Korrupció

Reagált a Hungast arra, hogy két vezetőjüket korrupcióval gyanúsítja az ügyészség
A közétkeztetési óriás tulajdonosát és egyik igazgatóját az óbudai korrupciós ügy részeként állították elő.
Karácsony Gergely szerint pénzkidobás volt, ha lefizetett valakit a fővárosnál a parkmaffia vezetője
Karácsony a fővárosi korrupciós ügy kulcsfigurájáról szóló Telex-cikkre reagált.
Azt akarták, hogy a fideszes kapcsolatait elhallgassa a fővárosi korrupciós ügy kulcsfigurája
Már 2024-ben tudott a Központi Nyomozó Főügyészség arról a korrupciós hálózatról, amelyben budapesti politikusok is nyakig benne voltak. A rendszer kulcsfigurája akkorra már kitálalt a kormánypárti...
Fidesz: Biró Ferenc megszólalása „szánalmas előremenekülési kísérlet” a korrupciós ügye miatt
A párt közleménye szerint Biró Ferenc a vádemelés miatt vagdalkozik és rágalmaz.
Megtörténhet, hogy börtönbe kerülnek a NER csúcsoligarchái?
A túlárazás önmagában is büntethető lehet, de az összejátszás bizonyításához szükség lehet az érintettek vallomására. Csak az állami tisztségviselők, vagy az ügyleteken gazdagodó vállalkozók is...
Az Integritás Hatóság vezetője szerint tavaly a költségvetési kiadások 20 százaléka folyt el...
Biró Ferenc az Egyenes beszédben azt mondta, hogy az elmúlt 16 évben 60 ezer milliárdnyi vagyon tűnt el. Az új kormány még nem kért tőle semmit. Az előző kormány alatt eljárás indult ellene, ami...
Állami kommunikációt Balásy Gyulától? Bútort Matolcsy Ádámtól? Ennek hamar vége lesz a Tisza alatt
Pillanatok alatt megváltozik a Tisza Párt regnálása alatt a központosított közbeszerzések világa. Az állam eddigi csókos beszállítóinak újra kell pozicionálniuk magukat a piacon, de az még nem...
Ipsos: A magyarok kétharmada szerint jó irányba mennek a dolgok, a választás előtt csak 23...
Azért van olyan téma, amiben a magyarok aggódnak leginkább, ez pedig az egészségügy.
Kövess minket Facebookon is!