„Nem tudom, hogy mi alól kéne tisztáznom magam. Erre mindig figyeltünk, hogy minden jogszerűen menjen, minden szerződés szerint. Mindig minden rendben legyen, minden agyon van dokumentálva” – mondta Balásy Gyula május elején a Kontroll műsorában, amikor arról kérdezték, hogy szerinte cégei átadásával tisztázta-e magát a törvény előtt. Balásy cégei az elmúlt években óriási haszonhúzói voltak az állami megbízásoknak: mint a G7 korábban kiszámolta, a korábban a Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal kommunikációs keretszerződései alapján évente átlagosan 70 milliárd forintot fordítottak kormányzati kommunikációra, aminek a nagy része Balásy Gyula cégeinél landolt. Reklámipari vezetők szerint a szakmában is köztudott volt, hogy monopolhelyzetük miatt Balásyék akár hatszorosan is túlárazhatták a munkájukat.
Balásy esete csak egy a sok, a NER évei alatt részben vagy egészben állami megbízásokból és kormányzati pénzügyi segítséggel meggazdagodott vállalkozóké közül. Az összefonódásokról az évek során rendszeresen beszámolt a független sajtó is, de általános tapasztalattá vált, hogy szinte sosem követte hatósági nyomozás vagy vádemelés az ügyeket, és a politikai következmények sem voltak jellemzők. Magyar Péter már a Tisza Párt 2025-ös kongresszusán bejelentette, hogy hatalomra kerülésük esetén létrehozzák a nemzeti vagyonvisszaszerzési és -védelmi hivatalt, aminek feladata „az elmúlt 20 év során elkövetett, súlyos visszaélések és korrupciós ügyek kivizsgálása, valamint a jogtalanul megszerzett, eltulajdonított, ellopott, elsíbolt közvagyon visszaszerzése” lesz.
A Tisza kormányra kerülése óta több cikk is megjelent a vagyon visszaszerzésének lehetőségeiről, a Telexen is vizsgáltuk például a NER-közeli magántőkealapokba juttatott állami pénzek témáját és az úgynevezett „politikai tulajdonlás” keretében magánszereplők által birtokolt, állami közreműködéssel megszerzett javakat.
Az állam és a hatalmon lévő kormányok felelőssége elvitathatatlan a pénzek gondatlan elköltésében, vagyonelemek átjátszásában, arról azonban kevés szó esett eddig, hogy lehet-e mindennek büntetőjogi következménye a nyertes vállalkozóknál, oligarcháknál, vagy egy „füstölgő puskacső” – például az összejátszást, pénzvisszaosztást egyértelműen alátámasztó bizonyíték – hiányában csak annyit tudunk megállapítani: életük üzletét kötötték meg a pénzével rosszul bánó állammal. Ügyvédeket kérdeztünk, hogy milyen esetekben merülhet fel a rendszer haszonhúzóinak büntetőjogi felelőssége, és milyen lehetőségei vannak a hatóságnak ezek bizonyítására.
Fontos hozzátenni, hogy lehetnek ugyan kapcsolódások a két eljárás között, alapvetően a vagyon visszaszerzését és az abban részt vevők büntethetőségét külön eljárásban vizsgálhatják a hatóságok. Ez érdekükben is állhat, mivel egy büntetőeljárásban jelentősen nehezebb lenne bizonyítani a bűnösséget, mint egy polgári, kifejezetten a vagyon visszaszerzéséről szólóban, vagyis ha összevonnák a kettőt, a vagyont sem tudnák visszaszerezni a bűnösség kimondásáig.
