1600 méter magasból csobbantunk a tengerbe

1600 méter magasból csobbantunk a tengerbe
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Ha valaki a tenger felől nézi a Dinári-hegységhez tartozó Velebit-hegyláncot, egy kellemetlenül száraz, sziklás és meredek hegyvonulatot lát, és nyilván a legnagyobb ellenségének se kívánja, hogy odafent főjön puhára a kőkatlanokban. Csakhogy. Ugyan a sziklakulisszáktól nem látszik, a hegy csúcsgerince jobbára zöld és hűvös, ahol a tengeri szél teszi kellemessé a levegőt, és nagy élet zajlik a természetben.

Nem véletlen, hogy a Velebit-hegységet tartják a horvátok az ország legszebb túraterepének, és itt építették ki majdnem száz éve Horvátország első jelölt túraútját, a Premužić-ösvényt. Mi most az 57 kilométeres túraútvonalból egy 32 kilométeres szakaszt fedezünk fel, ami 1400-1600 méter magasan szeli át az Észak-Velebit Nemzeti Parkot, az ég és a tenger kékje között kanyarogva.

Ha inkább egy rövid videóban nézné meg a túrát, íme:

Kicsit tartottam attól, hogy a nehéz útvonalat hogy fogom tudni ajánlani mindenkinek, de menet közben kiderült, hogy a menedékházakhoz vezető, jól kiépített utaknak köszönhetően el lehet jutni a legszebb pontok közül sokhoz (persze nem mindhez) akár egyórás könnyű sétával is. De emellett lehet félnapos vagy egész napos kirándulást is szervezni annak, aki nem akar három napig bolyongani a hegyekben, ahogy mi tettük. Persze itt minden út a tengerhez vezet, ezért adja magát, hogy a túrát végül egy strandon pihenjük ki, de az sem egy rossz ötlet, ha egy hosszabb tengeri nyaralást spékelünk meg egy Velebit-túrával.

A térképet böngészve Oltari falu tűnt az ideális startpontnak: kocsival elérhető, parkolni lehet, 950 méter magasan, a hegygerinc északi aljában található. Oltariban kezdődik a horvátok 2016-ban kialakított kéktúrájának, az 1100 kilométer hosszú Via Adriaticának az észak-velebiti szakasza, ez a szakasz tartalmazza a már említett, közel százéves Premužić-ösvényt is.

A nem túl meredek emelkedő egy szép, főleg bükkből álló erdőben indul el, ez a rész leginkább a Mátra vagy a Bükk hasonló magasságú részeire emlékeztetheti a túrázót. A lombsátor kellemes árnyékot biztosít, a kánikulának beharangozott meleg itt már nem olyan vészes, néhány kisebb kaptatón azonban meg lehet izzadni. Felfelé egyre több fehér mészkőszikla bukkan elő a fák közül, a Gerecse karsztos erdei felszínét idézve.

Sajnos az erdei ösvény egy idő után frissen dózerolt, kiforgatott talajú útba torkollik, elég kellemetlen rajta haladni, és látványnak sem az igazi. Az út mellett látványos, mély töbrök, víznyelők adnak kárpótlást a szemnek. Egy hosszabb szakasz után visszatér az ösvény, ahol az előttem haladó Dani átlép valami vékony, csőszerű dolgon, ami megmozdul. Hopp, egy kígyó! A mintegy 30 centis kígyó mintázata erősen hasonlít annak a keresztes viperának a bőrére, amin egyszer majdnem átgázoltam egy szlovákiai túrán, ezért jobbnak látjuk megvárni, míg sziszegve odébbáll.

