Az Integritás Hatóság vezetője szerint tavaly a költségvetési kiadások 20 százaléka folyt el korrupciós csatornákon
Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke volt a hétfő esti Egyenes beszéd vendége. Biró a De! Akcióközösség vasárnapi videójában részletesen beszélt arról, hogy az előző kormány alatt akadályozni próbálták az IH korrupcióellenes munkáját, és emiatt indult ellene egy máig zajló eljárás.
Hétfőn a videóra a Fidesz úgy reagált, hogy az elkövetett cselekmények miatt Biró csak menteni akarja a bőrét, és ezért az előző kormányra nézve valótlan, alaptalan állításokat és rágalmakat fogalmaz meg. Biró a videóban többek között arról beszélt, hogy 2024 márciusában behívták az Igazságügyi Minisztériumba egy hármas találkozóra, amin az akkori miniszter, Tuzson Bence és Bóka János uniós ügyekért felelős miniszter vett részt.
Tuzson a 444-nek elismerte, hogy volt ilyen találkozó, de állítása szerint ilyenekről nem beszéltek. „Ez egy beszélgetés volt közöttünk, erről külön feljegyzés, dokumentum nem született” – mondta a lapnak Tuzson Bence.
Az Egyenes beszédben Biró elismételte, hogy az összejövetelen katonai technológiát alkalmazó, lehallgatás elleni „hangfal méretű fekete tárgyat” látott az asztalon. Az IH elnöke szerint Tuzsonék azt akarták tőle, hogy a hatóság ne tartson helyszíni szemléket, de igazolja Brüsszel felé az uniós források lehívásához szükséges magyar mérföldkövek teljesülését. Biró szerint az hangzott el, hogy „a mérföldköveket ne bántsam”. Ezek között voltak olyan mérföldkövek, amik teljesültek, de voltak, amik nem.
Arra a kérdésre, hogy ez valóban csak egy baráti beszélgetés volt-e, Biró az interjúban az mondta: „Nekem nem voltak barátaim.” Hogy ez az eset hivatali nyomásgyakorlás, visszaélés volt-e, azt nem tiszte eldönteni, ő nem vádol senkit, ezért nem is tett feljelentést.
A Központi Nyomozó Főügyészség megalapozott gyanúja szerint Biró Ferenc elnöki minőségében eljárva több bűncselekményt követett el, terhére hivatali visszaélés bűntette, közokirat-hamisítás bűntette és közel 100 millió forintnyi – a hatóság vagyonát érintő – vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette volt felróható. Az IH elnöke szerint a hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel kapcsolatos gyanú alaptalan, ellene panasszal élt, Biró állítja, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el. A témával a Telex is többször foglalkozott.
Az üggyel kapcsolatban Biró azt mondta az Egyenes beszédben, hogy írásban tett 40 oldalas vallomást, amihez 20 oldalnyi bizonyítékot is csatolt.
Az IH-t 2022-ben alapította a kormány, mert ez szükséges az uniós feltételességi eljárás megszüntetéséhez, habár az IH javaslatainak nagy részét tavaly lesöpörte az asztalról.
Biró szerint a nulláról kellett felépíteniük a szervezetet, nem voltak embereik, eszközeik, szoftvereik. Azóta 1000 milliárdnyi EU-s forrást vizsgáltak, 48 lezárt és 45 futó ügyük van, 15 feljelentést tettek. Miattuk nem tudták lezárni a hatóságok Mészáros ügyeit, „ők tartották életben” ezeket a vizsgálatokat. Most éppen a Gondosórák miatt vizsgálódik a hivatal.
Biró a vasárnapi interjúban az elmúlt 16 évről azt mondta, hogy az 60 ezer milliárd forintjába került az adófizetőknek. Az Egyenes beszédben ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy ez a 60 ezer milliárdra becsült vagyon eltűnt, az összeg „30 év szakmai munkájából” érkező professzionális becslés, ami természetesen „nem auditálható”. 2010-ben a költségvetési kiadásoknak az „5 százaléka folyt el korrupciós csatornákon”, 2025-re ez 20 százalékhoz konvergált, de ahhoz, hogy ez megtörténhessen, Biró szerint megfelelő politikai akarat is kellett.
Biró azt mondta, hogy az új kormány még nem kért tőle semmit, pedig Mészárosékról tudna mit mondani, de az eddigi jelzéseik süket fülekre találtak. Annak viszont örül, hogy a kormány számít a munkájukra.