Már a túlárazás is problémás lehet
Az elmúlt években számtalan olyan esettel találkozhattunk, ahol látszólag nagyon rossz üzletet kötött az állam. A Balásyék ügyleteinél is alkalmazott keretmegállapodások mellett beszélhetünk olyan túlárazottnak tűnő közbeszerzésekről is, mint a mohácsi Duna-híd. Vagy olyan egyedi esetekről, mint a Mátrai Erőmű ügye, amit az állam 2018-ban Mészáros Lőrinc érdekeltségébe adott, majd miután az új tulajdonosok 11,2 milliárd forintot kiszedtek a cégből, erősen veszteségesen visszavásárolta két évvel később. De ott vannak azok a részben Tiborcz István és Garancsi István cégeihez köthető ingatlanfejlesztési projektek, amikben a kormányhoz közeli befektetők állami hitelből szereztek meg területeket, majd miután azokra felhúzták az épületeket, ismét eladták őket az államnak, a becslések szerint a piacinál magasabb áron. Hogy az MNB-székház csúnyán elszállt árú, cserébe igénytelenül elvégzett felújításról már ne is beszéljünk.
Önmagában azonban az, hogy egy munka drágább volt a becsült piaci átlagnál, nem feltétlenül jelenti azt, hogy túlárazás történt. Paulusz Bogáta büntetőjoggal és büntetés-végrehajtási joggal foglalkozó ügyvéd szerint egy-egy közbeszerzésnél lehetséges például, hogy azért nyer egy túl drágának tűnő ajánlat, mert az azt benyújtó vállalat megbízhatóbb a versenytársainál, sok hasonló munkát végzett már a közelmúltban, vagy egyes olyan feladatokat kíván meg egy beszerzés, amire látszólag csak az adott cégnek van szaktudása. Ilyen esetben nem feltétlenül fog problémát felvetni egy elsőre túlárazottnak tűnő ajánlat elfogadása. Egy másik, névtelenséget kérő közbeszerzési jogász elmondta, nem számít hűtlen kezelésnek a drágább, látszólag hátrányosnak tűnő ajánlat elfogadása, ha az adott állami cég vezetője bizonyítani tudja, hogy ezzel egy még nagyobb veszteségtől óvta meg a céget.
Ha viszont már csak a gyanúja is felmerül annak, hogy túlárazás történhetett, a nyomozó hatóság a büntetőeljárás kezdeti szakaszában, a felderítő szakaszban igazságügyi szakvéleményeket szerezhet be, amikben felmérik, hogy valójában mennyi pénzbe került volna reálisan elvégezni az adott munkát. Ha az igazságügyi szakértő megállapítja, hogy nem volt indokolt annyi pénzt fizetni az adott feladat elvégzéséért, rögtön két oldalon is felmerülhet, hogy bűncselekmény történt.
Paulusz Bogáta szerint, ha kiderül, hogy az állami cég tudott a túlárazásról, azzal a hűtlen kezelést tudná bizonyítani a nyomozó hatóság, hiszen azt láthatjuk, hogy az állami cég nem bánt felelősen a rá bízott összeggel. Ilyenkor pedig a haszonhúzó cég munkatársainak a neve is megjelenhet az eljárásban a hűtlen kezelés bűnsegédeiként.
A büntetőjoggal foglalkozó Zamecsnik Péter arról beszélt a Telexnek, hogy a vállalat akkor sem valószínű, hogy megússza, ha az állami cég nem volt tisztában a túlárazás tényével: ilyenkor ugyanis
csalás vagy költségvetési csalás bűntettéért vonható felelősségre a cég, mivel tévedésbe ejtette a túlzó árazással az állami vállalatot, így csökkentve az állami vagyont.
Zamecsnik szerint emellett a gyanús közbeszerzéseknél azt is meg kell nézni, hogy az eljárások megfeleltek-e a közbeszerzésekről szóló törvénynek, rendben volt-e a kiírás, voltak-e benne felesleges, a versenyt szűkítő feltételek, vagy úgy írták-e ki őket esetleg, hogy arra csak egy vállalat tudjon jelentkezni. Ha itt bármilyen probléma felmerül, az ismét felvetheti az ajánlatkérő büntetőjogi felelősségét.
