Öt év börtönt is kaphat a korábbi osztrák alkancellár
Heinz-Christian Strachét korrupcióval vádolják.
Korrupciós ügyben vádat emeltek a menesztett helyettes államtitkárral és társaival szemben
Nagy Jánost még decemberben vették őrizetbe, visszaélt a befolyásával.
Insidethegames: Vádat emeltek Aján Tamásékkal szemben korrupciós és doppingügyben
A Nemzetközi Tesztelési Ügynökség szerint 29 olyan esetet is talált, amikor a doppingolás következmények nélkül maradt.
Nincs elég ember minden korrupciós ügy kivizsgálására, mondja az Európai Ügyészség vezetője
Szerinte lesznek ügyek, amiket emiatt félre kell rakni – pedig azért jöttek létre, hogy senki ne rakhasson félre ügyeket.
Korrupció miatt vettek őrizetbe egy rendőrségi gazdasági vezetőt
A gyanú szerint előre lerendezte, ki fogja elnyerni a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ egyik épületének felújítását.
Annyi korrupt vizsgabiztost vettek őrizetbe Temesváron, hogy leállt az ügyfélfogadás
10 előállított rendőrből 9-et helyeztek előzetes letartóztatásba.
A bizalmatlanság és a korrupció ördögi köre alakult ki Magyarországon
Mit gondol a magyar társadalom a korrupcióról? – erre kereste a választ a Transparency International felmérése, amelyből kiderült, hogy mennyire tartják korruptnak a magyarok a politikusokat,...
Blikk: Boldog István asszisztense vallomása szerint nem is érti, miért bűncselekmény a haveri...
F. Petra kiszivárgott vallomása jó látlelet a NER-ben szocializálódott politikusgenerációról. Hamis Rolexben járt, hogy ne tűnjön „Boldog kiskutyájának”.
49 röszkei pénzügyőr ellen emeltek vádat, mert vesztegetési pénzt szedtek a külföldi határátlépőktől
Öt és száz euró között volt a tarifa, de nem vetették meg a forintot sem. Volt, aki egy nap alatt 66-szor kapott pénzt. 15 év börtön járhat érte.
Azt ígérte az ügyvéd, hogy 150 millióért elsikál egy ügyet Orbánnál, most őrizetben van
Egymilliárdot húzott le hét gyanúsított egy vállalkozóról.
Kövess minket Facebookon is!