Fotó: Fiantok Dániel és Tenczer Gábor / Telex Fotó: Fiantok Dániel és Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Fiantok Dániel és Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Fiantok Dániel és Tenczer Gábor / Telex

Igen, erre előre figyelmeztettek, hogy ügyeljünk az esetleg előforduló kígyókra, főleg azokon a területeken, ahol kevés a túrázó. Márpedig Oltaritól felfelé elég elhagyatott az út, sehol senki, a vipera jól elvan. Nem úgy, mint a feljebbi szakaszokon, ahol azért, mint látni fogjuk, lesznek kirándulók. Később egy nemzeti parkos ranger a fotónk alapján közli: óvatosságunk nem volt hiábavaló, egy homoki viperával randevúztunk, az ország egyik legveszélyesebb kígyójával.

Mi van, ha megmar a vipera?

A kígyómarás ellen a legfőbb fegyver a figyelem, azaz figyeljünk, hova lépünk, hova ülünk. Ha mégis bekövetkezik a marás, nem szabad megijedni, szorosan el kell kötni a megmart végtagot, és nyugalmat biztosítani, amíg kiérkeznek a hegyi mentők. Aki még biztosabbra akar menni, pár ezer forintért vehet Venom Extractort, azaz vákuumos méregszippantyút, aminek a használatát számos videón láthatjuk.

A kígyós randevú után hamarosan az aznapi, mintegy 8 kilométeres túraszakaszunk feléhez érkezünk: Babić Siča-hoz, az Észak-Velebiti Nemzeti Park bejáratához. A kis őrházban ranger árulja a belépőt, egy felnőtt jegy 45 kuna (kb 2400 forint), és három napig érvényes. Vele beszélgetünk a kígyóról is. Közben sokan mennek el mellettünk, ki autóval, ki biciklivel, ki gyalog. Az őrház ugyanis aszfaltúton megközelíthető Oltariból is, szóval akik nem érdeklődnek az utunk első felében látott bükkösök vagy viperák iránt, azok felgurulhatnak kocsival Babić Sičáig (1300 méter magasra), ahol nagy parkoló várja őket. A lehetőséget sokan kihasználják, a nagy parkoló tele van, a menedékház vendéglátóterasza szintúgy.

A túraút folytatásában megváltozik a táj: gyantaillatú fenyvesek következnek, az erdőséget kisebb-nagyobb füves-virágos rétek szakítják meg. A fenyőfák alatti árnyékos egyre szellősebb, a mintegy 5 kilométerre hullámzó tenger felől érkező friss szél egyre gyakrabban érezhető. Annak ellenére, hogy tűz a nap, a hőmérséklet a Velebit felső régiójában megszokott 24-25 foknál nem több, a legtökéletesebb klímaberendezések sem tudnának nagyszerűbb kondíciókat előállítani.

Az egyik gyepes területen, 1450 méter körül szétnyílik a fenyőfüggöny, és előbukkan lentről a tenger a közeli szigetekkel. Percekig nem lehet továbbmenni a szemcsapdából, olyan üdítő és szép a látvány. Az ösvény utolsó 700 métere már végig legelő, egyre tágabbra nyíló panorámával emelkedünk 1580 méterig, a Vučjak (1645 m) és a Velika Kosa (1622 m) nyergében álló Dom Zavižan turistaházig, aznapi célunkig. Az utolsó métereken összefutunk két magyar bringással, ők a tenger mellől tekertek fel a házig, hogy legurítsanak egy sört, majd visszaguruljanak a lejtőn – igen, a menedékházig fel lehet jönni akár biciklivel is.

Felül a Zavižan ház, alul Velika Kosa – Fotó: Fiantok Dániel és Tenczer Gábor / Telex Felül a Zavižan ház, alul Velika Kosa – Fotó: Fiantok Dániel és Tenczer Gábor / Telex
Felül a Zavižan ház, alul Velika Kosa – Fotó: Fiantok Dániel és Tenczer Gábor / Telex
Felül a Zavižan ház, alul Velika Kosa – Fotó: Fiantok Dániel és Tenczer Gábor / Telex

A rangerek szerint egy-egy hétvégi napon több száz ember is felmegy a házig, legtöbben autóval. Ott felsétálnak a legközelebbi kilátóhegyre, az 1622 méteres Velika Kosára, isznak valamit, és elmennek. A túrázósabbak tesznek egy nagyobb kirándulást, elindulnak az itt kezdődő Premužić-ösvényen, majd lefölözve a legszebb részeket, 6-8 kilométer után visszatérnek.

