A 125 kilométer hosszú osztrák-magyar alpannonia az alpesi hegyekből indul, és a magasdombos vidéken át a pannon síkságra vezet. Leteszteltük, végigjártuk.

Körös-körbe hatalmas hegyek tornyosultak, úgy éreztem magam, mint egy törpe Pataki Attila, aki a Kör közepén állok című slágert dúdolja elcsukló hangon a kosárlabda-válogatott tagjainak gyűrűjében.

Az a szokás, hogy a Szlovénia legmagasabb hegyét először megmászó túrázóknak a csúcson el kell tűrniük, hogy társuk a kötéllel elfenekelje őket.

Lihegve felnéztem arról a kis sápadt körről, amit a fejlámpám a hóra vetített. A ritkás levegőben alacsonyan lebegett a Hold, hihetetlen, véres-tojássárgás színben. Mintha egy életunt, gyulladt szem...

Irány a zöld szakadékok között Godalandba, majd át az Eyjafjallajökull hóval borított friss láváján a vízesések paradicsomába.

Azt hiszem ilyen zord és barátságtalan hegyvidéket még sosem láttam. Nem véletlenül adták neki a nevét.

Az ösvény a néhol húsz méter mély és egy méter széles Mostnica-kanyon tetején halad, a mélyben vadul csobog a türkiz patak.

Felérni a csúcsra nagyon jó, de lejönni onnan maga a boldogság.

Gyilkos banánsör, esernyővel lófráló szuahéli hegyi vezetők, ijesztő szédelgés a Lávatoronynál. Első rész.