Sok olyan esettel is találkozhatunk, mint a Mátrai Erőmű visszavásárlása, ami nem érintett közbeszerzést vagy keretmegállapodást, de egy rossznak tűnő döntéssel mégis milliárdok folytak ki az államkasszából. Az ügyvédek szerint egy szakvéleménnyel ezekben az esetekben is könnyen alátámasztható lenne, hogy történt-e túlárazás, vagy rossz üzletet kötött-e az állam. Ha pedig ezt a szakvélemény is bizonyítja, ismét az állami oldal büntetőjogi felelőssége mindenképpen felmerül az ügyben.
Hűtlen kezelésnél akár tíz év börtönbüntetés is kiszabható, ha a vagyoni hátrány az 500 millió forintot is meghaladja. Csak egy bökkenő van: nem biztos, hogy azt lehetne így felelősségre vonni, aki valóban az ügylet mögött állt.
Előfordulhat ugyanis, hogy mind állami, mind magánoldalról a vizsgált szerződéseket a cég egy olyan alkalmazottja kötötte meg, aki nem érintett az ügyben, és akinek csak kiosztották a feladatot, hogy írja alá a szerződést. A hatóságoknak ilyenkor más módszereket kell alkalmazniuk, hogy eljussanak a valódi tetteshez (erre még később visszatérünk), közben pedig könnyen lehet, hogy az összejátszásra is találnak bizonyítékot. Ezzel már nemcsak a hűtlen kezelést, de a vesztegetés bűntettét is alá tudnák támasztani, ami súlyosbíthatná az elkövetők büntetését.
A vesztegetés már nehezebb eset
Ha vesztegetés, vagyis a politikai korrupció klasszikus esete merült fel gyanúként, akkor már nemcsak arról van szó, hogy a felek rosszul jártak el a közpénzzel, hanem arról is, hogy ezt tudatosan összejátszva csinálták.
Éppen ezért bizonyítani is jóval nehezebb feladat. A vesztegetésnél a vádhatóságnak olyan bizonyítékokat kell találnia, amik egyértelműen alátámasztják a szándékosságot és az összejátszást a kormány és az ügylet másik végén álló szereplő között, de a nyomozóknak több módszerük is van erre.
Felmerülhet például, hogy valamilyen írásos nyomot hagytak maguk után a felek, ami aztán a bíróságon is szolgálhat bizonyítékként. Ilyenek lehetnek például a különböző, a házkutatásnál lefoglalt céges papírok és dokumentumok, vagy éppen a dolgozók lefoglalt telefonjain található üzenetváltások. „Az emberek sokkal óvatlanabbak, mint amit feltételeznénk róluk. Arra számítanánk, hogy az érintettek a legnagyobb titoktartás mellett járnak el, és a gyakorlatban azt látjuk, hogy nem” – mondta ezzel kapcsolatban Tran Dániel, aki korábban már a Telexre is írt cikket a vagyon visszaszerezhetőségéről.
Szóba jöhetnek még a leplezett bizonyítékok is, amiket úgy gyűjtöttek be, hogy a gyanúsított nem volt tudatában annak, hogy éppen elárul valamit a nyomozó hatóságnak. Ilyen lehet például egy titokban készített hangfelvétel vagy egy lehallgatott telefonbeszélgetés is. Itt nehezítő tényező lehet, hogy feltételezhetően az állam részéről sok esetben nem volt meg a motiváció egy-egy korrupciós cselekmény végrehajtásakor, hogy eljárjon és leplezett bizonyítékgyűjtést végezzen. De Paulusz Bogáta és Tran Dániel szerint ezek az eszközök még utólag is hasznosak lehetnek a hatóságoknak.
