Eltévedt és megsérült egy turista a horvát hegyekben, helyi hegyimentők hozták le

2023. szeptember 15. – 11:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A közép-dalmáciai horvát hegyimentő szolgálatnak (HGSS) csütörtökön ki kellett mentenie egy sérült turistát a Biokovo-hegységben; a sérültről először olyan közlések jelentek meg, hogy magyar állampolgár, de a zágrábi magyar nagykövetség konzuli osztálya a HGSS-től később ezzel ellentétes hivatalos információt kapott, írta az MTI. (Cikkünk korábbi verziójában, mi is magyar sérültről írtunk.)

A Makarskához közel található hegyen megsérült fiatalhoz Splitből és Makarskából érkeztek a mentőszolgálat munkatársai.

A könnyebben sérült férfit egy rendkívül nehezen megközelíthető terepen, egy sziklafolyóson találták meg.

A túrázóról kiderült, hogy megfelelő felszerelés nélkül, papucsban indult útnak. A kihívásokkal teli és veszélyes körülmények miatt a mentőcsapat egy része a Biokovón éjszakázott, reggel pedig további erők érkeztek a helyszínre. A sérült fiatal biztonságos leszállításához egy 550 méteres magasságkülönbséget kellett leküzdeniük. Az akcióban összesen 15 hegyimentő vett részt.

A hegyimentők ismételten felhívták a figyelmet, hogy a látogatók legyenek óvatosak, viseljenek megfelelő felszerelést, és tájékozódjanak az aktuális körülményekről, mielőtt elindulnának a hegyekbe. A biztonság az első – írták közösségi oldalukon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!