Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
A makarskai riviéra felett 1500 méterrel különleges formavilágú, kopár, sziklás fennsík terül el: a Biokovo. Fel lehet jutni kerékpárral és autóval is, de igazán megismerni csak túrázva lehet. Pontosan ezt tettük.
Pezsgő, turistákkal teli mediterrán kisváros, ingyenes strandokkal, kristálytiszta tengervízzel, vitorlásokkal – ez Makarska, Horvátország egyik legnépszerűbb üdülővárosa. Különlegességét a többi nyaralóhelyhez képest az adja, hogy mintegy három kilométerre a parttól hatalmas, kopár sziklafalak szöknek fel 1500 méter magasba, grandiózus kulisszát szolgáltatva a városnak.
A 25 kilométeren át a tengerpart mellett húzódó magas sziklafal a Biokovo nevű hegységhez tartozik. A Biokovo egy pompás, kiterjesztett szárnyú sasnak tűnik a tengerről a helyiek szerint, ami kőszárnyaival oltalmazza az időjárás viszontagságaitól Makarskát, az ország egyik legmelegebb helységét. A meredek sziklaperemen túl különleges, szinte földöntúli világ kezdődik: Biokovo lyuggatott, kopár karsztfelszíne. Az, hogy milyen ez a bizarr sziklavilág, és milyen mozogni benne, túravideónkból kiderül:
Ez a holdbéli táj a tenger felől teljesen láthatatlan marad, és csak akkor lehet megismerni, ha felmegyünk rá. Pontosan ezt tesszük, mert a hullámzó tengert bárhol meg lehet nézni, de ilyen, mészkőbe dermedt sziklahullámzást nagyon kevés helyen látni a Földön. A fennsíkra fel lehet jutni kerékpárral, motorral és autóval is, de igazán megismerni csak gyalog, túrázva lehet.
Az élet úgy hozta, hogy hármunknak a Horvát Turisztikai Közösség és a Horvát Hegymászó Szövetség helyi szakosztályának vendégeként van szerencsénk néhány napot a fennsíkon tölteni. Antišával, a Szövetség helyi elnökével igazi old school módon vásárolunk be a túrára egy boltban: mindenki hátizsákjába két kilós kenyér és egy rakat fémkonzerv kerül, másfél liter víz társaságában, alig tudjuk lezárni. Mivel előző nap este említettem, hogy kedvencem a burek, egy pékségben kapok belőle egy jó nagy, zsíros, sajtos példányt, az is van vagy fél kilós. Bármi is legyen odafönt, éhen nem fogunk halni, állapítom meg.
Eredeti tervem szerint észak-nyugat felől, Bast faluból kapaszkodnánk fel a fennsíkra, de Antiša azt mondja, hogy túl hosszú az út, és nagy eső várható, inkább menjünk fel kocsival a fennsíkra a Vošac menedékházig, és onnan gyalogoljunk át a másikig, a Lokvához, aztán majd meglátjuk. Így is történik.
A menedékház (teljes nevén Planinarski dom 'Toni Roso' Vošac) nem üres, amikor odaérünk, ketten aludtak benne, épp reggeli készül. A kis kőház a Vošac 1421 méteres kopár tetején áll. Mivel ez a csúcs van szinte a legközelebb légvonalban a tengerhez, a teraszról nagyszerű kilátás nyílik a nagy víz és a szigetek irányába. A házikó a második világháború után épült katonai célokra, aztán évtizedeken át pusztult, míg a hegymászó egyesület tagjai fel nem újították. Két hálószoba, étkező, tároló, WC, villany és két ciszterna található benne ivóvízzel. Nevét egy fiatal alpinista után kapta, aki az Alpokban halt meg.
A fennsíkon még három menedékház található. Az egyik egészen közel áll, nemsokára el is megyünk mellette. A Planinarski dom pod Vošcom (Menedékház a Vošac alatt) most még nincs nyitva, épp felújítják, de már az ősszel meg lehet szállni benne. A biokovói túrázás népszerűvé válását jelzi, hogy itt már ötvenen is meg tudnak majd szállni, valamint étel és ital is kapható majd benne.
Antiša ki akar tenni magáért, ezért egy szakaszon nem a kijelölt úton visz, hanem a tenger felé eső sziklaperemen. Elvileg itt sem lehet eltévedni, hiszen balra a tenger, jobbra a fennsík, de a sok kis bukkanón, mini völgytölcsérben hamar elkavarodhat bárki. Az ormokon tényleg olyan érzésem van, mintha egy gigantikus sziklasas fején állnék: kétoldalt a két hatalmas sziklafal a kiterjesztett szárny, a menetszélről a tenger felől érkező friss levegő gondoskodik, és előttem a hatalmas űr, a tenger 1500 méter magasból.