Július második felében virágba borul a hegy teteje melletti botanikus kert, sokan abban szeretnek sétálgatni. Aki pedig maradna éjszakára, megszállhat a ház nagy közös hálótermében (dormotóriumában) – 120 kuna (6400 forint) egy ágy. A házban ételt nem adnak, csak italokat (egy sör 15 kuna például, de a friss csapvíz ingyen van), tehát ha valaki fenn aludna, vigyen magával ennivalót. Mi is így teszünk. A menedékházban találkozunk egy másik magyar csoporttal. Ők is felfedezőúton vannak, és nagyon bejön nekik a Velebit.

Némi pihenő után, egy népes csoportot beelőzve, mi is felsétálunk a Velika Kosára, kiélvezni a tenger látványát a lehető legjobb panorámapontról. Mivel a hegy tetején több sziklakiszögellés is van, találunk olyat, amin csak magunk lehetünk. Az oromról ellátunk messzire a tengeren, az előtérben Rab és Krk nagyobb szigetével. A két nagy sziget között domborodik a kisebb Goli otok, és mögötte a Sveti Grgur. Ez a két kis sziget volt a szocialista Jugoszlávia börtönszigete: a Goli otok a férfiaké, a Sveti Grgur a nőké. Sokan haltak meg itt kényszermunkában a rendszer ellenzői közül, miközben a forró kőkatlanokban törték a követ. Pár embernek azonban sikerült úszva megszöknie.

A gerinc

Második nap a háztól nem messze, a Premužić-ösvény elejénél találkozunk Ilja Vukelić hegyi vezetővel, akit a Nemzeti Park küldött, hogy kalauzoljon végig minket az útvonal legszebb részén. Nem mintha a jól kiépített, jól jelölt útvonalon el lehetne tévedni. Ilja meséli, hogy az 57 kilométeres, köves-sziklás gyalogutat három évig építették 1930 körül, nagy összefogásban. Az út olyan jól sikerült, hogy 90 évig nem kellett hozzányúlni. Ez volt az első jelzett turistaút Horvátországban, Ilja szerint a Velebit legszebb részén.

Az 1500-1600 méteren kanyargó ösvény meglepetésünkre sziklás-erdős terepen halad, sokszor fák alatt, az árnyékban, kellemes szellő kíséretében. A hegy gerince, közeli csúcsai legalább annyira zöldek, mint sziklásak. Igazából nem is egy klasszikus, egyenes vonalú hegygerincen baktatunk. A Velebit háta inkább olyan, mint egy Stegosaurusé: sok kisebb, rücsökszerű sziklacsúcs áll ki belőle, ezek között kanyarog a túraút, hol egy sziklafal vállán, hol egy köves mélyedésben, hol a fák takarásában.

Fotó: Fiantok Dániel és Tenczer Gábor / Telex Fotó: Fiantok Dániel és Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Fiantok Dániel és Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Fiantok Dániel és Tenczer Gábor / Telex

Fenyő, törpefenyő az uralkodó, friss hajtásait lecsippentve csemegézünk belőle. (A friss, élénkzöld fenyőhajtás finom, és tele van vitaminnal.) Ilja szerint szokatlan meleg van fent, a Velebiten inkább a felhősebb, hűvösebb időjárás megszokott. Mint mondja, előfordult már olyan is, hogy augusztusban fagypont alá süllyedt a hőmérséklet, és hó esett. Mi azért örülünk a napnak.

Az úton találkozunk egy magyar családdal, ők a Zavižan turistaházból indulva tettek meg egy nagyobb oda-vissza utat a Premužić-ösvényen. Mint elmondják, kevésbé ismert, szép helyeket keresve találtak rá a Velebitre, és nem csalódtak. Egyébként a látszat csal: annak ellenére, hogy három csapattal is találkozunk, a magyarok nem ismerik nagyon a Velebit térségét, a Nemzeti Park statisztikái szerint a látogatók mindössze 3-4 százalékát teszik ki a Magyarországról érkezők.