Ha ugyanis egy-egy szereplő attól tart, hogy nyomozást fognak folytatni ellene, könnyen lehet, hogy utólag próbálja meg majd elvarrni a szálakat: kapcsolatba lép korábbi munkatársaival és a többi, az ügyben érintett figurával, akikkel átbeszéli az ügyet, vagy éppen kitalálják, hogy mit fognak mondani, ha kihallgatják őket. És mivel fogalmuk sincs róla, hogy lehallgatják őket, olyan állításokat is tehetnek, amik terhelők lehetnek rájuk nézve. „A NAV-nál az egy szisztematikus gyakorlat, és mindig elmondom az ügyfeleimnek is, hogy az, hogy kimegy a NAV kutatni, majd elmegy, nem azt jelenti, hogy hanyatt kell dőlni, hanem azt, hogy innentől kezdve figyelnek. Nem egy olyan költségvetési csalás volt, ahol kutattak, majd elvittek három embert a cégtől. A többiek új székhelyre költöztek, ugyanazt csinálták tovább, majd fél év múlva újra kijöttek kutatni, és elvitték az egész brigádot” – mondta Paulusz Bogáta.
Szerinte épp ezért egy tudatos taktika is lehet az adatgyűjtés szempontjából, hogy a hatóságok még nem jelezték, hogy tömegesen nyomozásokat indítottak volna a különböző korrupciógyanús ügyletekkel kapcsolatban. „Ezeket a szereplőket egész egyszerűen szabadlábon hagyják, és leplezett adatgyűjtést alkalmaznak rájuk. Megnézik, hogy utólagosan hogyan próbálják egymással felvenni a kapcsolatot, hogyan kommunikálnak egymással. És valószínűleg fognak kommunikálni, hiszen ezek az emberek tudják, hogy meg lesznek szólítva a hatóság részéről” – fogalmazott az ügyvéd.
A harmadik, és több ügyvéd szerint is a legtöbb potenciállal kecsegtető bizonyítási eszközök azok a tanúvallomások lehetnek, amiket a kisebb, de az ügyben szintén terhelt szereplők tesznek a nagyobb halak ellen. Az ilyen ügyeknél alapvetően nincs könnyű helyzetben a nyomozó hatóság, hiszen nehezen fog olyan érintettet találni, aki szívesen beszámolna arról, hogy milyen bűncselekményt követtek el. „Alapvetően a korrupciós és gazdasági bűncselekmények jellegzetessége, hogy minden szereplő vagyonilag érdekelt abban, hogy ne derüljön ki, hogy bűncselekmény történt” – fogalmazott Tran Dániel. Szerinte azonban némileg megváltozik a helyzet, ha egy állami céget is bevonnak az ügyletbe, hiszen így több olyan szereplő is belekerülhet az eljárásba, akinek valójában nem fűződik sok érdeke ahhoz, hogy tartsa a száját.
Vázoljunk fel egy szituációt: vegyünk egy közbeszerzést, ahol egy igazságügyi szakértő megállapítja, hogy messze túlárazták az ajánlatot, amit az állami cég elfogadott. A korábban már említett okokból rögtön felmerülhet az állami oldalról a cég valamennyi dolgozójának a büntetőjogi felelőssége, hiszen például valaki kiírta a közbeszerzést, valaki kiértékelte az ajánlatot, valaki pedig leszerződött a céggel a túlárazott megbízásra. Sok esetben ezek a személyek valószínűleg nem nyertek sokat az ügyleten, csak a feletteseik feladatként kiosztották nekik, hogy meg kell állapodni a céggel.
Mint feljebb írtuk, ilyenkor a felelősség nemcsak az ajánlatkérői, de az ajánlattevői oldalon is felmerülhet, és rengeteg olyan egyéb bűncselekmény akadhat, ami az összejátszást nem tudja ugyan bizonyítani, de a releváns információk birtokában lévő kisebb halak foghatóvá válnak tőle.