Délkelet felől mogorva, szürkésfekete felhőzet közeledik távolról dörögve. Jobbnak látjuk beljebb menni a kitett sziklaperemről, nehogy nyakon csapjon egy kósza villám. A Vošac és a Lokva menedékházat összekötő jelölt út sokkal jobban járható, mint a sziklaperem zergékre szabott kövei, de azért a magyar Kéktúránál még mindig jóval kövesebb, bokatörőbb. Nem véletlenül emlegettem fel a hazai Kéktúrát, ugyanis ez a jelölt ösvény, amin a következő menedékház felé sietünk az eső elől, a horvátok kéktúrájának, az Isztriától az albán Skodráig húzódó Via Dinarica Blue Trail hosszútávú túraútvonalnak az egyik szakasza.
Sajnos az esőt nem sikerül megúsznunk, az utolsó fél órában közepesen áztató zuhanyt kapunk a nyakunkba. Így érünk a következő menedékházhoz, név szerint a Planinarska kuća „Slobodan Ravlić” na Lokvi-hoz. A hegymászó klub a tenyerén hordoz minket úgy látszik, mert egyik tagjuk, Mahmut „véletlenül” már a házban vár minket, Boa nevű kutyájának társaságában. A kályha begyújtva, a főzőn marhapörkölt rotyog, és még egy kis orahovac (barnás színű diólikőr) is akad. Gyorsan el is felejtjük a zivatart.
Mire az ebéd lecsúszik, meg is száradunk, kint pedig elvonul a zápor. Irány a Motika – adja ki a jelszót Antiša. Mint kiderül, a Biokovo egyik legszebb csúcsa a cél, amit kapa formája miatt neveztek el Kapa-csúcsnak. A fennsík belsejében megyünk tovább, továbbra is a Via Dinarica útvonalát követve. Ez a Biokovo népszerűbb részeitől távolabb eső terület, túrázóval nem is találkozunk. A felhők gyorsan sietnek a fejünk felett, hol napos-kék az ég, hol fátyol fehér.
A holdbéli táj érzete itt a legerősebb. A karsztos mészkőfennsík kőbe dermedt hullámait kisebb csúcsok százai, töbrök, víznyelők ezrei rajzolják ki. A kopasz, sziklás, több tízméteres töbörperemek összeérnek egymással, a mély tölcsérek között keskeny gerincélek húzódnak, sokszor ezeken kanyarog a jól kijelölt, de sziklás-ugrálós ösvény.
Sok tölcsér mély aknában folytatódik, a legnagyobb barlang 620 méter mély. Némelyik belsejében sokáig megmarad a hó és a jég. A leghíresebb jéggödrök a Biokovo keleti oldalán találhatók. Régen jeget bányásztak belőlük, öszvéreken vitték Makarskába, és ott adták el szállodáknak.
A töbrök mélyén minierdők, kisebb fenyőligetek – ahol tovább marad meg a víz, zölden, ahonnan elpárolgott, ott kiszáradva. Egy-egy kiszáradt ligeten áthatolva, a fák göcsörtösen nyújtózkodó ágai között konkrétan egy fantasy filmben vagy gonosz meseerdőben érezzük magunkat.
A Biokovo a görög aranykorban Adrion néven futott, a rómaiak pedig Mons Slavorum néven ismerték, de a horvátok szerint legősibb elnevezése a szláv eredetű Biokovo. A Sveti Jurét a feljegyzések szerint elsőként Abatte Fortis mászta meg, 1773-ban. Megfigyeléseit a „Viaggio in Dalmácia” (Utazás Dalmáciában) című könyvében írta le.
A Motikához érve kiderül, hogy nem is maga a Nagy-Motika (1472 m) a nagy attrakció, hanem a mellette meredező Kis-Motika orma, amire aránylag könnyen ki is lehet mászni, ha nem tériszonyos az ember. A sziklacsúcsról északnyugat, a tenger és Brač szigete felé lehet messzire ellátni a szétnyíló völgyben. Elhelyezkedésének köszönhetően elég erős szokott lenni itt a szél.
Visszafelé egy másik útvonalon megyünk a házhoz, a Veliki Šibenik (1467 m) és a Borovac (1414 m) csúcsok mellett. Már erősen szürkül, mikor a házhoz érünk. Újra előkerül a pörkölt, bekajálunk, aztán a 12 személyes hálóteremben eltesszük magunkat másnapra.