Aznapi célunk, az Alan turistaház, és indulópontunk, a Zavižan turistaház között félúton áll egy szépen rendbehozott menedékház, a Rossijeva koliba. Rossi menedékháza a harmincas években épült, amikor még nem volt más épület a Velebit tetején. Lehetővé tette a túrázóknak a többnapos utakat, és menedékül szolgált viharok idején. Ma is leginkább menedékként működik: van benne néhány fekvőhely az idővel rosszul gazdálkodó túrázóknak, és meg lehet pihenni benne menet közben is. De vizet vagy ételt ne várjunk ott.

A háztól nem messze, az ösvény mellett emelkedik az 1641 méter magas Crikvena természetes sziklatemploma (a hegy neve horvátul valóban templomot jelent). Ilja ezt a csúcsot ajánlja, mert az aznapi szakasz legszebb részén magasodik, és a túraútról pár perc alatt megmászható. Kapaszkodósabb mászóúton lehet feljutni, ami nem kihívás olyanoknak, akik pár via ferrata túrán már túlestek, de kezdőknek nem ajánlanám. Tudja ezt annak a mögöttünk haladó, idősebb német turistákból álló csoportnak a vezetője is, akik vágyódó szeme előtt kapaszkodunk fel a tetőre.

A Crikvena – Fotó: Finatok Dániel és Tenczer Gábor / Telex A Crikvena – Fotó: Finatok Dániel és Tenczer Gábor / Telex
A Crikvena – Fotó: Finatok Dániel és Tenczer Gábor / Telex

A Crikvena aránylag széles és lapos sziklaplatójáról tényleg szép kilátás nyílik minden irányba, a tenger és a hegy belseje felé is. A csúcs hangulata annyira különleges, hogy megfordult a fejünkben: kiköltözünk ide, és kikiáltjuk az önálló crikvenai köztársaságot. A következő két csúcsot (Krajačev kuk, Seravski vrh) Ilja tanácsára kihagyjuk, mert hosszabb és bonyolultabb kitérőt jelentenek, majd kiérünk egy nagy, füves nyeregbe, ahonnan már csak egy rövid ereszkedés az Alan turistaház (1340 m).

Itt már ételt is adnak, kiadós, gazdag levest. Amolyan „mindentbele-leves” menedékház módra, ez az egy kaja van, változatos étlapra tehát ne számítsunk. A leves egyébként 60 kuna, a sör-üdítő itt is 15 kuna, és a hálótermi szállás ugyanúgy 120 kuna, mint a Zavižanban. Nagyobb csoportnak érdemes kivenni a ház melletti, átalakított, 7-10 fős pásztorházakat 840-1200 kunáért. Itt nincs csapvíz, az ivóvizet másfél literes palackban kell megvenni, szintén 15 kuna körüli összegért.

A ház mellett púposodik az 1451 méter magas, füves tetejű Buljma, ami kiváló, tengerre néző naplementéző hely, amit ki is használunk alvás előtt.

A tenger

Mivel háromnapos túrát szerettünk volna, az útitervet úgy alakítottuk, hogy az Alan turistaháznál letérünk a Premužić-ösvényről és a Via Adriaticáról, majd a tenger felé, egy kijelölt túrautat követve leereszkedünk 1350 méternyit a sziklák között, egészen Jablanacig, a tengerpartig. Ez a rész sem annyira könnyű, mint amilyennek látszik, kellemetlen, éles kövekkel teli ösvényen kell haladnunk.

