igennel felelt. A rendőr imádta a játékát. Adott neki egy útlevelet, amin Ladislao Kraus volt a neve, és szabadon engedte.
Mi több, azt is javasolta neki, hogy síelőnek álcázza magát, színleljen részegséget, és az olasz határon majd így menjen át. Az újabb álcázás sem okozott neki gondot. Ott azonnal híre ment, hogy csapatot keres. Már február elején írtak róla az újságok, és arra is utaltak, hogy olasz gyökerei vannak, ami nem volt igaz. Tárt karokkal fogadták volna bárhol a játéktudása miatt, de a disszidálás miatt a magyar szövetség nem adta ki a játékjogát. Sőt, az MLSZ példát akart statuálni, mert a vágyott nyugati karrier és a pénz miatt még jó sokan tervezték, hogy nem maradnak az országban. A Vasas megelégedett volna négyéves eltiltással, a szövetség példátlan szigorral akart lesújtani, és örökös eltiltást szabtak ki rá.
A klubok ugyan egymással versengtek, ki tudja leigazolni, hivatalosan egyikük sem merte alkalmazni, mert féltek a FIFA szigorú büntetésétől. A Torino elnöke, Gianni Agnelli azt szerette volna, hogy az akkor szinte verhetetlen sztárcsapat játékosa legyen, de ő sem mert lépni. Meghívta viszont egy lisszaboni meccsre, amire nagy szerencséjére nem ment el. A csapat repülője ugyanis hazafelé jövet 1949. május 4-én lezuhant, és a legnagyobb sztárok egytől egyig meghaltak. Így maradt ki Kubala a futball egyik legnagyobb katasztrófájából.
Ha nem lesz beteg az öt hónapos kisfia, akkor lehetséges, hogy eleget tesz a meghívásnak, de már szerette volna látni a családját, akik időközben a határokon átjutva követték őt. 1949 nyarán várta, hogy a sorsa jóra forduljon, és hagyják focizni, de továbbra nem engedték. A Pro Patriában játszott néhány edzőmeccset, de hivatalosat nem, ezért jobb híján az észak-olaszországi Bustóból délre ment, és csatlakozott a Hungária FC-hez.
Így legalább edzésben tudott maradni, ismerőseivel együtt készülhetett a nagyobb kihívásokra. Ezt a csapatot magyar játékosügynökök szervezték, ők kötötték le a meccseiket, a sógora, Ferdinand Daučík pedig, akinek már volt rutinja a felkészítésben, az edzője lett. (Daučík 1934-ben a vb-ezüstérmes csehszlovák csapat tagja volt.) Mivel általában telt házas meccseken léptek pályára szerte Olaszországban, legalább pénzük volt, ha már bajnokságban nem játszhattak.
A Hungária összekovácsolódott, Luxemburgban, a Saar-vidéken is megfordultak, a spanyol bajnokság végén meghívták őket az országba, és 1950 nyarára lekötöttek jó néhány meccset. Az elsőt mindjárt a Real Madriddal. Nevezetes dátum lett 1950. június 4-e, mert Kubala két góljával a csapat 4:2-re kikapott ugyan a Realtól, de meggyőző és virtuóz játékát látva felkeltette a klub érdeklődését.
Ezt az érdeklődést csak fokozta, hogy a Hungária a vb-re készülő spanyol válogatottat Kubala és Marik góljával 2:1-re megverte néhány nappal később Madridban. Ez volt a Hungária összeállítása: Monsider – Vinyei, Szegedi, Török – Majtényi (Rákóczy), Hrotkó – Turbéki, Kubala, Ottó, Marik, Arandelovics (Licker). A június 14-i visszavágón is vezettek a félidőben, aztán elfáradtak (egyes beszámolók szerint szándékosan), és kikaptak 6:3-ra. Kubala természetesen akkor is betalált, kétszer is.
A Real akarta Kubalát, akinek viszont volt egy feltétele, a sógorát szerette volna edzőnek, ha már a Hungáriát olyan jól összerakta. Ezt nem teljesítették, és egy spanyol játékosügynök, Josep Samitier végül a Barcelonához vitte el, ahol szívesen látták edzőként Daučíkot is.
Játszani azonban a következő szezonban sem tudott az eltiltás miatt. Az ország vezetője, Franco tábornok határozott fellépése után kapott játékengedélyt a FIFA-tól, így 1951. szeptemberben mutatkozhatott be a katalánoknál, és akkor folytatódott egészen kivételes karrierje. Az Espanyol ellen az első meccsen veszítettek egy góllal, a Bilbaót az ő góljával verték meg 1:0-ra. A Real Madrid ellen nem lehetett a csapatban, kikaptak 5:1-re, de egy hét múlva a Celta Vigót úgy verték 6:1-re, hogy ötször volt eredményes.
A népszerűsége 1952. február 10-én szökött az egekbe, mert felállított egy mindmáig megdöntethetetlen rekordot: úgy verték meg 9:0-ra a Sporting Gijónt, hogy hétszer talált be. A Marca minden évben kiadja a spanyol bajnokságról szóló könyvét, és erre a meccsre minden évben kitérnek. Lionel Messi később Kubala sok rekordját átadta a múltnak, de ezzel ő sem boldogult.
1952-ben meg is nyerték a spanyol bajnokságot és a kupát is. A Real fanyalogva nézte, hogy lemaradt arról a játékosról, aki az ötvenes évek elején a legnagyobb hatással volt a spanyol futballra. És aki miatt 100 ezres stadiont kellett felhúzni, mert annyian látni akarták, hogyan ér a labdához, hogyan cselez, és hogyan lövi a gólokat.
1954-ben mutatták be róla azt a filmet (Los ases buscan la paz), amiben felelevenítették addigi élettörténetét, a szökését a Vörös Hadsereg elől épp a hadsereg egyenruhájában. A főszerepét ő játszhatta el, a sármja ugyanis jól mutatott a filmvásznon is, sorozatokban is kapott szerepeket. Itt meg lehet nézni egy részletet a filmből.
Kubala játszott a spanyol válogatottban is, de az 1962-es világbajnokságon nem léphetett pályára, mert megsérült. (Puskás Ferencre viszont számíthattak a spanyolok.) Az 1960-as BEK-döntőben már Kocsis Sándorral és Czibor Zoltánnal együtt játszott a Barcelona színeiben, de a Benfica ellen kikaptak 3:2-re. (A Benfica edzője Guttmann Béla volt.)
A négyszeres bajnok, ötszörös kupagyőztes Kubala úgy lett a klub legendája, és áll a szobra a Barcelona stadionja előtt, hogy sem nagy tornát, sem BEK-et nem nyert. 1999-ben a szurkolók az évszázad legjobb Barca-játékosának választották, miközben Johann Cruyff is megfordult a csapatban, hogy más nagy sztárt ne is említsünk. A spanyol játékosok rangsorában a második lett Alfredo Di Stéfano mögött.
Edzőként is remekül teljesített, a Barcelona mellett a spanyol válogatottat is vezette, 68 meccsen ült a kispadon, ott volt az 1978-as argentínai világbajnokságon és az 1980-as olaszországi Európa-bajnokságon is. Az 1992-es barcelonai olimpián a szakmai stáb tagja volt, és itt, 65 évesen nyerte meg első nemzetközi döntőjét: és a lengyelek ellen 3–2-re nyertek. Elszegődött még Paraguayba, de már nem koronázta siker a munkásságát. 2002 májusában, 74 évesen halt meg Barcelonában, ott is temették el. Itthon a Vasas akadémiája viseli a nevét.