Reggelre az idő nem sokat javul. Erős szél, vastag felhőpaplan vár minket. Az előrejelzés szerint nappal még változékony, szeles, de nem túl csapadékos idő várható, de aztán este óriási felhőszakadás érkezik, ami hajnalban és másnap is bő esőzésben folytatódik. Antiša azt mondja, hogy másszunk fel a Biokovo legmagasabb pontjára, az 1762 méter magas Sveti Juréra, azaz a Szent György-hegyre, onnan pedig a műúton, majd a szakadékos-sziklás hegyoldalban térjünk vissza Makarskába, ha jót akarunk.
Egy frissen felfestett jelzés mentén az 1563 méter magas Sedmina megmászásával kezdjük. Az út itt is a himlőhelyes fennsík kisebb-nagyobb krátereinek összeérő gerinceit lovagolja meg. Mivel magasan, a fennsík közepén vagyunk, csak a közeli csúcsok látszanak, távolabb tőlük a nagy kék űr vagy fehér függöny – attól függően, hogy épp felhő van felettünk vagy nincs. A töbrök alja, oldala itt inkább gyepes, a fák csak a nagyobb mélyedések árnyasabb alját töltik ki sűrű ligetekkel.
Az egyik gerincen felvonódik a felhőfüggöny, és hirtelen előttünk terem a Sveti Jure nagy tömbje, az oldalában szerpentinező műúttal. Nemsokára rá is léphetünk az aszfaltra, innentől fel-feltűnő gépkocsik kísérnek fel a tetőre, aminek az előterében egy parkoló, a fő helyén egy bekerített adótorony, a legszebb kilátást adó délkeleti zugában pedig egy kápolna foglal helyet.
Az adótorony kerítése mellett széles, korláttal ellátott gyalogút vezet el a kápolnáig. Reménykedtünk, hogy épp nem leszünk felhőben, amikor ideérünk, de a felhők helyett reményeink foszlanak szét. Sajnos semmit sem látni. Behúzódunk a Szent György kápolna oldalába a süvítő szél elől, és eszünk valamit. A felhő csak nem oszlik, ezért elkezdünk ereszkedni egy meredek, de kapaszkodókötéllel ellátott sziklás lejtőn a hegy alatti Sveti Jure menedékházig.
A házban találkozunk Dragóval, aki lényegében viszi az ügyeket a nyári szezonban itt. A házban ezért szokott lenni étel (leves, gulyás), de itt nemcsak ivóvizet lehet kinyerni a ciszternából, hanem van sör és üdítő is. Megkérdezzük Dragót, szokott-e találkozni magyarokkal a házban, mire azt feleli: igen, főleg motorosok szoktak feljönni, autóval kevesebben. Szerencsére, teszi hozzá, mert ha dudálást hall, akkor tudja, hogy valószínűleg egy magyar autós akadt el a hajtűkanyarokban. Túrázó magyar viszont nemigen jár erre, kivéve persze minket.
A háztól elindulunk a Biokovska cestán, azaz a 16 kilométeres Biokovói főúton, ami átszeli hosszában a fennsík keleti felét, majd leszerpentinezik a tengerhez. Ezen az úton lehet feljönni kerékpárral (elég izzasztó), motorral vagy autóval, egészen a Sveti Juréig. Nagy részén mi is végiggyalogolunk a visszaúton, de meg kell állapítanom, hogy látványban a nyomába se ér a gyalog bejárt területek földönkívüli szépségének. Elég gyorsan lecsattogunk a műút melletti másik nagy turistaattrakcióig, a nemrég épült skywalkig, azaz az üvegpadlójú körkilátóig.
Az 1200 méteren kiépített skywalk valóban nagy látványosság, sokan tesznek egy kört rajta, egyesek lefekszenek az üvegpadlóra, láthatóan mindenki élvezi a fantasztikus kilátást a tengerre. De nekünk, akik már megjártak a Vošac-ot és a Motikát, már nem tud újat mutatni. Legfeljebb annyiban, hogy itt találkozunk magyarokkal, és igen, ahogy Drago mondta, ők is motorosok.
A skywalk után letérünk a műútról, és a meredek sziklafalban egyenesen a tengernek indulunk. A lefelé vezető ösvény nem mondható térdbarátnak, nagyokat zökkenünk a félméteres szikla lelépőkön, de kapaszkodás nélkül végigkígyózunk a sziklatornyok között. Érdekes közvetlenül benne gyalogolni abban a sziklalabirintusban, ami a tengerről egy monolit falnak tűnik. Szerencsére a felhők még mindig itt vannak, ezért a nap nem tudja felfűteni forró katlanná a falat, így lényegében elég kényelmes, de hosszú menet után érünk le Tučepi falu széléig, ahol Tonči, Horvát Hegyimentő Szolgálat makarskai tagja hív be a házába.
