Fidesz: Biró Ferenc megszólalása „szánalmas előremenekülési kísérlet” a korrupciós ügye miatt

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„Szánalmas előremenekülési kísérlet a saját korrupciós ügye miatt” – így jellemezte a Fidesz keddi közleményében az Integritás Hivatal elnökének keddi megszólalását.

Biró Ferenc Pál kedden reagált az ellene indult eljárásra és vádemelésre, szerinte „koncepciós megtorló akció” indult ellene, és „különösen beszédes”, hogy akkor emelt vádat ellene a Központi Nyomozó Főügyészség, amikor interjút adott a DE! Akcióközösségnek, majd utána az Egyenes beszédnek is, ahol állami korrupcióról is beszélt. Ezekről az interjúkról itt írtunk korábban.

A párt közleménye szerint Biró „azért vagdalkozik és rágalmaz, mert a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt vádat emelt ellene”.

A Biró ellen indított eljárás részleteiről itt írtunk bővebben. A Fidesz alatt az Integritás Hatóság elnöke ellen mindenféle vizsgálat indult, az volt a nyilvánosan kommunikált gyanú vele szemben, hogy több tízmillió forinttal megkárosította a hatóságot. Birót tavaly januárban hallgatták ki, a büntetőeljárás miatt több helyszínen, köztük az Integritás Hatóságnál is házkutatást tartottak. A témával a Telex is többször foglalkozott, az ügy megítélése politikai oldalaktól függően vegyes volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!