Egy névtelenséget kérő, közbeszerzésekkel foglalkozó ügyvéd szerint például nemcsak a fővállalkozónál, de az alvállalkozónál is merülhetnek fel törvénytelenségek. Gyakori ugyanis, hogy a túlárazás alátámasztására a közbeszerzés során az alvállalkozóknak különböző színlelt, csak papíron végrehajtott munkákat kell kiszámlázniuk, ami után a kapott összeg egy részét vagy egészét vissza kell adniuk a fővállalkozónak. De Paulusz Bogáta szerint akár a pénzmosás is felmerülhet, mivel aki tudja, hogy a pénz bűncselekményből származik, és mégis felhasználja, szintén bűncselekményt követ el.
Fogolydilemma
Ez pedig nagyon lényeges körülmény a Telexnek nyilatkozó ügyvédek többsége szerint. Ha ugyanis felmerül, hogy a túlárazás miatt hűtlen kezelés történt, az ügyben szereplő, de valójában kis halnak számító személyek is terheltté válhatnak, például társtettesek lehetnek a bűncselekményben, de akár a fent említett egyéb bűncselekmények miatt is kopogtathat ezeknél a szereplőknél a hatóság.
Ilyenkor pedig remek alkalma akad az ügyészségnek arra, hogy megpróbálja ezeket a szereplőket rábírni egy egyezségre: ha hajlandók a felbujtóik ellen vallani, csökkenthetik a büntetésüket, és akár azt is elérhetik, hogy mindennek ne maradjon nyoma az erkölcsi bizonyítványukon. A kis halak így rámutathatnak valaki másra – például a felettesükre, aki parancsba adta, hogy írják alá a dokumentumot –, majd személyről személyre haladva eljuthatnak a valódi tettesekig. Előbb-utóbb pedig valaki azt is kimondhatja, hogy valóban összejátszottak a felek a közbeszerzésekben.
Persze felmerülhet, hogy e szereplők közül sokan kaptak valamilyen pénzügyi juttatást azért cserébe, hogy hozzájárulásukat adják az ügylethez, esetleg utólagosan is megpróbálhatják lefizetni őket a kulcsszereplők. Itt a pszichológiai nyomásnak lehet kulcsszerepe abban, hogy végül mégis hajlandók lesznek beszélni. „Ez a szabadságkorlátozó intézkedés sokkszerű élmény olyanoknak, akik nem bűnözők és nem jártak börtönben. Olyan irányba hathat, hogy együttműködjenek a hatóságokkal” – mondta Tran Dániel. Más szerint gyakran előfordul, hogy addig tartják letartóztatásban az adott személyt, amíg meg nem törik, és nem tesz egy későbbi eljárásban más ellen felhasználható vallomást a hatóságnak.
Egy másik ügyvéd mindezekre egy konkrét helyzetet is vázolt, amiben a hatóság különböző kényszerítő intézkedéseket folytat a látóterébe került gyanúsítottal szemben. Elrendelhetik a vagyonának lefoglalását, vagy akár letartóztatását is, ha felmerül a szökés vagy az eljárás befolyásolásának a gyanúja. A szereplő letartóztatásba kerül, és a sötétben tapogatózik: nem tudja, hogy milyen információi vannak a hatóságnak, és azt sem, hogy a nyomozók szerint neki milyen szerepe lehet az ügyben. Tran Dániel szerint ilyenkor egyfajta fogolydilemmával találhatja szembe magát az illető, mivel nem tudja, hogy kiket hallgattak ki rajta kívül, és hogy ők beszéltek-e. Ráadásul ha még van is egy sejtése arról, hogy az ügy alapján milyen bűncselekmény gyanújával nyomoznak, nem tudhatja, hogy hány évet fog végül kapni a bíróságon.