Látszik rajta, hogy megkönnyebbült, a magyar újságíróknak nem lett semmi bajuk a fennsíkon, ahova azért szinte hetente riasztják őket egy-egy eltévedt, kiszáradt, vagy kihűlt túrázóhoz. Néhány hete egy papucsos kolléga tévedt fel a sziklákra, akiről az terjedt el az első hírekben, hogy magyar, de kiderült végül, hogy ukrán. Némi sör kíséretében legurítunk pár házi orahovácot, közben Tonči elmondja, hogy a hegyi mentés általában könnyen és gyorsan megoldható, de néha nagyon hosszadalmas, helikopterekkel, keresőkutyákkal sok ember indulnak el, és olyan is előfordult, hogy nem találták meg az eltűntet. Jó tudni, hogy Horvátországban ingyenes a mentés.
Mint hegyi mentő, Tonči azt tanácsolja mindenkinek, aki a Biokovóra tart túrázni, hogy készüljön fel jól, azaz vigyen magával jó és megfelelő cipőt, ruhát, mobiltelefont, térképet és 2-3 liter vizet (kiváltképp hőségben). Ismerkedjen meg előre a túraútvonalakkal, és csak a kijelölt, biztonságos utakon maradjon. Ne menjen senki egyedül a hegyre, de ha mégis úgy alakul, mindig tudassa valakivel, hogy mikor és hova indult. Ha így lesz, akkor a hegyi mentőknek is kevesebb dolga akad.
Miután ezt megbeszéljük, visszatérünk makarskai szállásunkhoz, a vihar érkezése előtt még van idő fürdeni egyet a tengerben. A vízből még jól megcsodálom a Biokovo sziklafalait, és arra gondolok, de jó lenne újra ott lenni. (Folytatás a videóban.)
A túra útvonala nagyítható térképen:
A Biokovo menedékházait hegymászó egyesületek üzemeltetik, ha valaki valamelyikben aludna, itt lehet a bérlést intézni. A tarifa nem túl borsos, mindössze 10-13 euró fejenként, ivóvíz mindenhol van, áram egyelőre csak a Sveti Jure házban. (A Lokva menedékháznál lábpumpával lehet kinyerni a vizet a csapból a házban.) Aki nem akar többnapos túrát, annak is érdemes felmenni a hegyre, ha a horvát tengerpartot egy más dimenzióból szeretné vizsgálni. Legegyszerűbb felmenni kocsival a Skywalkig, vagy a Sveti Juréig, és ott elidőzni egy fél órát, de akinek belefér, tehet egy kisebb túrát is a parkolótól a Vošac-ra, vagy egy nagyobbat Sveti Jurétől a Motikára.
Makarskai kiskalauz
Makarska egy 13 ezres kikötőváros Splittől nem messze. Régóta kedvelt nyaralóhely, a Biokovo-hegység védelmező falainak köszönhetően az átlagnál melegebb klímával. A 70 kilométer hosszú makarskai riviéra központja. Eklektikus városkarakterét a történelem során számos nép alakította, a 7. században érkező horvátoktól kezdve a hódító törökökön, velenceieken, Habsburgokon át Napóleonig. Legfontosabb emléke az 1500-as évek elején épült ferences kolostor, amiben már nem szerzetesek, hanem kagylók laknak, szám szerint háromezren. A kolostorpincében elhelyezett Kagylómúzeum legérdekesebb darabja a néhány centis, emberi fül alakú Haliotis lamellosa, népszerű nevén „Uho svetog Petra” (Szent Péter füle). A legenda szerint a kagyló szerencsét hoz. A város tengerpartján egymás mellett sorakoznak a jobbnál jobb ingyenes strandok, partjukon vendéglők, bárok garmadával. A legjobb ételek a különböző tengeri herkentyűk: kagylók, rákok, tintahal, polip, rája, népszerű a kardhal, de a helyiek a tonhalra esküsznek leginkább, dalmát borral lekísérve. Makarskának saját desszertje is van: a citrusos-mandulás makarana torta.
A cikk elkészítéséhez elfogadtuk a Horvát Idegenforgalmi Közösség és a Hrvatsko planinarsko društvo Biokovo (Biokovói Horvát Hegymászó Szövetség) felajánlását, a szervezetek fizették újságírónk kint tartózkodásának költségeit, a teljes egészében szerkesztőségi tartalom készítésére azonban semmilyen befolyással nem bírtak.
További horvátországi túrák a Szépkilátáson:
- Premužić trail: 1600 méter magasból csobbantunk a tengerbe
- Elvarázsolt barlang a zágrábi Medve-hegyen
- Vojak-torony: az Isztria legszebb kilátópontja
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek.