Fent: a Buljma, lent Zavratnica – Fotó: Fiantok Dániel Fent: a Buljma, lent Zavratnica – Fotó: Fiantok Dániel
Fent: a Buljma, lent Zavratnica – Fotó: Fiantok Dániel
Fent: a Buljma, lent Zavratnica – Fotó: Fiantok Dániel

A változatos formájú, néha egészen meghökkentő sziklák és sziklatűk fala egyre forróbban lövelli a meleget, ahogy süllyedünk, de a látvány sokszor feledteti a hőséget. Gyakran felbukkan velünk szemben a tenger, ami egyre kékebb és kékebb, éles kontrasztot alkotva a fehéren ragyogó sziklákkal. A fénytörés miatt a Rab-sziget köves síkja olyan fehér, mintha havas lenne.

Majdnem négyórás lefelé lépdelés után érünk be Jablanacba. A falu mellett egy természetes ékszerdoboz a Zavratnica-öböl, ahol nagy csobbanással fogad be a tenger vize. (Miután persze a 30 kunás belépőt leszurkoljuk.) A túra lényegében eddig tart. A befejezésre azonban több lehetőség is adódik:

  • Jablanacból egyenesen haza. De mivel az autó Oltariban van, el kell menni érte. Erre lényegében az egyetlen megoldás Dragec hegyi kisbusz-taxija, ami akár 8 embert is elvisz Jablanacból Oltariig 700 kunáért. A hegyi taxi kibérelhető akár egy Alan-Zavižan menetre is, tehát aki autóval megy fel a Zavižanig, majd átgyalogol az Alanhoz, akkor onnan vissza tud menni a kocsijához a hegy körül taxival is, 700 kunáért. (Nyilván ez inkább csoportnak opció, szétdobva a menetdíjat.)
  • Megszállni éjszakára Jablanacban, fürdéssel, pihenéssel. A faluban több szállás is van, a legolcsóbb a Miroslav Hirtz turistaház.
  • Átmenni Rab szigetére, és eltölteni ott egy jutalomnapot. Mi ezt választjuk. Rab óvárosa mellett találunk szállást, homokos stranddal a közelben (a strand ingyenes, a strandágy már nem). Az óváros éjszaka és nappal is látványos, pár óra alatt bejárható. De érdekes maga a sziget is, aminek ferde táblája nagyrészt szélcsiszolta köves-sziklás sivatag, védett pontjain viszont zöldellő oázis. Az oázis itt majdnem szó szerint veendő, ugyanis a sziget finom ivóvize egyenesen a Velebit karsztjaiból származik, ami kisebb-nagyobb barlangjáratokban érkezik a tenger alatt, és kutakban vagy a tenger vizében jön fel a felszínre.
Rab-sziget, Óváros – Fotó: Fiantok Dániel
Rab-sziget, Óváros – Fotó: Fiantok Dániel

Maga a túra jutalomnappal vagy anélkül is több verzióban teljesíthető. Az Oltariból indulást csak edzettebbeknek, nem túl ijedőseknek ajánlom (kígyó), egyszerűbb a Babić Siča-i vagy a Zavižan ház melletti parkolást választani. Onnan párórás, félnapos, egynapos oda-vissza túrák közül lehet válogatni, és megismerni a Velebit legszebb részeit. A menedékházakban alvás, két-három napos túra is egy jó opció, de érdemes legalább egy hónappal előre foglalni.

A közlekedés közöttük lehet oda-vissza a gerincen, vagy taxit használva a visszaútra. A Velebit nagyon jól illeszthető egy tengerparti nyaralás mellé is aktív napként, akár előtte vagy utána, a spliti autópályáról egy óra kitérővel. Info, kontakt a Zavižan házhoz itt, az Alan házhoz itt, és minden szükséges további (ár, nyitvatartás, stb) info a Nemzeti Park honlapján, fontosabb telefonszámok, taxi elérhetőség ugyanott.

Nagyítható túratérkép ide kattintva:

(A cikk elkészítéséhez elfogadtuk a Horvát Idegenforgalmi Hivatal felajánlását, a szervezet fizette újságírónk kint tartózkodásának költségeit. A teljes egészében szerkesztőségi tartalom készítésére a szervezet semmilyen befolyással nem bírt.)

További telexes túraajánlók erre >>

Kövess minket Facebookon is!