Mint az az MNB-üggyel kapcsolatban megírtuk, egyáltalán nem lehet megnyugtató az érintetteknek, hogy eddig nem hallgatta meg őket a hatóság. Ez ugyanis arra utalhat, hogy nem akarják tanúként megszólítani azokat a szereplőket, akiket később aztán a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak meg. A rendőrségi és ügyészségi vezetők egy közös sajtótájékoztatón beszéltek a jegybank alapítványainak ügyéről, de általánosságban itt is megemlítették, hogy míg a választás előtt sok volt az olyan vallomás, hogy „nem tudom, nem emlékszem”, mostanra már inkább az került többségbe, hogy „igen, ott voltam, láttam, valóban ez történt”.
A lapunknak nyilatkozó közbeszerzési ügyvéd szerint a rendszerből kiugró, a nagyobb halak ellen valló személyek felkutatására jó megoldást kínálhatna egy kormányzati amnesztiaprogram is, hiszen rengeteg erőforrást lehetne megspórolni azzal, hogy a hatóságoknak nem kéne hónapokat nyomozniuk azért, hogy a kisebb halak aztán hajlandók legyenek beszélni. Erről a lehetőségről korábban Korányi Dávid, az Action for Democracy elnöke írt a Foreign Policyn. „Azok a magánszemélyek és vállalatok, akik önként visszaadják a jogtalanul szerzett vagyont és együttműködnek a nyomozókkal, enyhített büntetést kapnának, míg azok, akik nem teszik meg ezt, a büntetőjogi felelősség teljes súlyával szembesülnének” – írja a cikkben. A Tisza Párt úgy tűnik, maga is ezzel a lehetőséggel számol, már a választás előtt felhívást hirdettek ugyanis a korrupciós ügyek bejelentésére, immunitást ígérve azoknak az alacsonyabb szintű közreműködőknek, akik együttműködnének.
Nem létezik ugyanakkor egyetlen tökéletes recept ezekre az ügyekre, hiszen mindegyik teljesen más, és értelemszerűen egyedileg kell vizsgálni őket. Éppen ezért, Zamecsnik Péter szerint a fentiekben említetteken kívül rengeteg egyéb bűncselekmény is szóba kerülhet. Több ügyvéd említette például a kartellezést, vagyis amikor a különböző szereplők összejátszottak, és egy közbeszerzésre jelentkezve már előre leszervezték egymás között, hogy ki fogja beadni az adott esetben a legjobb ajánlatot.
NER-es specialitás
Van még egy akadály, ami jelentősen nehezítheti a bizonyítást. Míg a fent említett módszerekkel korábban már olyan egyszerűbb pénzvisszaosztásos ügyeket sikerült feltárni, mint Hagyó Miklós és az ominózus nokiás dobozos esete, vagy éppen a mostanában felderített parkfenntartási/közétkeztetési ügy, joggal gondolhatjuk, hogy a NER politikai-gazdasági hátországának csúcsa szofisztikáltabban járt el a korrupciós ügyletekkel.
A pénz közvetlen visszaosztása helyett nagyobb rendszerekben gondolkodhattak, például abban, hogy az állam nagyjából vagy teljes egészében legalizált lerablásának haszonhúzói később más útvonalon, egészen más területre csorgatták vissza a pénzeket. Így például egyáltalán nem biztos, hogy a Mátrai Erőműt érintő ügyletnél, vagy a szintén Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd több tízmilliárdos állami megbízásainál lehetne találni egy pontot, ahol pénzvisszaosztás történt a megbízások haszonhúzói és a politikai fejesek között. De ide behelyettesíthetjük szinte bármely más NER-es csúcsoligarcha gazdagodását és az általa esetleg később tett (vagy ígért) szívességeket.
Mészáros cége például Orbán Viktor apjának bányájából is rendelt követ a vasútépítési és autópálya-építési megbízásaihoz, a milliárdos az évek folyamán többször üzletelt a miniszterelnök vejével, és 1,8 milliárd forinttal támogatta az Orbán választási kampányát segítő Digitális Demokráciafejlesztési Alapítványt, hogy néhány, már nyilvánossá vált példát említsünk. Lényeg a lényeg, nokiás dobozok helyett a gazdaság egy teljesen másik területén történhet így meg egyfajta pénzvisszacsorgatás az állam lecsapolása után.
Paulusz Bogáta szerint ezekben az esetekben, ahol nem egy konkrét, pénzbeli juttatásról van szó, jóval nehezebb a bizonyítás, de nem kizárt, hogy legyenek felelősségre vonások. A vesztegetésnél továbbra is azt kellene bizonyítani, hogy a pénzt azért kapta az adott szereplő, hogy azzal egy másik ügyet – a fenti példából kiindulva, mondjuk, a Digitális Demokráciafejlesztési Alapítványt – támogasson. Ha azonban a pénz átadására, vagy más jogtalan előny szerzésére sincs bizonyíték, és ígéret sem hangzik el ilyennel kapcsolatban, valószínűleg nem állná meg a helyét a vesztegetés a bíróságon. Mindezt pedig csak tovább nehezíti, hogy a nagy NER-es vállalkozókat egyébként is nehezebb lesz megszólítani, hiszen míg ők a cég tulajdonosai, a problémás ügyleteket nem ők, hanem a cégek vezetői kötötték meg, így elsődlegesen őket terheli a felelősség.
Paulusz Bogáta szerint azonban továbbra is működhet, hogy első körben a kis szereplőket szólítsák meg, majd egyre feljebb haladva egy olyan láncolatot tudjanak vázolni, ahol összeér a két oldal, és bebizonyosodik az összefonódás a politikus és a gazdasági szereplő között. Olyasmire viszont nem emlékszik, hogy lettek volna korábban ilyen volumenű korrupciós eljárások Magyarországon.
Tran Dániel szerint a bíróság képes rá, hogy átfogóbban, ügyeken átívelve vizsgálja a korrupciót, és jelenleg is végzi ezt a munkát. Eddig is voltak rendkívül bonyolult, áttételes módon átjátszott milliárdokról szóló, több száz vádlottas gazdasági ügyek, „tehát a műfaj létezik, de ez most egy új lemez”, ahol az ügyek monumentalitása és kiterjedtsége újszerűen hathat a bíróságokon. „Fel kell nőnie a feladathoz a hatóságnak, ha komoly eredményeket akarnak elérni, de az eszköztár az a rendelkezésükre áll” – tette hozzá.
Az ügyvéd lát arra lehetőséget, hogy a nagy halakat is számon lehessen kérni, sőt van egy olyan gyanúja, hogy ezek a folyamatok már el is kezdődtek. „Nem tudhatjuk, de lehet, hogy ezek a nyomozások már zajlanak és magas szinten pörögnek különböző kulcsszemélyekkel szemben. A nyomozó hatóság nem páros lábbal szokta berúgni az ajtót, hanem először vizsgálódik” – mondta. Ha aztán találnak valamit, és az esetek összefüggenek, például a gyanúsítotti kör, az érintettek és a cselekmény tekintetében, az ügyvéd szerint érdemes lehet nem pályázatokra lebontva, hanem összefogottan, egy nagyobb csokorban vizsgálni az ügyeket.
Más arról beszélt, hogy szerencsés lenne visszafogni a társadalmi csodavárást, mert nem születik egyik napról a másikra bírósági ítélet egy-egy ilyen ügyben, a nagyobb és komplexebb összejátszásoknál például önmagában az is éveket vehet igénybe, hogy felkutassák az együttműködni hajlandó kisebb halakat.
Tran Dániel sem számít gyors eredményekre, és a jelenlegi bírósági gyakorlat alapján szintén nagyon valószínűtlennek tartja, hogy egy-két éven belül jogerős ítélet szülessen ezekben az ügyekben. Paulusz Bogáta szerint azonban lehetnek kisebb, egyszerűbb esetek, ahol azért, hogy fel tudjanak mutatni valamit eredményként, egy-két év alatt lezárják az eljárást a hatóságok.
